Lennon halála után nem ment újra férjhez, mégis gyűlölik a Beatles-rajongók Yoko Onót

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

John Lennon a harmadik férje volt, mégis az ő nevével fonódott örökre egybe Yoko Onóé: a Beatles merényletben elhunyt énekesének rajongói közt sokan voltak, akik úgy vélték: felesége miatt ment szét az együttes.

Egy londoni galériában találkoztak először 1966-ban, ahol Yoko Ono műveit állították ki, három év múlva összeházasodtak, egy éven belül pedig feloszlott a Beatles. Lennon és Yoko a következő években közös zenei projektekben alkottak, egészen az egykori beatle ellen 1980-ban elkövetett merényletig.

A Beatles feloszlásáról máig a legkülönbözőbb pletykák terjednek. Ezek egy része Yoko Onót vádolja azért, hogy az együttes megszűnt létezni.

"Nem hiszem, hogy négy ilyen erős embert, mint ők, szét lehetett volna erővel választani, még ha meg is próbáltad volna. Valaminek bennük kellett történnie, nem külső erőről van szó” – nyilatkozta a téma kapcsán Yoko Ono. A Let It Be filmre és albumra készülő együttesben megtört valami, de egyszerűbb volt a meglehetősen turbulens múlttal Lennon életébe érkező művésznőt hibáztatni, mint elfogadni azt, hogy a Beatles sem örök.

Yoko Ono Lennon után nem ment többé férjhez
Fotó: Ann Limongello / Getty Images Hungary

A háború már gyerekkorában megtépázta Yoko Ono életét

Yoko Ono 1933-ban született tehetős bankárcsaládba. 12 éves volt, amikor szüleivel együtt át kellett élnie Tokió bombázását az amerikaiak által: a később a békéért küzdő művész számára meghatározó volt az időszak, melyet követően vidékre menekült családjával, ahol az éhezéstől is szenvedniük kellett.

Kora gyermekkorától kezdve a művészi pálya irányába mutatott sorsa: zongorázni és énekelni tanult, majd a tokiói Gakushūin Egyetem filozófia szakára első nőként vették fel.

Később a New York-i Sarah Lawrence College-ban tanult írást és zenét: bár egyik szakot sem végezte el, folyamatosan foglakozott zenével is képzőművészet mellett. A hatvanas évek elejére a New York-i avantgárd művészeti színtér középpontjába került, manhattani lakásában előadás-sorozatot tartott, és olyan műalkotások készítésébe vágott bele, amelyek a közönség aktív részvételével nyújtottak valami igazán újat.

1956-ban lett Tosi Icsijanagi felesége, aki zongoristaként és zeneszerzőként egyaránt ismert volt. A Juilliardban találkoztak, és bár Ono családja nem fogadta el a férfit, megkezdték közös életüket, melynek egyik alapját a kísérleti művészet és a zene adta.

Idézőjel ikon

A kapcsolat 1962-ben válással végződött – amire Yoko Onónak azért is szüksége volt, mert még abban az évben egy újabb zenész, a dzsesszmuzsikus és filmes Anthony Cox felesége lett.

(A házasságot ugyan érvénytelenítették, mivel – mint kiderült – jogilag még nem sikerült a válást véglegesíteni, de 1963-ban másodjára is frigyre léptek.) A kapcsolatból egy gyermek, Kyoko Chan Cox is született. Amikor Lennon és Ono összeházasodtak, a lánygyermek felügyeleti jogáról hosszan vitázott is a művész második férjével. Ez 1970-ben látszólag rendeződött, ám később annyira elmérgesedett a helyzet Ono és Cox közt, hogy az megszerezte a felügyeleti jogot gyermeke felett, Kyoko pedig egészen 1994-ig nem beszélt anyjával.

Yoko Ono alkotótársa is lett John Lennonnak
Fotó: Susan Wood/Getty Images / Getty Images Hungary

Yoko Ono és John Lennon: egy szerelem mind felett

Azután jött Lennon és a poptörténelem egyik legjobban dokumentált szerelme és házassága. A londoni Indica Galleryben tartott önálló kiállításán találkozott Yoko először a zenésszel: Lennont érdekelte az Amerikából érkezett, japán származású avantgárd művész munkássága. Nem sokkal később viszonyba kezdett a házas Yoko Ono az ekkor szintén házasságban élő Lennonnal.

Idézőjel ikon

Feleségét, Cynthiát és ötéves gyermeküket, Juliant is elhagyta új kedveséért a zenész, bár később úgy fogalmazott, mire találkozott Yoko Onóval, az előző házassága már teljesen kihűlt.

Bárhogy is legyen, a legendás páros szerelme erősebb volt mindennél. "Amikor beleszerettem Yokóba, úgy éreztem, ez más, mint bármi, amit eddig átéltem. Ez több, mint egy slágerlemez, több, mint az arany, több, mint minden."

A szerelem kezdete egy közös lemezt is jelentett: Unfinished Music No. 1: Two Virgins volt a címe az 1968-ban egyetlen hétvége alatt tető alá hozott albumnak. Cynthia Lennon a dalok megírásának hétvégéjén szembesült férje hűtlenségével, amely végül váláshoz vezetett, 

1969-ben pedig Yoko és John Gibraltáron fogadtak örök hűséget egymásnak.

Szerelmesek és alkotótársak voltak

A kapcsolat 13 évig, Lennon haláláig tartott, és mindvégig a zene, művészet és az aktivizmus jegyében zajlott. Békés tüntetések, zenei albumok és a Beatlesszel való balhék jellemezték ezt a több mint egy évtizedet, melynek nagyjából közepén,1975-ben megszületett közös gyermekük, Sean Taro is.

A gyermekáldás egyáltalán nem jött könnyen: a pár mindenképpen szeretett volna egy közös gyermeket, ám Yoko Ono többször is elvetélt. 

Mire Sean megszületett, egyszerűen nem akarták elhinni azt, hogy tényleg gyermekkel térhetnek majd haza a kórházból,

ezért sokáig nem is vettek semmit fiuknak, sőt, John Lennon állítólag még a szülés után is kételkedett abban, hogy most tényleg megtörtént vele az, amire várt. 

A páros látványos akciókon hívta fel az emberiség figyelmét a béke fontosságára, tizenkét órán át feküdtek az ágyban, válaszolva a sajtó képviselőinek kérdéseire, és művészeti projekteken dolgoztak. Adtak ki zenéket közösen, és időzítették egy időre szólóalbumaikat is – ilyen volt az Imagine Lennontól, melynek sikere elhomályosította a vele egy időben a nagyvilágnak bemutatott Yoko Ono-lemezt.

Később Lennon bevallotta, hogy az Imagine-ben nagyon nagy része volt feleségének is, csak akkor macsó hozzáállása miatt ezt nem akarta bevallani, inkább csak magáénak tulajdonította a sikert.

A merénylet reggelén Annie Leibovitz készítette az utolsó fotókat a párról, akiknek utolsó közös lemeze mindössze három héttel John Lennon halála előtt készült. 1980. december 8-án a 25 éves Mark David Chapman végzett az épp hazatérő Lennonnal manhattani otthona előtt: tíz perc alatt kórházba szállították az énekest, de ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Merénylője 12 alkalommal kért kegyelmet 2022-ig, de azt minden alkalommal megtagadták tőle.

Yoko Ono és John Lennon neve örökre összefonódott
Fotó: Susan Wood/Getty Images / Getty Images Hungary

Yoko Ono Lennon halála után sem fejezte be zenei tevékenységét, a férje halála miatti fájdalmát is zenében tárta a világ elé, miközben igyekezett Lennon emlékét is megőrizni. A későbbiekben saját dalain túl musicalt is írt, Wes Anderson egy filmjében megjelenik hangja is – a hetvenes években Lennonnal több rövidfilmet is készített –, munkásságát pedig életmű-kiállításokkal és díjakkal ismerték el, többek közt a Velencei Filmfesztiválon is kapott Arany Oroszlánt. Neve ma már az Imagine szerzőinek listájában is szerepel. Férjhez soha többé nem ment, de Sam Havadtoy, azaz Havadtőy Sámuel évtizedeken át volt élete társa, s azt nem tudni, végül mi vitte szakításig a kapcsolatot.

Idézőjel ikon

Nemrég kiköltözött abból a manhattani lakásból is, ahova Lennonnal már soha nem tudott visszatérni.

Ebben a cikkünkben a Beatles híres, magyar származású fotósáról, Hoffmann Dezsőről olvashatsz!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.