Vonatok tucatjait hagyták a semmi közepén: ez maradt belőlük

Olvasási idő kb. 3 perc

A világ legnagyobb kiterjedésű és egyben legmagasabban fekvő felszíni sómezejének közelében található az a hátborzongatóan különleges hely, amelyet egész egyszerűen csak vonattemetőnek nevez a világ. Aki arra jár, azt mondja, még legalább egyszer az életben vissza kell oda térnie.

Kezdjük az elején! Bolíviában járunk, Uyuniban, amely már csak azért is ragadja magával az embert, mert e városon keresztülhaladva érhetjük el a világ legnagyobb kiterjedésű és egyben legmagasabban elhelyezkedő sómezejét. A Salar de Uyunin, ameddig szem ellát, és még tovább, összesen több mint 10 ezer négyzetkilométeren mindenütt csak só van. És itt, pont ez az a vidék, amely otthont ad a sivatag kellős közepén a világ egyik legnagyobb antik vonattemetőjének is. 

Uyuni mint egy kényelmes átkelési pont 

A 3700 méteres tengerszint feleletti magasságban található Uyunit 1890-ben alapították kereskedelmi állomásként, hiszen az Andokon belüli elhelyezkedése kényelmes átkelési ponttá tette Chile, Bolívia és Argentína között.

A város négy vasútvonal találkozási pontja volt.

A vasúti rendszert eredetileg egy brit bányászati vállalat építette még 1888 és 1892 között, amelynek nagyon örültek a bolíviai hatóságok, hiszen abban bíztak, hogy egy jól szervezett közlekedési infrastruktúrával és elérhető csendes-óceáni kikötőkkel összeköttetésben majd felvirágozhat az ország.

Ameddig szem ellát, mindenhol csak só van
Fotó: Anton Petrus / Getty Images Hungary

Fellendült a város és a környék

Aniceto Arce bolíviai elnök természetesen támogatta a vasutak fejlesztését, ráadásul fel is használta az ország bányászati exportjának növelésére.

Idézőjel ikon

Az ón különösen jövedelmező anyag volt, sőt Bolívia a világ egyik legnagyobb termelőjévé is vált.

A vasút ásványokat szállított a bányákból a csendes-óceáni kikötőkbe, így Uyuni egykettőre fontos közlekedési csomóponttá vált. A városban a vasútvonalak közelében elosztó raktárak épültek, és kétségkívül megnőtt Uyuni jelentősége, ahogyan a világháború idején az ón és más ásványi anyagok iránti kereslet is.

Sokat remélt a település Uyuni közlekedési fejlesztéseitől
Fotó: Simon Montgomery / Getty Images Hungary

Vonattemető a város szélén

A város a virágkorát élte egészen a második világháború utánig, amikor is Bolíviában a bányászat összeomlott: a bányák kimerültek, ezért be kellett zárni. Miután nem volt mit szállítani, az erre használt vonatok is haszontalanná váltak:

Idézőjel ikon

így lett, hogy a járműveket egyszerűen csak otthagyták Uyunitól 3 kilométerre, a sós síkság kellős közepén.

Az idő és a sós szél azóta megkorrodálta a vonatokat, de rendületlenül, úgy állnak ott hosszú évtizedek óta, ahogyan ott felejtették őket.

Uyunitól 3 kilométerre vonattemető lett a haszontalanná vált szerelvényekből
Fotó: Lucas Ninno / Getty Images Hungary

Sóból felépített remény

Erős túlzás lenne azt állítani, hogy Uyuni gazdasága valamelyest visszaállt a bányászat összeomlását követően. Éppen ezért az 1990-es évek elején a helyi hatóságok azt a merész döntést hozták, hogy szállodát építenek a sómezőkön. A sótömbökből készült, 12 kétágyas hálószobával, fürdőszobával és szabadtéri zuhanyzóval rendelkező hotelt imádták, nem is csoda, hogy hamar népszerű turisztikai célponttá vált. Igen ám, de a szállodát egészségügyi problémák és hulladékkezelés miatt 2002-ben bezárták, majd teljesen meg is semmisítették.

2007-ben Uyunitól 25 kilométerre egy új szálloda épült Palacio de Sal, vagyis Sópalota néven.

A létesítmény építése során 1 millió sótömböt használnak fel, a falaktól a padlón és az ágyon át a székekig minden sóból készült. A hely azóta is a turisták nagy kedvence, akiket a hotel személyzete nap mint nap arra figyelmeztet, hogy esze ágában se legyen nyalogatni a falakat.

Uyuni népszerűségén sokat lendített e szálloda megnyitása, de kétségtelen, hogy a turistákat leginkább a Salar de Uyuni, no és a vonattemető vonzza leginkább a világ minden tájáról. A tervek szerint az elhagyott vonatok helyén vasúti múzeumot építenek majd fel.

Ha szeretnéd megismerni a világ legérintetlenebb szellemvárosát is, akkor olvasd el az erről szóló cikkünket.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.