Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sorozatunkban az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának feljegyzései között szemezgetünk. Ezúttal mindkét történetnek olyan emberek a főszereplői, akik megpróbáltak kijutni a szocialista blokkból, és a vasfüggöny túloldalán új életet kezdeni.
A rendszerváltás előtt i időkben a Nyugat – természetesen így, nagybetűvel – a mindennapi gondok nélküli világot, a jólétet, a szabadságot és a demokráciát jelentette. Mindenki vágyott arra, hogy nyugati autója legyen; hogy Coca-Colát ihasson; hogy akkor és oda utazhasson, ahova kedve támad. A legtöbben csak álmodoztak ezekről a dolgokról, ám olyanok is szép számmal akadtak, akik megpróbáltak átjutni a határ túloldalára. Olykor kifejezetten kreatív módszerekkel – ahogy az az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának feljegyzéseiből is kiderül.
Két történet, két-két főszereplő, ám csak az egyik páros története zárult happy enddel.
„Önálló” és neje kalandjai a vasfüggöny túloldalán
Konspiratív körözés és bizalmas nyomozás elrendelését kezdeményezte 1980. augusztus 19-én dr. Tóth Ernő rendőrezredes, miután az „Önálló” fedőnévvel ellátott férfi és felesége az OKISZ „Erkel Ferenc” Művészegyüttes tagjaként Olaszországba utazott, ám onnan augusztus 10-én nem tért haza a többiekkel. Ahogy az a levéltári feljegyzésekből kiderül, a zenekar Castiglione del Lagóba tartott az ottani művészeti hetekre, ám előtte a csoport július 31-én megállt Velencében, a Szent Márk téren. Városnézésre indultak, ám a két delikvens a meghatározott időre nem tért vissza a buszhoz. Az együttes a keresésükre indult, végül értesítették a rendőrségert, és telefonon a római magyar nagykövetségnek is beszámoltak az esetről.
A buszt „Önálló” apósa vezette, akit, elmondása szerint, teljesen váratlanul ért lánya és veje eltűnése, hiszen még a bőröndjeiket is a buszon hagyták.
Hazaérve az após a rendőrségi kihallgatáson azt mondta, szerinte eltévedhettek, és maguk próbálhattak Castiglione del Lagóba jutni. „Ismerve a jelenlegi olasz belpolitikai és társadalmi helyzetet,
valószínű, hogy valamilyen szerencsétlenség érhette őket, mivel lehetetlennek tartja, hogy bármelyikük is kint akarna maradni.
Erre vonatkozóan semmilyen jelzést, megnyilatkozást vagy készülődést nem tapasztalt egyiküknél sem” – szerepel a jelentésben az após vallomása. (A férfi arra utalt, hogy Olaszországnak ezt az időszakát az „Óloméveknek” is szokták nevezni. Az 1960-as évek vége és az 1980-as évek eleje között szinte mindennapossá váltak a szélsőbal és szélsőjobb által végrehajtott terrorakciók, köztük a bolognai főpályaudvaron a Fegyveres Forradalmi Sejtek nevű neofasiszta szervezet robbantása 1980. augusztus 2-án, amelyben 85-en haltak meg és 200-an megsérültek.)
Mivel a házaspár ellen a 3/a rendszabály szerinti nyomozás folyt, a telefonjukat is lehallgatták, és a postájukat is átnézték. Így derült ki rövidesen, hogy nem tévedtek el, hanem Svájcba utaztak, és egy szállodásban dolgoznak. Hogy az após tudott-e a dologról, az valószínűleg már örökre rejtély marad. „Önálló” és felesége 1981. májusi leveléből azt is megtudták a hatóságok, hogy politikai menedékjogot kértek és kaptak az alpesi országban, ahol háromszobás lakásban kezdtek új életet.
Mivel a hatósági nyomozás szerint „ellenséges tevékenységet hazánk ellen nem fejtenek ki” és „hazatérési szándékuk nincs”, 1981. februárjában megszüntették az eljárásokat.
Gyanús ruhahalom a határnál
Kevésbé végződött jól B. D. B. és P. C. esete. Ahogy az Kalmár István útlevélkezelő jelentéséből kitűnik, 1985. augusztus 4-én, este háromnegyed tíz előtt öt perccel egy Mazda 818-as gurult a Hegyeshalom közút I. határátkelőhöz. Az autót egy svéd állampolgár vezette – miután megmutatta útlevelét, a határőr utasítására a „kutatási területre” hajtott. „Az utazótér vizsgálatakor az első ülés támlája és a hátsó ülés közötti részen a kocsi teljes szélességében és az ülés magasságában különböző ruhaneműk voltak felhalmozva.
A ruhaneműk elmozdítását követően észleltem a megbújt határsértőt, akit felszólítottam a kocsi elhagyására”
– szerepel a jelentésben, amelyből az is kiderül, hogy a ruhák alatt rejtőző férfi román állampolgár volt. A két férfi egy budapesti plébánián ismerkedett össze, miután a svéd B. D. B. – aki „turisztikai célból” érkezett Magyarországra – ott kapott szállást. Beszélgetni kezdtek (angolul), és másnap együtt indultak városnézésre.
Eközben P. C. bevallotta, hogy Ausztriába szeretne jutni.
„Ügyemmel kapcsolatban el kívánom mondani, hogy én erre azért vállalkoztam, mert C. elmondta nekem, hogy ő imádkozott Istenhez, hogy adjon valakit, aki segít neki.
Miután mindketten mélyen vallásosak vagyunk, úgy éreztem, hogy kötelességem segíteni egy hittestvéremet”
– mondta B. D. B. a kihallgatáson. A bíróság a svéd állampolgárt 3 hónapos, fogházban letöltendő szabadságvesztéssel jutalmazta, amelynek kitöltése után kitiltották az országból. Azt érdekes módon
enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy „cselekményét vallási indíttatásból követte el”.
P. C.-től hamar megszabadult a magyar bíróság: a Magyarország és Románia közötti jogsegélyegyezménynek megfelelően kiadták a román hatóságoknak, és a biztonság kedvéért ki is utasították a Magyar Népköztársaság területéről.
Nyitókép: Fortepan / Bojár Sándor
Sorozatunk korábbi részei:
