Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Aki olvasta Alexandre Dumas világhírű regényét, a Monte Cristo grófját, vagy legalább filmen látta Jean Marais-val, Richard Chamberlainnel, Gérard Depardieu-vel vagy Jim Caviezellel a címszerepben, az emlékezhet If várának börtönére. Ahogy az az évente 100 000 turista is, aki manapság ellátogat a szigetre, melyet egykor hús-vér rabok népesítettek be.
De nem népesítették olyan nagyon, mert leginkább úgynevezett alkalmi börtönként szolgált a Marseille partjaitól mindössze néhány kilométerre fekvő aprócska sziget és a rajta elterülő, maga körül szabad területet alig hagyó várbörtön.
A népszerű regény várbörtöne valóban létezik
Nemcsak, hogy valóságos hely, de elég régóta létezik! Az If várának otthont adó aprócska sziget létezéséről már az ókorban is tudtak, de csak az 1400-as évek végén fordult sorsa igazán mozgalmassá. 1480-ben az Anjou-ház átengedte Marseille stratégiailag rendkívül fontos kereskedő- és kikötővárosát a franciáknak, és királyuk, I. Ferenc nem is teketóriázott túl sokat, 1516-ban megépíttette a közeli szigeten Marseille védelmének céljából If várát. Az eleinte erődként kiváló szolgálatot teljesítő If vára később börtönként is megállta a helyét, s Alexandre Dumas-nak hála a várbörtönből még sztárbörtön is lett.
Nemcsak a várbörtön, de az annak helyet adó sziget is létezik. Isola di Montecristo Korzika és az olasz csizma szára között a Tirrén-tengerben, Elbától kissé délre egy aprócska sziget. És bár soha senki nem állította, hogy a valóságban kincs is volt ott valaha elásva a tenger mélyén, ha valaki mégis hisz benne, hogy a kincs is lehetett igazi, kellő felszereléssel és búvártudással maga is utánajárhat, maradt-e pár arany a homokban.
Látogatás If várbörtönénél Napóleon öccsével
Az apai ágon, nagyanyja révén haiti rabszolga származású, nagy természetű, fantáziadús, társasági ember és kiváló amatőr szakács, Alexandre Dumas, életében többször is megfordult a nyüzsgő és kozmopolita Marseille városában, melynek szellemiségével könnyen tudott azonosulni. Ráadásul Dumas jó kapcsolatot ápolt Bonaparte Napóleon legfiatalabb öccsével, Jérôme Bonapartéval, aki egy alkalommal arra kérte a világjáró regényírót, hogy vigye el fiát egy röpke itáliai felfedező kőrútra. Én is szívesen vettem volna részt egy itáliai kőrutazáson a nagy dumás Dumas idegenvezetése mellett, aki nyilván sziporkázó útitársnak bizonyulhatott, de ő maga is profitált az útból. Nem csak Elba szigetére látogattak el közösen, de Isola di Montecristóra is.
Ekkor pedig Dumas agyában végleg helyére került az utolsó mozaik is a már egy ideje készülő műhöz.
A várbörtön igazi rabjai
A várbörtönt legalább három szinten lakták rabok, amikor a marseille-i férőhelyek nem bizonyultak elegendőnek, vagy amikor olyan volt a politikai helyzet, hogy a szokásosnál több férőhelyre volt igény egy fegyintézetben. A vertikális hierarchia megtestesítője volt az épület, melynek alagsorában a legrosszabb bánásmódban részesülő, alsóbb néposztálybeli bűnözők raboskodtak. A sziget közegéből is adódóan állandóan nedves, dohos, ablaktalan pincében a rabok mellett megannyi élősködő is helyet kapott, így ezen a szinten senki nem tudott néhány hétnél tovább életben maradni.
Egy szinttel feljebb a ranglétrán és If várában is, legalább már némi ivásra és tisztálkodásra szánt víz és kevéske szabad levegő is a foglyok rendelkezésére állhatott, ha nem is korlátlan mértékben. De ők legalább nem fizettek „vagyonukkal” azért, hogy egy börtönben sínylődjenek. Nem így a magasabb szintek elitjének tagjai, akik busásan megfizettek nemcsak bűneikért, de a börtönhöz és If várához képest fenséges ellátásukért. A felsőbb szinteken tengerre néző, kandallós szobákban tengették napjaikat vagyonukért cserébe a leggazdagabb rabok.
A várbörtön egyik leghíresebb rabja
Érdekes adalék, de a fentiek után már szinte nem is meglepő, hogy If várának egyik leghíresebb rabja történetesen Alexandre Dumas édesapjának a legjobb barátja volt. Ami már ennél sokkal meglepőbb, hogy Kléber tábornok nem élve, hanem már holtában raboskodott a börtönben. Méghozzá, úgy szól a fáma, hogy bebalzsamozott testtel egy ólomkoporsóban. Az egyiptomi hadjáraton kinevezett táborokot 1800-ban meggyilkolták, de Bonaparte nem szánt neki ünnepélyes temetést és nagy dicsfényt attól tartva, hogy a köztársaságiak a tábornokból a császárra veszélyes hőst, sírjából pedig a köztársaságot éltető zarándokhelyet faragnak. Így aztán Afrikából hazafelé tartva megszabadultak az ólomkoporsó terhétől történetesen éppen If várában, melynek évekig volt „foglya” a halott tábornok.
Ha kíváncsi vagy Dumas kalandos életének izgalmas fejezeteire, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.
