Feloldották a tilalmat: újra látogatható a magyarok kedvenc kirándulóhelye

Olvasási idő kb. 2 perc

A közkedvelt Rám-szakadékot sziklaomlás veszélye miatt még április végén ideiglenesen lezárták, majd geológiai és statikai vizsgálatot végeztek. Ezek eredménye alapján Budapest környékének legkedveltebb természetes turisztikai attrakciója július 18-tól újra látogatható lesz, azonban a fokozottan védett szurdok geológiai tulajdonságai miatt minden kirándulónak nagyobb kockázattal kell számolnia.

A Rám-szakadék egy vulkáni eredetű szurdokvölgy, összeszűkülő sziklafalai olykor merőlegesek, de vannak befelé dőlő falak is. Mélysége több helyen meghaladja a 35 métert, míg szélessége helyenként a 3 métert sem éri el. A sziklamederben állandóan csörgedezik a víz, amely hóolvadáskor és nagyobb esők idején patakká duzzadhat. A szurdokban összességében 112 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük a túrázóknak. Természeti adottságai miatt egyike a legnehezebben járható magyarországi jelzett turistautaknak, ahol akár kőgurulás, sziklaomlás is előfordulhat, ezért a Pilisi Parkerdő eddig is minden lehetséges csatornán és módon jelezte:

Idézőjel ikon

a Rám-szakadékot mindenki csak saját felelősségére látogathatja.

Kényszerű tilalom volt érvényben a kirándulóhelyen

A folyamatosan növekvő látogatószám miatti emberi terhelés, a klímaváltozás nyomán jelentkező hosszú, aszályos időszakok és a rendkívül nagy mennyiségű csapadékkal járó esőzések váltakozása a Rám-szakadék kőfalainak állékonyságára is negatívan hat, ezért a legutóbbi omlást követően a Pilisi Parkerdő úgy döntött, hogy a látogatók biztonsága érdekében a kirándulóhelyet a teljes körű geológiai és statikai vizsgálatok elvégzéséig és kiértékeléséig ideiglenesen lezárja.

A sziklaomlás miatt kénytelenek voltak tilalmat bevezetni a Rám-szakadékban
Fotó: Pilisi Parkerdő

A vizsgálatok során megállapították, hogy felelősséggel és bizonyossággal egyik sziklafalról sem állítható, hogy ott a kőhullás és omlás lehetősége kizárt. Ugyancsak kiszámíthatatlanná teszik a kőzettömegek viselkedését az azokat átjáró törési síkok, azonban az omlások várható idejét nem lehet megjósolni. A Pilisi Parkerdő az eredmények alapján arra a megállapításra jutott, hogy a Rám-szakadék a természeti jellegét megváltoztató, nagymértékű és jelentős költségekkel járó beavatkozás nélkül nem tehető teljesen biztonságossá. Ugyanakkor az ilyen mértékű beavatkozások (betonozás, acélhálóval történő borítás) éppen a szurdok természeti értékét és szépségét károsítanák.

Idézőjel ikon

A Rám-szakadék teljes átvizsgálása alapján a Pilisi Parkerdő az ösvény lehető legbiztonságosabb nyomvonalának kijelölése és kiépítése érdekében a kirándulók feje fölé nyúló szikláknál új, elkerülő nyomvonalat és lépcsőt hozott létre.

Emellett a sziklafal állékonyságát rontó gyökereket és faegyedeket eltávolította, továbbá az útvonal legkritikusabb szakaszait minden tavasszal szakértőkkel végigvizsgáltatja. A Parkerdő szakemberei a szurdokvölgy négy olyan helyszínén, ahol stabil térerő áll rendelkezésre, segélyhívó pontokat alakítottak ki. Az SOS-pontokon található információk segítségével gyorsabbá és egyszerűbbé válik a bajba jutott turisták tartózkodási helyének azonosítása, mely gyorsabb mentést tesz lehetővé

Az erdészeti társaság emellett fenntartja a Rám-szakadék turistaútján az egyirányú forgalmat, így azon kizárólag alulról felfelé, azaz Dömös felől Dobogókő irányába lehet csak haladni. A szurdoknál és a Rám-szakadék fogadóépületénél a Magyar Természetjáró Szövetséggel közösen kialakított többnyelvű tájékoztató táblákat is kihelyeztek. A tájékoztatás lényege, hogy a Rám-szakadék látogatható, ám természeti képződményről, nem pedig emberi építményről van szó, amely bármikor okozhat meglepetéseket. A látogatásával járó veszélyekkel és kockázatokkal mindenkinek tisztában kell lennie, s azokért a felelősséget magának kell vállalnia.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.