Végzetes kórt előz meg, ha hatvan fölött belevágsz ebbe

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Javítja az egyensúlyt, csökkenti a szorongást és megelőzi a szív- és érrendszeri betegségeket ez a mozgásforma, mely az idősek körében világszerte a legelterjedtebb, mi, magyarok, mégsem ismerjük.

Az utolsó ökölcsapásról kapta a nevét a legendás kínai harcművészet, azonban ne valamiféle erőedzésre gondoljunk, hiszen a nehezebben mozgó időseknek kifejezetten ajánlják. Nem véletlenül.

A tai chi vagy magyarosan tajcsinak nevezett mozgásrendszer a csi, vagyis a belső energia áramoltatására alakult ki. A tradicionális szemlélet alapján az univerzum erőit képes megmozgatni. Elsődleges célja a test és a lélek egészségének biztosítása, azonban harcművészetként is megállja a helyét. Kínában szinte minden közparkban, minden reggel és este idősek tízezrei tajcsiznak együtt frissességük megőrzése érdekében. A kutatók szerint nekik van igazuk. 

A Kínában népszerű sportot bárhol gyakorolhatjuk
Fotó: Frank Gaglione / Getty Images Hungary

Nem csak mozgás

A különféle iskolák egy része manapság, főleg őshazáján kívül inkább a mozdulatokra helyezi a hangsúlyt, a tajcsi azonban egy szellemi út, mely a taoista tanítások és a mozgásban végzett meditáció által az ember fejlődését célozza meg. Ha csak a mozgás kedvéért választjuk ezt a sportágat, már annak is komoly egészségfenntartó hatása van, azok azonban, akik komolyabban belemélyednek a lelki oldalába, az ősi felfogás szerint akár a teljesség állapotába is eljuthatnak. 

Az ázsiai országban élő idősek körében is rendkívül népszerű sport viszonylagos egyszerűségének és könnyűségének köszönheti a korhatár nélküli rajongói táborát, ugyanis az alapvető mozdulatok tényleg nem igényelnek sem különösebb erőnlétet, sem extra mozgékonyságot vagy hajlékonyságot, mindig az adott személy aktuális állapotához igazodnak. Éppen ezért kifejezetten alkalmas olyan emberek számára is, akik korukból, fájdalmaikból, betegségükből fakadóan nem válogathatnak korlátok nélkül a testgyakorlás különféle formái közül. 

Élethosszig tajcsizhatunk

Az ötféle verzió az öt leghíresebb tajcsidinasztiáról kapta a nevét, közülük a két legegyszerűbb, legkevesebb mozdulatsoron alapuló verzió az, ami napjainkban is népszerű. A 24 és a 48 lépéses, egyszerűsített formája ugyanis valóban bárki által könnyen elsajátítható. 1956 óta hivatalos sportnak számít, a négy mester segítségével megalkotott alapverziót a Kínai Sportbizottság ekkor rögzítette. Mivel nem kifejezetten támadó technika, még az átnevelőtáborok lakóinak is engedélyezték, hogy így sportolhassanak. 

A gyakorlatok alapjai pár perc alatt elsajátíthatók, s mivel ez nem egy tipikus közelharc, itt a mozdulatoknak, a lendületnek és megállításának nagy szerepe van. Mivel a relaxáció és a lazaság nemcsak fizikai, de tudati szinten is alapvető, már önmagában a rákészülés hatékony segítség lehet a stressz feloldására. Ezt ismerték fel a University College Cork szakemberei is, amikor a kínai eredetű harci technika egészségre gyakorolt hatásait vizsgálni kezdték. 

Egy nemrég publikált tanulmány szerzői egyenesen a Parkinson-kór kellemetlen tüneteinek enyhítésére is azt javasolják, az érintettek kezdjenek el tajcsizni. 

A vizsgálatok során olyan enyhe tünetekkel bíró parkinsonos embereknek tanították meg az alapvető lépéseket, akik nem a betegség öröklött formájában szenvednek. A kutatók minden egyéb betegséggel élőt kizártak a vizsgálatokból, hogy kifejezetten erre a neurodegeneratív betegségre gyakorolt hatásokat tudják elemezni. A résztvevők átlagos életkora 66 év volt, a sportoló és a kontrollcsoport tagjai közel azonos létszámúak voltak, ugyanannyi nő vett részt a tesztekben, mint férfi. 

A betegséget átlagosan négy évvel a mozgásforma elsajátítása előtt diagnosztizálták a betegeknél, így igyekeztek reális adatokhoz jutni. 

Kortól és egészségi állapottól függetlenül elkezdhetünk tajcsizni
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Hosszú távon is előnyös lehet a Parkinsonnal élőknek

A 2016 és 2021 között zajló megfigyeléses vizsgálat során heti két alkalommal, 1-1 órás tajcsiedzésen vettek részt, és kiderült, hogy motoros funkcióik minden esetben javultak a kontrollcsoport tagjaihoz képest az időszak végére. A nem sportoló résztvevőknek több gyógyszert kellett szedniük a tüneteik enyhítésére, illetve gyorsabban romlott az állapotuk is. Ez a szakemberek szerint arra utalhat, hogy a tajcsi a betegség progresszióját képes lehet enyhíteni. A pozitív hatások ráadásul nem csak a motorikában mutatkoztak meg, a csoport tagjai jobb életminőségről, pihentetőbb alvásról és a memória javulásáról is beszámoltak. 

Mivel a jelenlegi orvosságok nem képesek kellő mértékben késleltetni a betegség súlyosbodását és megakadályozni a tünetek erőteljesebbé válását, úgy vélik, a tajcsi egy hozzáférhető, anyagi erőforrásokat csak mérsékelten igénylő, de hatékony kiegészítő terápia lehet a Parkonson-kórral élők számára. Azonban mivel nem randomizálták a csoportokat, elképzelhető, hogy kifejezetten a sportszerető, amúgy is egészségesebb életmódot folytatók jelentkeztek a mozgásos csoportba. 

Mivel maga a rendszeres mozgás is képes a test gyulladásos folyamatait mérsékelni – és ebben az esetben az idegsejtek roncsolódása kifejezetten a testszerte jelen lévő gyulladásnak köszönhető –, lehet, hogy a fizikai aktivitás önmagában is elegendő lenne hozzá, tajcsitól függetlenül. Ezt a későbbiekben még vizsgálni tervezik.

Amennyiben ez így van, az nyilván árnyalja a fenti eredményeket, abban viszont megerősít, hogy maga az egészséges és tudatos életmód képes olyan körülményeket teremteni, ami hatékony lehet a súlyos, időskori betegségből fakadó állapoton javítani. Azaz ha nyitottak és aktívak vagyunk, s van kedvünk kipróbálni ezt a mozgásformát, már tettünk valamit annak érdekében, hogy öregedésünket kicsit kontroll alatt tarthassuk

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.