Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben

Olvasási idő kb. 2 perc

A szokásosnál több aktív mendvét figyeltek meg a szlovákiai hegyekben, miután az állatok az enyhébb időjárás miatt rövidebb időt töltenek téli álomban. A kirándulókat arra figyelmeztetik, legyenek elővigyázatosak túráik során.

A szlovák állami természetvédők szerint ez természetes jelenség, hiszen ezen a földrajzi szélességen a medvék nem alszanak végig egy teljes évszakot – írta meg a Sokszínű Vidék a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése alapján. 

Mint írták, a medvék téli álomban töltött időtartamát több tényező is befolyásolja, például az aktuális időjárás, az egyedek kora és neme, valamint az, hogy milyen mértékben sikerült felhalmozniuk a szükséges tartalékokat a hideg hónapokra.

Fokozott óvatosságra intenek a szlovákiai erdőkben, miután idén rövidebb ideig tartott a medvék téli álma

A leghosszabb időt általában a vemhes nőstények töltik hibernációban, mivel számukra kiemelten fontos az energiatartalékokkal való takarékoskodás. Ezzel szemben a fiatal medvék és a kifejlett hímek jellemzően rövidebb ideig alszanak téli álmot, és a tél folyamán többször is felébredhetnek, hogy vizet vagy táplálékot keressenek, illetve új telelőhelyet találjanak.

Az ideihez hasonló enyhe időjárás miatt ez az aktivitás telente egyáltalán nem számít ritkaságnak.

Ezeken a területeken különösen legyünk óvatosak

A természetvédelmi szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a medvék fokozott jelenléte miatt érdemes óvatosnak lenni azok élőhelyeinek közelében. A biztonság érdekében azt tanácsolják, hogy a kirándulók kerüljék a sűrű erdőségeket és az átláthatatlan terepeket, valamint lehetőség szerint ne térjenek le a kijelölt turistaútvonalakról. Ha valaki mégis medvével találkozik, fontos, hogy megőrizze nyugalmát, kerülje a hirtelen mozdulatokat, ne fordítson hátat az állatnak, és lassan hátrálva távolodjon el tőle, vagy

Idézőjel ikon

ha a medve mozgásban van, érdemes megvárni, amíg eltávolodik.

Mint arról már a Dívány korábban is írt, a medvék jelenlétére már Magyarországon is számíthatunk. Jelenleg a szomszédos Romániában él Európa legnagyobb barnamedve-populációja, számuk meghaladja a 6 ezret. Szlovákiában is több száz példány él szabadon, ám ahogy ezekben az országokban egyre növekszik a populáció, a fiatalabb egyedek új területeket keresnek maguknak, így eljutnak hozzánk is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.