Szabó T. Anna: „Kiborít, ha valaki süket az én fájdalmamra”

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt években először a Covid, majd a háború és a gazdasági válság forgatta fel igencsak az életünket és a világot is. A kihívásokkal mindenki másként birkózik meg. Hogyan élik meg mások ezt a nehézségekkel teli időszakot? Honnan merítenek erőt, hogyan őrzik meg a lelki békéjüket és a testi egészségüket? Szabó T. Anna költő, író, műfordító is megosztotta a Dívánnyal, mely dolgokat teszi meg önmagáért.

Ha nem vagyunk elég óvatosak, a számítógépen kinyitott virtuális ablakokon is befújhat a szél, ami külső kényszerek és elvárások formájában kavarja fel és kuszálja össze a lelkünkben azokat a képzeletbeli leveleket, melyek igen gyorsan kibillentenek bennünket a nyugalomból. Éppen ezért, amikor Szabó T. Anna békességre és harmóniára vágyik, a virtuális ablakokat bezárja, az igaziakat pedig szélesre tárja, mert a természetet csodának tartja.

Levél a fájdalomról

„Könnyű megbillenni, nagyon fúj a szél mindenfelől. Én amúgy is hajlamos vagyok a melankóliára és a borúlátásra, ami a földi világot illeti, úgyhogy nagyon nehéz megőriznem az egyensúlyomat. Leginkább az szokott kiborítani, és ilyenkor napokig tart a fájdalmas érzelmi hullámverés, ha hozzám közel álló vagy általam tisztelt személy annyira radikálisan mást gondol, mint én – és ennek, kontextuson kívül is, folyton hangot ad –, hogy már nem tud létrejönni köztünk a párbeszéd, és úgy érzem, ő süket az én fájdalmamra. Ilyenkor azt teszem meg magamért, hogy levelet írok neki, sokszor el sem küldöm, mert a célom nem az ő megtérítése vagy számonkérése, hanem a saját érzelmeim és álláspontom tisztázása.”

Zárjuk be a virtuális ablakokat

„Az időnkénti begubózás az első, amit megteszek magamért. Ez nagyon jó is tud lenni, hiszen a saját teremben, könyvespolcokkal, képekkel és zenékkel körülvéve, nem vagyok egyedül, folyamatosan befogadom a mások gondolatait, és reflektálok is rájuk, akár elmélkedés által, akár írásban. Ha az ember ablakot nyit – és ez az ablak manapság a számítógépen van, internetes oldalak, levelezés és egyéb ablakok képében –, akkor megint befúj a szél, megint külső kényszereknek, elvárásoknak és ide-oda rángatásoknak kell megfelelni. 

A legjobb az, amikor csukva tudom tartani ezeket a virtuális ablakokat. Az igazi ablak más: azon a valóságos világ színe-szaga árad be.”

A természet mindig elfogulatlan

„A természet a legjobb, ami történhet velem, legyen az akár kert, akár erdő. Nemcsak a tüdőt átmosó levegő és a napfény miatt – amire égető szüksége van az embernek a könyvtárszag után –, hanem leginkább a pártatlan figyelem miatt, amit minden létező lény megkövetel, a japánbirstől a szajkóig. Ha kint vagyok, akkor nem a határolt emberi világ elvárásai közt vergődöm, hanem egy sokkal nagyobb egész része vagyok, egy beláthatatlanul komplex csodáé.”

Elmélkedés a természeten

„A természet megfigyelése, a természeten való elmélkedés mindig emelkedés, magaslati élményt, rálátást ad. Bárcsak mindig benne lennék ebben a flow-ban, a világ áradatában! De az is igaz, hogy csak figyelni kell, és ott lehetünk. Odakint mindig történik valami. Tegnap reggel is láttam olyat, amit még soha: a fekete rigó a cseresznyefára szállt, és úgy forgatta a fejét, hogy a reggeli fény-árnyék hol felragyogtatta, hol kioltotta a narancssárga csőr élénk színét. Egyetlen égő pont villódzott a kert felett, egyetlen pici szín a sok téli fekete-barna közt: olyan volt, mintha színnel énekelt volna hang helyett.” 

Nagy feladat a helyes időbeosztás

„A beszélgetés számomra a legfontosabb interakció, a férjemmel is naponta legalább egy-két órát beszélgetünk, közben sokszor felolvasunk egymásnak. A gyerekeimmel is sokat beszélgettem, amíg igényelték a társaságomat. Hiányoznak az oldott baráti együttlétek, ez persze időbeosztás kérdése, ez lesz a legnagyobb feladat a számomra a jövőben is: úgy beosztani az időt, hogy ne csak a munkára, hanem a feltöltő társas beszélgetésekre, sétákra, kávézásokra is jusson belőle.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.