Olyan célra szánhatták Stonehenge-et, amire senki nem gondolt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy tanulmány szerint Stonehenge megépítésének egyik célja az lehetett, hogy egyesítse a környező területeken élő népcsoportokat.

A szakemberek abból jutottak erre a következtetésre, hogy kiderült: a monumentális őskori építményhez felhasznált kövek nem a környékről, hanem az Egyesült Királyság különböző vidékeiről származnak.

Nemes cél vezérelhette Stonehenge építőit

Az University College London (UCL) és az Aberystwyth Egyetem által jegyzett tanulmányban a kutatók úgy vélték, hogy csillagászati funkcióján túl – amit részletes dokumentáció bizonyít – Stonehenge egyfajta emlékmű lehetett, amely az újkőkorszak időszaka alatt élő britek előtt tisztelgett.

Stonehenge kövei különböző régiókból származnak, amiből a kutatók szerint céljára is következtetni lehet
Fotó: Tetra Images / Getty Images Hungary

Az elmélet annak nyomán született, hogy az év elején megállapítást nyert, hogy Stonenge központi eleme, a hattonás Alter Stone Skócióból származik, nem pedig Walesből, mint azt korábban sejteni vélték. Hasonló felismerésre jutottak más kövekkel kapcsolatosan is.

„Az a tény, hogy minden kő távoli régiókból származik, ezáltal Stonenge unikálisnak tekinthető a Nagy-Britannia területén lévő több mint 900 kőkör között,

Idézőjel ikon

arra enged következtetni, hogy politikai és vallási célja lehetett, mint a brit népek egyesítésének emlékműve, amely az őseikhez és a kozmoszhoz fűződő kapcsolatukat ünnepelhette”

– vélekedett Parker Pearson, az UCL munkatársa. Stonehenge rendeltetésével kapcsolatban korábban már számos vad elmélet látott napvilágot. Hitték már többek között ősi vallás templomának és földönkívüliek leszállóhelyének is.

Szívesen olvasnál még Stonehenge titkairól? Akkor olvasd el ezt a cikkünket is, amelyből számos érdekességet tudhatsz meg. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.