Kétszáz éves a legkényelmesebb lábbelink

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha valaki kényelmes lábbelit szeretne, biztos, hogy a sportcipő lesz az elsőszámú választása, legyen szó nőkről, férfiakról vagy gyerekekről. Ma már tömegek viselik, bár a sportcipőt nagyon sokáig a fényűző élet jelképének tartották. Nem volt egyszerű hozzájutni, hiszen drága volt, ráadásul a sportcipőt kezdetben valóban sportoláshoz viselték, erre pedig leginkább csak a gazdagok által alkotott szűk társadalmi rétegnek volt szabadideje.

Napjainkban a sportcipő-technológia nagy üzletté vált, a márkák folyamatosan az újítás lehetőségét keresik, hogy minél kényelmesebb viseletet biztosítsanak sporthoz és hétköznapi viselethez egyaránt. Az egykor forradalmi újítások, mint például Nike Air, amelyet eredetileg élsportolóknak terveztek, ma már a divatos közönség kedvenc sportcipője. Amíg a következő úttörő technológiára várunk, járjunk utána annak, vajon hogyan született meg, és mi adta az ötletet az első sportcipő elkészítéséhez? 

Kezdetben még luxus volt ez a lábbeli

Az első sportcipőt mintegy 200 évvel ezelőtt bőrből készítették el, ami nem volt sem vízálló, sem tartós, hiszen, ha víz érte, akkor átázott, ami jelentősen rontott a lábbeli minőségén; miután az anyaga megnyúlt, így nagyon könnyen és gyorsan elhasználódott a cipő.
A kimondottan lábbelikhez, cipőkhöz és csizmákhoz készült gumitalpat 1832-ben Wait Webster szabadalmaztatta, aki egy új eljárást, a vulkanizálást fejlesztette ki, illetve elsőként ekkor alkalmazták az úgynevezett plimsoll technológiát, amikor hő hatására összeolvasztották a gumit és a textilt. Így születtek meg a könnyű gumitalpú vászoncipők, melyeket kifejezetten sportoláshoz használtak. A tornacipők nem csupán kényelmesek voltak, hanem a gumitalp lehetővé tette viselőjének, hogy nesztelenül sétáljon.

Elsőként Jesse Owens, a világ leggyorsabb emebere nyert olimpiát sportcipőben
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A kísérletező kedvű gyártóknak köszönhetően a 19. század közepére elkészült az első olyan sportcipő, aminek szögeket tettek a talpára, hogy jobban fogja a talajt.

A 19. században a gumitalpú cipőket főként gumiabroncs-gyártó cégek, például a Goodyear és a Dunlop gyártották. A sportcipőket nagyon sokáig a fényűző élet jelképének tartották, hiszen csak a gazdagok engedhették meg maguknak, hogy megvásárolják, illetve, hogy szabadidejükben sportoljanak. A vászon vagy bőr felsőrésszel készült sportcipők tömeges viseletté csak az első világháború után váltak, amikor már csökkent a lábbelik gyártási költsége.

A trend akkor fordult meg, amikor elkezdték ipari célokra használni a gumit. Így amikor 1892-ben már tömegesen gyártották a gumitalpú vászoncipőket, széles körben elterjedt a világon. Nem véletlenül, hiszen a lapos talpú, könnyű, rugalmas, kényelmes és hangtalan járásra alkalmas tornacipő, vagy más néven sneak sokak kedvence lett.

Megszülettek a nagy sportmárkák

Adolf Dassler, aki az 1920-as években feltalálta a modernebb kialakítású futócipőket, különféle lábbeliket készített sprintereknek és hosszútávfutóknak. 1925-ben új szabadalmat hozott létre a futáshoz és a távolugráshoz használt sportcipőkre, miután speciális párnákat épített be a talp alá. Ezeket a cipőket rövid és közepes távra, legfeljebb 800 méterig szánták. A Dassler-fivérek által tervezett cipőben az 1928-as amszterdami nyári olimpián nyert aranyérmet az első sportoló.

A német Adidas sportruházati cég alapítója, Adolf Dassler Herzogenaurachi irodájában 1975-ben
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A Dassler-testvérek 1948-ban megalapították az Addast, amelyből később Adidas lett, illetve a Rudát, ami később Puma lett. Az Adidas jelképévé vált, cipők oldalán megjelenő három csíkot 1949-ben használta először Adolf Dassler. 

A New Balance 1960-ban készítette el a Trackstert, az első futócipőt speciális „traktortalppal”, amely fokozta a tapadást, elnyelte a rezgéseket és megelőzte a sérüléseket, ami a sportcipők fémszegeinek köszönhetően gyakori volt.

Az 1970-es években a futás volt a legnépszerűbb tömegsport, ezért a sportruházatot gyártók elkezdtek sportcipőket gyártani, amelyek egyre kifinomultabb technológiával készültek.

A vastag talpú sportcipők kényelmesebb viseletet tettek lehetővé
Fotó: Alex Goodlett / Getty Images Hungary

Divat lett sportcipőt viselni

A NASA munkatársa, Frank Rudy 1976-ban megtervezte az első air sportcipőt a Nike-kal együttműködve. Ő volt az, aki kitalálta, hogy sűrített levegővel töltött zacskókat helyezzenek el a cipőben, amelyek minden ütközés alkalmával összenyomódnak. Ezzel Rudy bevezette a piacra a sport aeroszolokat, amelyeket csaknem ötven évvel később is használunk még.

A 20. században már hétköznapi viselet lett a sportcipő
Fotó: Jay L. Clendenin / Getty Images Hungary

Az 1980-as években a Nike, a Reebok és az Adidas uralta a futócipők piacát, sok sportoló viselte és hirdette új dizájnjaikat és technológiájukat. A Saucony 1981-ben dobta piacra az új Jazz edzőcipőt, aminek háromszög alakú talpblokk volt a talpán – ez új lehetőséget biztosított arra, hogy a cipők hosszú távon elnyeljék a talpat érő vibrációt.

Ezt követően szinte megállíthatatlan volt a sportcipők fejlődése.

Az Adidas 1984-ben már elektronikus lépésszámlálót varrt a cipő nyelvébe, majd 1986-ban az ASICS kijött az első futómodellel, aminek a talpában gélszilikon párna volt, mondván, így csaknem 30 százalékkal több rezgést nyel el, mint a hagyományos aeroszolok. Ez a gélpárnarendszer a legtöbb ACICS modellben még ma is jelen van. Ezzel egy időben a Nike piacra dobta az Air Jordan I-t. Ez a modell volt az első, amely a sportcipőket divatossá tette. A sportcipő forradalma itt nem ért véget, hiszen 1987-ben a Nike megalkotta a Nike Air Max-ot, a világ első tornacipőjét, amelynek talpán kívülről is jól láthatók voltak a légpárnák.

A Nike Air Jordan ma az egyik legkedveltebb viselet
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Minél természetesebb, annál jobb

A 21. században a sportcipők technológiája rohamosan fejlődik tovább. A Nike Free első változatát 2004-ben mutatták be, amit elsősorban sportolóknak szántak, azonban a minimalista dizájn, és a lábfej természetes alakját követő zokniszerű felsőrészt alkotó szellőző anyagok a mindennapi élet részévé váltak. A Vibram 2005-ben kiadott egy ötujjas modellt, amely futótűzként terjedt el a futás szerelmesei között, hiszen a minimalista kivitelezés azt az érzetet keltette, mintha csupasz lábbal futnánk, ezáltal lehetővé téve a láb természetesebb mozgását.

A zokniszerű felsőrésszel rendelkező sportcipők olyanok, mintha a lábra öntötték volna
Fotó: Cavan Images / Getty Images Hungary

A Nike 2006-ben piacra dobta a Nike + Air Zoom Moire-t, amely az iPod-dal való szinkronizálás révén lehetővé tette, hogy a sportolók rögzítsék az elégetett kalóriákat, a megtett távolságot és időt.

A Vibram által megalkotott ötujjas cipő olyan, mintha nem lenne semmi a futó lábán
Fotó: Joe Raedle / Getty Images Hungary

A New Balance 2013-ban mutatta be az első 3D technológiával készült tornacipőt, amikor egy lézerszkennerrel meghatározzák a láb egyedi jellemzőit, és egy olyan ideális specifikációjú talpat nyomtatnak 3D nyomtatóval, amely a cipő viselőjének tulajdonságaival rendelkezik.

Ha kíváncsi vagy arra, mi az oka annak, hogy a nők lassan végleg elbúcsúzhatnak a magas sarkú cipőktől, olvasd el az erről szóló cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.