Csak azért vált el Sophia Loren, hogy megmentse a bigámia vádjától férjét

Olvasási idő kb. 4 perc

Az idén 90. születésnapját ünneplő Sophia Loren több mint egy mozilegenda. Az olasz születésű színésznőre szinte az egész világ kulturális ikonként tekint, hiszen munkássága óriási hatással volt a filmkultúrára.

„Ha visszagondolok az életemre, néha meglepődöm, hogy mindez, ami velem történt, igaz. Gyakran mondogatom is magamnak, egy reggel felébredek, és rájövök, hogy ez az egész csak álom.” Ezekkel a szavakkal kezdte az olasz szupersztár, Sophia Loren, a klasszikus filmek bombázója 2014-ben megjelent memoárját. A színésznő mesébe illő csodaként említi életét, amit leginkább az „öröm” és a „jókedv” jellemzett mindezidáig, annak ellenére, hogy a képernyők és a mozik sztárjának nem volt mindig irigylésre méltó a sorsa.

Pozzuolitól hosszú volt Loren útja a csillogó Hollywoodig

Sophia Loren eredetileg Sofia Villani Scicolone néven látta meg a napvilágot 1934. szeptember 20-án, Rómában. Mondhatnánk, nomen est omen, hiszen neve egyet jelent azzal a bájjal, kecsességgel és szépséggel, mellyel rendkívüli tehetsége párosul. A mozitörténelem egyik legünnepeltebb színésznőjeként Loren pályafutása több mint hat évtizeden át ívelt, melyet számos elismerés, felejthetetlen szerepek és a filmkultúrára gyakorolt tagadhatatlan hatása jellemez. 

Báj, kecsesség, szépség és tehetség jellemezte Sophia Loren hat évtizedes pályafutását
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Azonban a csillogó Hollywoodtól oly messze eső, főként szegények lakta Pozzuoliból, a Nápoly melletti kisvárosból, ahol Loren felnőtt, igen hosszú út vezetett a nemzetközi sztárságig, ahová egyedülálló képessége, tehetsége és időtálló vonzereje juttatta el. Sophia Loren gyermekkora tele volt megpróbáltatásokkal. Egyedülálló édesanyja szegénységben nevelte fel, amit a második világháború csak tovább nehezített. A túlélésért folytatott állandó küzdelem pedig még a háború befejezése után is jelen volt a család életében. A kihívások ellenére édesanyja, aki világéletében színésznő szeretett volna lenni, mindig arra ösztönözte Sophiát, aki rajongott a művészetekért, hogy ne adja fel álmait. 

Végül a szülői támogatás, Loren szépsége és tehetsége mind közrejátszott abban, hogy a színészlegenda elindult a sztárság felé vezető úton.

Carlo Ponti megnyerte magának Sophiát

Sophia először 14 évesen lépett színpadra, amikor részt vett egy szépségversenyen, amelyet ugyan nem nyert meg, de egyértelműen karrierje kezdetét jelentette. Itt figyelt fel rá az akkor 40 éves Carlo Ponti filmproducer, aki később mentora, majd férje lett a színésznőnek. Ponti már ekkor felismerte a Lorenben rejlő lehetőségeket, és segítette őt abban, hogy kisebb szerepeket kapjon olasz filmekben, melyekben a színésznőt Sofia Lazzaro művésznéven ismerhette meg a közönség, majd a férfi javaslatára felvette a Sophia Loren nevet, és saját tehetségének köszönhetően egyre több szerepet kapott.

Carlo Ponti már az első találkozás alkamával felismerte Loren tehetségét
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

A színésznő és Carlo Ponti kapcsolata azonban mindezzel nem ért véget, pontosabban nem teljesedett ki. Sophiát 1957-ben Ponti gyorsan feleségül vette, mielőtt megelőzhette volna az asszony filmbeli partnere, Cary Grant, akihez gyengéd szálak fűzték Sophiát.

Loren már fiatal lányként rajongott a híres amerikai sztárért, de Pontit is szerette, aki nős volt.

A producer, megérezve a vetélytárs jelenlétét, gyorsan cselekedett, és miután Olaszországban még nem lehetett, így Mexikóban elvált, és 1957. szeptember 17-én, az ottani törvények szerint feleségül vette Sophiát. 

Az olasz törvények szerint azonban a házasság érvénytelen volt, így házasságuk nem tartott sokáig.

A feleségeket nem zavarta a bigámia

1962 júniusában Sophia Lorent és Carlo Pontit bíróság elé állították Rómában bigámia vádjával, amiért akár öt év börtönt is kaphattak volna. Pontit bigámiával vádolták, Loren ellen pedig a vád bigámiával való egyetértés volt.

A házaspárt bigámiával vádolták meg
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

Végül 1965 februárjában az olasz bíróság Rómában érvénytelennek nyilvánította Sophia Loren és producer férje, Carlo Ponti 1957-es nászát, mondván, hogy első feleségétől, Giuliana Fiastritól való mexikói válása nem volt törvényes.

A helyzet pikantériája, hogy furcsa módon nem az első feleség vitte az ügyet az olasz tisztviselők elé, hanem egy Luisa Brambilla nevű milánói asszony.

Az olasz törvények szerinti ugyanis bármely állampolgár keresetet nyújthat be egy másik olasz állampolgár ellen, ha a bigámia gyanúja felmerült.
A 20. század közepén tudniillik Olaszországban még ismeretlen fogalom és jogi procedúra volt a válás, a házastársak a megromlott kapcsolat ellenére is együtt éltek akkor is, ha más partnerük is volt. Brambilla azonban úgy gondolta, a két híresség életvitele fölött nem lehet szemet hunyni, és példát akart mutatni, hogy a promiszkuitás tényét nem lehet szőnyeg alá söpörni.

Sophia Loren soha nem tudott mást szeretni

Ponti és Loren házasságát 1962-ben érvénytelenítették, majd négy év múlva ismét egybekeltek, miután a producer első felesége tanácsára felvette a francia állampolgárságot, és így a francia törvényeknek megfelelően másodszorra is elválhattak.

Sophie Loren két fiúval ajándékozta meg a producert
Fotó: Alberto E. Rodriguez / Getty Images Hungary

A házaspárnak két gyermeke született, és mindaddig együtt éltek, amíg 2007 januárjában Carlo Ponti tüdőbetegségben meg nem halt.

Amikor két évvel később egy interjú során megkérdezték a színésznőtől, hogy újra férjhez menne-e még, Loren azt válaszolta:

Idézőjel ikon

„Nem, soha többé. Nem tudnék már mást szeretni.”

Loren és Ponti különös házassága nem egyedülálló. Az Oscar-díjas magyar látványtervező is éveken át bigámiában élt. Ha szeretnéd megismerni a részleteket, olvasd el a Sándorházi Vilmosról szóló cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.