Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az emberi nem egyik sajátos szokása, hogy nem kíván nyomtalanul eltűnni a világból, génállományának továbbörökítése mellett síremlékeket állít az utókor számára. Ezeknek monumentális, sokak által ismert példái a piramisok, amiket a világ majdnem minden pontján megtalálunk. Ilyen síremlékeket hazánkban is hagytak azok a népek, akik hozzánk hasonló módon a Kárpát-medencében találtak otthonra.
A Jamnaja-népesség temetkezési kultúrájának nyomaira mind a mai napig ezrével találunk példákat a hazánktól a keleti sztyeppékig húzódó hatalmas terülten. E bronzkori populáció azonban csak egy néptömeg a sok közül, amelyik vidékünkön a halomsíros temetkezést választotta. A vaskor népei, a szarmaták és jóval később a kunok is földhalmokat emeltek halottaik fölé. Ezek a halmok kortól, hiedelemtől, népszokásoktól függően más és más titkokat rejtettek mélyükben.
A sírhalmokon kívül még sok egyéb nyomot is hagyott errefelé a Jamnaja-kultúra
Nem a honfoglaló magyarjaink voltak az elsők, akik nomád életmódot éltek, nagyállattartással foglalkoztak vidékükön. Mintegy 3-4 ezer évvel ezelőtt a Jamnaja-kultúra tagjai óriási területen éltek, határaik Kazahsztán sztyeppéitől egészen az Alföldig terjedtek, de kapcsolatuk volt Európa más részeivel is. A Jamnaja-kultúra nem csak egyike volt a bronzkori kultúráknak. A félnomád népesség tagjai komoly hatással voltak az európai vadászó-gyűjtögető életmódot élő emberek fejlődésére és génállományára is. Egyes kutatások azt is bizonyítják, hogy a Jamnaja-kultúra népességének köszönhető, hogy Észak-Európa lakosságának nagyobb az átlagmagassága, és világosabb tónusú a bőre. A nomadizáló kultúra pedig nagy valószínűség szerint komolyan hozzájárult a lótartás, sőt, a ló vontatta járművek és lószerszámok elterjedéséhez is.
Halomsírok és földpiramisok, amelyek fontos embereket rejthettek
A végtelen sztyeppe népei nem válogathattak az építőanyagok között, ezért ha módosabb tagjaiknak valamilyen figyelemre méltó emléket szerettek volna állítani, azt többnyire földből és fából építhették meg. Az akár 10-12 méter magas építmények a síkságból kiemelkedve hirdették, hogy mélyük egy-egy fontos embert rejt. Funkciójukat tekintve a földpiramisok az Egyiptom fáraóinak állított piramisoknak feleltethetők meg. Ezek a szakrális építmények sokszor csoportban helyezkedtek el, és széles körben terjedtek el Európában: Oroszországban és Ukrajnában tízezrével találhatóak még ma is, maga a temetkezési szokás pedig egészen a kora középkorig jellemző volt egyes sztyeppei népekre.
Magyarországon a kutatók szerint egykor akár 40 ezer halomsírt is lehetett találni, mára mintegy 4000 ilyen szakrális építményről tudunk, különböző korszakokból. A bronzkori kultúrák temetkezési helyei mellett vaskori, római kori sírhelyekre is van példa hazánkban.
A halomsírok történetében a sírrablók és a feszületek is megjelentek
Rómer Flóris, a halomsíros temetkezés híres magyarországi kutatója szerint a kurgánokat (török-tatár eredetű szó, jelentése: sírhalom) általában úgy építették, hogy egy sírgödörbe fektették a halottat, akit – kultúrától függően – általában valószínűleg bőrökkel, ruhával, élelmiszerekkel együtt helyeztek el, előfordult azonban, hogy a halott mellé értékes ékszereket is helyeztek, amit idővel a sírrablók előszeretettel fosztottak ki, így kevés olyan lelőhely maradt, amit nem bolygattak a nemesfémekre éhezők. Ezt követően a sírgödörre hatalmas halom földet hordtak, amihez valószínűleg a közösség jelentős részére szükség volt. Csakhogy ezek a temetkezési helyek sok esetben nemcsak egy embert rejtettek, hanem a halott hozzátartozóit is. Ahogy teltek az évszázadok, a sírhalmokra akár további rétegeket is húztak, amelyek újabb halottaknak adtak végső nyughelyet. A kutatások azt is bizonyítják, hogy ezeket a szakrális helyeket honfoglaló őseink is temetkezési helynek használták, és a középkorban is szakrális funkciót töltöttek be: búcsújáró helyekké váltak, feszületet állítottak vagy kápolnát építettek a tetejükre.
Több ezer halomsír tűnt már el örökre a föld színéről
Halomsíros temetkezéssel azonban nemcsak az Alföldön, hanem a Dunántúlon is találkozhatunk. A Bakonyban körülbelül 2000 sírhalomról tudnak. Az ide temetkező népek a Krisztus előtti 1400-1200-as évek körül éltek ezen a vidéken. A kőládába helyezett hamvak mellé az elhunyt fegyvereit és kőedényeket, ékszereket helyeztek el, a sírokat azonban a későbbi korokban többnyire kifosztották. De jóval később a már többnyire keresztény magyarság is találkozhatott a földhalmos temetkezés ősi szokásával, mégpedig a kunok megjelenésével, a 13. században. Ez a keletről érkező nomád nép több évezredes, ősi hagyományt követve népe előkelői fölé kisebb földhalmokat hordott (ezeket hívják kunhalmoknak), miután a halottat ékszereivel, díszes ruhába öltöztetve, a túlvilági úthoz fontos étellel és itallal látta el. Egyes előkelők mellé még lovukat is elhelyezték. Fontos azonban, hogy a kunok nem a korábban említett, jóval nagyobb, bronzkori kurgánokba temetkeztek.
Sajnos, hiába őrizték meg az elmúlt évezredek ezeket a síremlékeket, a modern kor építkezései, mezőgazdasági tevékenysége következtében számos szakrális hely tűnt el a föld színéről.
Van olyan híresség, akit háromszor is eltemettek! Érdekel, ki lehet? Olvasd el következő cikkünket!
