Megtaláltuk a legromantikusabb szálláshelyet, Budapesttől alig egyórányi távolságra

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A romantika azoknak is jár, akiknek van gyerekük, így nagy várakozással tekintettünk a hétvégi, ceglédi kiruccanásunk elé. Nem csalódtunk: igazi vidéki vendégszeretetben volt részünk, amit csak fokoztak a kulináris élvezetek.

„Nagyon várunk benneteket” – írta Veronika, a ceglédi Béni Family Wine Farm rendezvényszervezője, és bevallom: mi is nagyon vártuk a hétvégi kikapcsolódást. Borkóstoló, finom vacsora, szállás egy mesébe illő kunyhóban, másnap pedig helyi termelőktől beszerzett alapanyagokból készült reggeli és wellness – mi más kellene egy tökéletes romantikus hétvégéhez?

Alig egy óra autózás után érkeztünk Ceglédre, ahol a Kökény család szőlőjét szerencsére nem kellett sokáig keresgélni: a navigáció nagyon jól tudta, hogy található a farm. A szállásnak helyet adó öt mesebeli kunyhó egyikének elfoglalása után sétálni indultunk a farmon. Kleó és Bogáncs, a két kutya rögtön mellénk szegődött. Boldogan kergetőztek a kora tavaszi napsütésben, miközben mi megnéztük a wellnessházikót, megtaláltuk a szaletlit (ami egy 120 fős terasz) és egy minden igényt kielégítő, flipcharttal, wifivel, nagy képernyős tévével felszerelt konferenciatermet is. Az egymástól kellemes távolságban elhelyezkedő kunyhók összesen húsz fő részére tudnak szállást biztosítani.

Egy igazi romantikus szállás
Fotó: Családi archívum

Parasztudvar a gyerekeknek

Mivel farmról, azaz családi gazdaságról van szó, az állatok sem maradhatnak el. A család kizárólag őshonos magyar fajtákat tart.

Idézőjel ikon

A rackajuhok közül feltétlenül említést érdemel Beethoven, aki a nevével ellentétben egyáltalán nem siket, sőt: kifejezetten hallgat a nevére.

A parasztudvarban meglátogattuk Rosát és Linát, a két kárpáti borzderes szarvasmarhát, és megnéztük a tekintélyes baromfiudvart is, ahol fogolyszínű magyar tyúkokkal és erdélyi kopasznyakúakkal találkoztunk. Igény szerint lovas kocsizásra is lehetőség van a két nóniusz lóval, Izával és Bellával. Gyereket ugyan ezúttal nem vittünk magunkkal, de a kicsiknek igazán érdekes és izgalmas program egy látogatás a parasztudvarban.

Borkóstoló extrákkal

Az esti borkóstolóra az étterem borospincéjében került sor. A boltíves pince ötven főt képes befogadni, a falilámpák fénye megvilágította a téglafalakon a család történetét bemutató fényképeket. Az intim, családias hangulatú estére Vincze Gábor sommelier – aki korábban a Michelin-csillagos Costes étteremben szerezte tapasztalatait – különleges borválogatással készült: nemcsak Béni-borokat kóstolhattunk, hanem a világ minden tájáról származó különleges fehér- és vörösborokat, a sort pedig egy moldáv brandy zárta. A borkorcsolya magáért beszélt: a frissen sült pogácsa mellett csülök- és nyúlterrine éppúgy megfért a tányéron, mint a saját készítésű, házi sonka és szalámi, helyi termelőktől származó szarvasgombás és medvehagymás sajt, olajbogyó-válogatás és friss, helyben készült, puha kenyér. (A tervek szerint a degusztációs borvacsora rendszeres program lesz.)

A borkóstolóra a pincében került sor
Fotó: Családi archívum

A desszertnél egy halk „óh!” hagyta el a számat, amikor megpillantottam a gyerekkorom óta nem kóstolt szilvalekváros hájast. Lágyan roppannak a tészta leheletvékony rétegei, a szilvalekvár édessége mögött a kellő fanyarság bujkál, én pedig lassan úgy érzem magam, mint aki visszarepült az időben, és a nagymamája frissen sült hájas süteményét eszegeti.

Családi receptek

A Kökény család a kilencvenes évek óta foglalkozik bortermeléssel. Idősebb Kökény Benő, azaz Béni bácsi (vagy ahogy a családtagok emlegetik: „a Papa”) fokozatosan bővítette a birtokot, amely ma már éppúgy ideális helyszín esküvőkre, mint konferenciákra, céges meetingekre, vagy – mint esetünkben is – egy romantikus hétvégére. Az esküvőre készülőknek bizonyára fontos információ, hogy diófa is van: „A hagyomány szerint a diófa alatt köttetett házasságok hosszú életűek” – mondja Veronika. A család minden tagja kiveszi a részét a birtok körüli teendőkből: Veronika a rendezvényekért felel, Benő régi családi recept szerint készíti a finomabbnál finomabb szalámikat. A farmkonyhán szinte mindent helyben termelt alapanyagokból készítenek: házi tésztával kínálják a levest, a helyben hizlalt sertések számára Benő saját maga darálja a tápot, és saját kezűleg vágja le és dolgozza fel az állatok húsát.

Reggeli a farmról

A különböző magyar, európai, dél-amerikai és dél-afrikai borok kóstolása után aludni tértünk a házikónkba. A kényelmes matracokon jólesett a pihenés, és másnap várt minket a háztáji reggeli: a farmon kapirgáló tyúkok tojta tojásból a tökéletes, habkönnyű omlett, a finom házi szalámik, a frissen sült kalács, amire élvezet volt a – természetesen házi – lekvárokat kenegetni. Az omlett Olga, Benő felesége szakértelmét dicséri, a szörpök és a lekvárok pedig Veronikáét. „Szívvel-lélekkel csináljuk mindannyian, máshogy nem is lehet” – vallják a család tagjai.

A wellnesskunyhó belülről
Fotó: Családi archívum

Wellness a kunyhóban

Bogáncs, a puli ezek után visszakísért bennünket a kunyhóba, majd kipróbáltuk a wellnessházikót. Papucsot nem vittünk magunkkal, de szerencsére arról is gondoskodtak, mint ahogy törülközőkről és fürdőköpenyről is. Jólesett a habokban ücsörögni, kipróbáltuk a szaunát és a gőzkabint, és mivel a vízben ismét megéheztünk, megkóstolhattuk a szakács aznapi remekeit ebédre: a gyöngytyúklevest füstölt gyöngytyúktojással és a csilis-citromos báránysültet házi tésztával. (Természetesen mind a tojás, mind a bárány a saját gazdaságból származott, hiszen ez a farm to table koncepció lényege.) Desszertnek következett egy adag mesebeli túrógombóc homoktövis-kaviárral, ami után elpilledve szálltunk be a kocsiba és intettünk búcsút ennek az idilli helynek.

Vidéki élmény, szeretettel

A szőlőtőkék és meggyfák között megbújó tulipánok és rózsák, a nagy odafigyeléssel kialakított belső terek és leginkább a Kökény család vendégszeretete tette igazán feledhetetlenné a kikapcsolódásunkat. A család nemcsak egyéni vendégeket, hanem cégeket is szívesen lát, és gyerekekkel is érdemes elindulni: áprilisban kezdődik a tulipánszüret, ahol 26 000 tulipán várja a gazdáit.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.