Lezárják hazánk egyik legkedveltebb turisztikai célpontját

Olvasási idő kb. 2 perc

Biztonsági okokból ideiglenesen nem látogatható a Rám-szakadék. A Pilisi Parkerdő Zrt. arra kéri a túrázókat, hogy a korlátozás feloldásáig semmiképp se lépjenek a népszerű kirándulóhely területére.

Egy, a napokban történt sziklaomlás miatt zárják le átmenetileg a Rám-szakadékot, amely majd csak a geológiai és statikai vizsgálat után lehet újra látogatható.

Veszélyes most a Rám-szakadék

Budapest környékének egyik legnagyobb látogatottságú turisztikai célpontja lenyűgöző természeti szépsége miatt méltán tartozik a térség legismertebb kirándulóhelyei közé. A szakadék egy vulkáni eredetű, nagyjából észak-déli irányban futó szurdokvölgy, amelynek befelé dőlő falai mellett vannak összeszűkülő sziklafalai is.

Idézőjel ikon

A több helyen 35 métert is meghaladó mélységű Rám-szakadék szélessége helyenként a 3 métert sem éri el.

Aki járt már a festői helyen, pontosan tudja, hogy sziklamedrében állandóan csörgedezik a víz, amely hóolvadáskor és nagyobb esők idején patakká duzzadhat.

A Rám-szakadékot legfeljebb a geológiai és statikai vizsgálatok befejeztével nyithatják újra
Fotó: sndr / Getty Images Hungary

Bármikor előfordulhat sziklaomlás

Nem véletlen tehát, hogy természeti adottságai miatt egyébként is Magyarország egyik legnehezebben járható jelzett turistaútja, amelyen tulajdonképpen bármikor előfordulhat kőgurulás és sziklaomlás is. Éppen ezért a Pilisi Parkerdő már nem egyszer arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki csak saját felelősségre látogathatja.

A szakadék állapotát erősen befolyásolja a folyamatosan növekvő látogatószám miatti emberi terhelés, emellett a klímaváltozás miatti hosszú, aszályos időszakok és a rendkívül nagy mennyiségű csapadékkal járó esőzések váltakozása sem hat pozitívan a kőfalai állékonyságára. A napokban bekövetkezett omlás után ezért a szakemberek a hely lezárása mellett döntöttek a kirándulók biztonsága érdekében. 

Vizsgálatokat végeznek a területen

A szakemberek a geológiai és statikai vizsgálatok elvégzéséig és kiértékeléséig nem nyitják újra a helyszínt. Mint azt közleményükben írták, a Rám-szakadék turisztikai jövőjét, újbóli látogathatóságát a Parkerdő szakértői vizsgálatra alapozott intézkedési tervben fogja meghatározni, addig minden erdőlátogató türelmét kéri.

Idézőjel ikon

A túrázóknak fontos információ, hogy a Rám-szakadék elkerülő útvonalaként a Lukács-árokban futó sárga sáv jelzés használható.

A Pilisi Parkerdő arra kéri az erdőlátogatókat, hogy a saját biztonságuk és a balesetek megelőzése érdekében semmiképp se hagyják figyelmen kívül a lezárást, és az újabb tájékoztatásig ne lépjenek a Rám-szakadék területére!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.