5 történelmi film, ami hemzseg a pontatlanságoktól

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A közönség körében rendkívül népszerűek a történelmi témájú filmek, ám nem szabad mindent elhinni, amit az ember az ilyen alkotásokban lát. Összegyűjtöttük néhány kiemelkedő pontatlanságot.

A történelmi filmeknek mindig is nagy divatja volt, pláne azoknak, amik valós eseményeket dolgoznak fel. Óriási rajongótábora van például a második világháborús, vagy az ókori Rómáról szóló alkotásoknak. Azonban az ilyen filmek készítői gyakran esnek abba a hibába, hogy a látványra helyezik a hangsúlyt, nem pedig a történelmi hitelességre és pontosságra. 

A Pearl Harbor nevetséges pontatlanságai

2001-ben mutatták be a Ben Affleck főszereplésével készült Pearl Harbor című második világháborús filmet. A mozi elvileg azt a bizonyos amerikai-japán ütközetet mutatja be, amely az egyik kulcspillanata, mondhatni fordulópontja is volt a második világháborúnak. A film azonban nem több egy pontatlanságokkal teli romantikus drámánál. 

Az egyik első hiba a női főszereplő bikinijében testesül meg, amit akkor visel, amikor szerelme levelét olvassa egy tengerparti sziklán üldögélve. A fürdőruhája ugyan nagyon csinos, de a valóságban ezt a fazont csak öt évvel később dobták piacra.

A nagyobb hibák közé tartozik, amikor a japán támadáskor több amerikai pilótának nem sikerül felszállnia, és végül csak két repülő tud a magasba emelkedni. Ez túlzó drámai húzás volt a készítők részéről, ugyanis a valóságban sokkal többen tudták felvenni a harcot a japánok ellen. Ami még sántít, az a gép, amit használnak.

Szakértők szerint a filmben olyan Spitfire vadászgépet mutatnak, amely valójában csak 1944-ben készült el.

A HItlerről készült film sem teljesen hiteles

A bukás – Hitler utolsó napjai nem tartozik a kifejezetten ismert és kasszasiker filmek közé, azonban lényeges témát dolgoz fel. A 2004-ben megjelent alkotás Adolf Hitler utolsó 12 napját mutatja be, az események szem- és fültanúinak visszaemlékezései alapján. Így azt gondolhatnánk, itt nem igazán lehetnek pontatlanságok, de azért akad néhány.

A lényegesebb bakik közé tartozik, hogy a készítők nem igazán vették figyelembe a tanúk beszámolóját Hitler külsejével kapcsolatban. Ők úgy festették le, hogy a német vezér 1942-45 között jelentősen összeroppant, tartása összeesett, igazán öregemberesen nézett ki. Ennek ellenére a filmben semmi ilyesmi nem vehető észre Hitler karakterén.

A másik pontatlanság Hitler katonáihoz kapcsolódik. Egy szakértő elmondása szerint nem helyesen ábrázolták a filmben, hogy a tisztek egymás között nyilvánosan kritizálják Hitlert. A valóságban ez nem igazán történhetett meg, mert igencsak féltek a Führertől.

A 300 hibái 

A 2007-ben megjelent 300 című film óriási sikert aratott világszerte. Hatalmas rajongótábora van a mai napig, annak ellenére, hogy hemzseg a pontatlanságoktól. Nem árt azonban figyelembe venni, hogy a film nem történelmi események, hanem egy képregény alapján készült.

Mégis, talán elvárható lenne, hogy egy lényeges történelmi eseményt érintő filmet legalább valamelyest pontosan vigyenek vászonra. Az ókorral foglalkozó történészek szerint a film számtalan olyan bakit tartalmaz, ami egy kis odafigyeléssel elkerülhető lett volna.

Az egyik leglényegesebb torzítás, hogy a spártai sereg nem csupán háromszáz emberből állt, hanem hétezerből. Ennek ellenére persze Xerxész serege még mindig túlerőben volt, hiszen serege százezer embert számlált.

A másik tévedés talán senkinek nem tűnt fel, hiszen a közhiedelemnek is része. A koraszülötteket és torzszülötteket nem dobták le a Taigetoszról, hanem a hegység egy bizonyos völgyében lettek magukra hagyva, ahol bárki rájuk találhatott, és felnevelhette őket.

Ami még érdekes lehet, hogy Spártában valójában nem volt olyan tanács, amit a filmben mutatnak. A vének tanácsa 28 tagú volt, és a két királlyal egészült ki 30 fősre. Az pedig egészen biztos, hogy a valóságban olyan viták, mint ebben a moziban, nem fordulhattak elő.

A Napóleon film vérlázító pontatlanságai

Az egyik legbosszantóbb pontatlanságokkal teli film a 2023-ban bemutatott Napóleon. Ennek Ridley Scott a rendezője, így sokan nagy reményeket fűztek az alkotáshoz, de csalódniuk kellett. A brit rendező erőteljesen háttérbe szorította a történelmi hitelességet ebben a filmjében.

Talán az egyik legnagyobb hiba Napóleon egyetlen szerelmével, Jozefinával kapcsolatos. A nő 6 évvel idősebb volt a francia uralkodónál, míg a filmben egészen fiatalnak ábrázolják. Életkorának hiteles bemutatása leginkább azért lett volna lényeges, mert így megértette volna a néző, miért nem születhetett gyermekük, és hogy Napóleon miért viselkedett ilyen éretlenül kapcsolatukban.

A történészek szerint a leghatásvadászabb húzás az a jelenet volt, amelyben a francia hadsereg megtámadja a piramisokat. Kijelentették: ez a valóságban egyáltalán nem történt meg. Annyi igazság van a történetben, hogy Napóleon valóban elment Egyiptomba seregével, de a csatákat több kilométerre vívták a piramisoktól.

A filmbeli pontatlanság ellenére történészek úgy tartják, Napóleon valóban járt Egyiptomban, sőt, miatta ment tönkre a Szfinx-szobor orra
Fotó: mikroman6 / Getty Images Hungary

A következő pontatlanságot elkönyvelhetjük rendezői szabadságnak is. Az 1815-ös waterlooi csata után azt láthatjuk, hogy Napóleon találkozik Wellington hercegével. Ez egy fiktív elem a filmben, mivel egyrészt a két történelmi figura maximum a csatatéren találkozhatott egymással, másrészt pedig Napóleon soha nem járt brit földön.

A Galdiátor II-t sem ússzuk meg pontatlanságok nélkül

Az idei év egyik legjobban várt alkotása a Gladiátor második része, amit szintén Ridley Scott rendezett, csakúgy, mint az elsőt. Annak óriási sikere volt 2000-ben, így nagy várakozás övezi a folytatást. Félő azonban, hogy a szórakoztatás ismét a hitelesség rovására megy.

A történészek már a júliusban megjelent előzetest is szétszedték, kiemelve a legfőbb építészeti és kulturális pontatlanságokat. Ide tartozik, hogy a rómaiak nem tartottak találkozókat kávézókban és nem volt újságuk, amit olvashattak volna.

A következő, ami feltűnt a szakembereknek, az a Colosseum neve volt. Ez ott hibádzik, hogy abban az időben, amikor a Gladiátor játszódik, még nem így hívták a monumentális épületet, hanem az akkor hatalmon lévő uralkodó család után Flavius Amfiteátrumnak nevezték.

Az egyik legkirívóbbnak azonban azt a jelenetet tartják, amelyben a főszereplőnek és más gladiátoroknak egy színlelt tengeri csatában kell részt venniükErről is elmondható, hogy köszönőviszonyban sincs a valósággal. 

Kíváncsi vagy mik azok a hazugságok, amik történelmet írtak? Ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze őket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.