A politikusok szájából (tollából) legendásnak mondható trágárságokat jegyeztek fel az országgyűlési naplók és a különféle sajtóorgánumok. Van egy nagyon különleges politikai vita, amelyikről talán kevesen tudnak, és amelynek szereplői megdöbbentően trágárak – és meglepően előkelő származásúak!
A tavalyi évben arról született cikk, hogy a parlamenti viták nyelvezete a korábbiakhoz képest szelídülni látszik, és bár a politikai vitakultúra nem korlátozódik a Parlament épületére, azért a megfigyelés jelezhet akár szélesebb körben érvényes tendenciát is. De vajon meddig kell visszamennünk az időben, hogy igazán trágár megnyilvánulásokig jussunk? 2019? 2006? Dehogyis, egészen az 1840-es évekig!
A liberális és a konzervatív politikus összeakasztja a bajszát a sajtóban
1846 májusában az ellenzéket bíráló cikksorozatra válaszul éles és gunyoros hangvételű írást közölt a liberális Pesti Hírlap. Ez volt az első "összecsapás" a Szabolcs vármegyei közgyűlésről és a Tiszaszabályozási Társulatból egymást már jól ismerő Andrássy Gyula és Dessewffy Emil között. Nem akárkik akasztották össze a bajszukat személyükben!
Dessewffy Emil gróf 1814-ben született Eperjesen, később Bűdszentmihályon telepedett le, mintauradalommá téve a birtokot. 13 évesen már Cicerót fordított latinból, a politikai pályát 16 évesen kezdte jegyzőként Szabolcs vármegyében. A mérsékelt konzervatív párt vezéralakja és a párt legerősebb lapjának, a Budapesti Híradónak szerkesztője is 3 évig. 1849 után ókonzervatívként is az 1847-es alkotmány visszaállításának és önállóságunknak szószólója. Az aradi vértanú Dessewffy Arisztidnak rokona, 5. felmenőjük volt közös. 1855-től 1866-ig az MTA elnöke, sokat tett azért, hogy az intézmény a szép, új palotába költözhetett, de a kiegyezés előkészítésében is néminemű szerepet vállalt. Felesége is igen jó famíliából származott: Wenckheim Bélának, a későbbi miniszterelnöknek a testvérét, Paulinát vette feleségül.
Id. Andrássy Gyula gróf 1823 márciusában született Oláhpatakon, édesanyja, Szapáry Etelka még Erzsébet királyné udvarhölgye volt. Andrássy hagyományosan ellenzéki szellemiségű, liberális családban nőtt fel, példaképként tisztelte Széchenyit, de Kossuth politikáját támogatta. Részt vett a szabadságharcban, Görgei segédtisztje volt. Száműzetésben töltött évei után aktívan közreműködött a kiegyezés előkészítésében, és ő lett a Magyar Királyság miniszterelnöke 1867 és 1871 között.
A politikusok vitája még jobban felizzik a személyes találkozáskor
Kemény Zsigmond leírja naplójában, hogy az újság lapjain való ütésváltás után pár hónappal, 1846 augusztusában az ő jelenlétében, immár személyesen is kifejtették egymásról a véleményüket. Dessewffy azt boncolgatta, hogy hamarosan egy oldalon állnak majd, hiszen minden értelmes és józan ember be fogja látni, hogy csak a kormány segítségével érhető el a haza boldogsága. Andrássy azonban az elvváltoztatók iránti ellenszenvének nyílt kifejezésre juttatásával válaszolt.
Ez nem volt elég egyik félnek sem, Dessewffy másnap újból előállt azzal a gondolattal, hogy egyesülniük kéne, hiszen a két politikai oldal között nincs igazán különbség, mindannyian a hagyományok megőrzése melletti előrehaladás hívei. Andrássy most sem késlekedett a válasszal
„Barátom, oly köpenyegforgató emberre, mint te, semmi szükségünk.”
Az egymás fejéhez vágott megjegyzések csúcspontjaként Dessewffy még Széchenyinek is tartogatott egy sértést.
Az 1847–1848. évi országgyűlések vitái során nem találkoztak, tudniillik Andrássy az alsó-, míg Dessewffy a főrendi táblán foglalt helyet. Mégis, ahogy Hermann Róbert történésznek a cikkünk alapjául szolgáló írásából is megtudhatjuk, 1848 telén, valamikor január közepe és február vége között sajátos „összecsapást” zajlott le közöttük, verses formában.
A valaha volt legtrágárabb politikai ütésváltás Magyarországon
Hermann Róbert arra a következtetésre jutott, hogy a Lipcsében megjelent ellenzéki zsebkönyv, az Ellenőr magyarországi elterjedése és a márciusi forradalmak kitörése között születhetett meg az a két vers, amely rendkívül trágár nyelvezettel foglalja össze a liberális és konzervatív politikus véleményét a másik oldal programjáról és annak lehetséges sorsáról. Nézzük tehát a szövegeket (kipontozva a legilletlenebb részeket):
Egy kis történet, mint jóslat. Dessewffy Emil barátomnak Andrássy
Egy olasz hajdanában
Asszonyt akart gyakni.
De midőn legbujábban
kezdé a tempót rakni,
A férj megérkeze éppen,
S felvágván a nadrágot,
Hátulról megtevé szépen,
Mit ez elől tenni vágyott.
-
De hogy megértsd soraim törekvését,
Ím, itt adom azok értelmezését.
Az olasz, az ti vagytok,
Átkozott pecsovicsok.
Az asszony, melyet minden pecsovics hisz, hogy meghág,
A szegény elhagyott Magyarország.
A nadrág – a program, a tiétek,
Melyet mi felvágtunk, higgyétek;
A férj, barátim, leszünk – mi.
A megb...szottak lesztek – ti.
(Két megjegyzés: a pecsovics a magyar konzervatívok gúnyneve volt az 1830-as évek végétől, a felvágás pedig az 1846 novemberében megalakult Konzervatív Párt programjának a bírálatát jelenti.) Íme Dessewffy Emil válasza:
Nem irigylem s...ggb...szó dicsőségtek,
Melyet élvezni ennyire égtek.
Mi erre nem vágyunk éppen,
Azért köszönjük is szépen
Tőled e szép akaratot,
Mely ily szép célra ragadott,
De azt hidd el, ha ennyire áll f...szotok,
S...ggünkre – múljon aggodalmatok.
Erős hashajtókra gondunk leszen,
Sikerük nektek járand egészen;
S ha vágytok lenni s...ggünk b...szói,
Hagyján, mi leszünk f...szotok lesz...rói.
(Hermann Róbert szavait idézve a liberális-konzervatív pengeváltásban a pártcsaták hellyel-közzel megalkotott metaforikumára az alpáriság mocsarában való elsüllyedés jön feleletül.)
Így maradt meg az utókornak a rendkívüli politikai ütésváltás
Nem sokon múlt, hogy ezek a "gyöngyszemek" soha ne kerüljenek a nyilvánosság elé. A párizsi emigráns Gorove István meglátogatta a szintén Párizsban élő Andrássyt, és bár sok mulatsággal telt az este, nem sikerült igazán tartósan jó kedvre derülni. Másnap aztán elhozatta Andrássytól a szótárát Gorove, amiben megtalálta a (véletlenül vagy szándékosan otthagyott) verseket, és olyan jót nevetett rajta, hogy rögvest lemásolta, és elküldte a 48-ban nemzetőr Kiss Miklósnak.
A történet mellékszálaként érdemes idézni a korábban említett Kemény Zsigmond naplójának 1846. augusztus 6-án kelt bejegyzését, melyben arról ír, hogy Andrássy arról próbálta őt meggyőzni, költözzön fel Pestre:
s ők az én munkásságomra támaszkodva alkotnak egy progresszista pártot, mely ne ellenezze a jót csak azért, hogy a kormánytól jön, s ne fogadja el a rosszat csupán azért, mivel Kossuth Lajcsi mondja...
Kemény Zsigmond valahogy kibeszélte magát ebből a lehetetlen helyzetből.
(A cikk forrása Hermann Róbert Programvita és obszcenitás címmel az Aetas 2010/2. számában megjelent tanulmánya.)
Ha érdekel a káromkodás története, olvasd el az alábbi cikkünket is!
