Az önsegítő könyvek csapdái: elmondjuk, miért vigyázz velük

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Visszatérés önmagadhoz, Élet szorongás és pánik nélkül, Engedd el végre, Ne sz*rakodj, élj! – íme néhány cím a a manapság egyre divatosabb önsegítő könyvek közül. A könyvesboltokban évek óta népszerűek a – nemegyszer kitűnő szerzők tollából származó – önsegítő könyvek, hiba lenne azonban azt gondolni, hogy ha néhányat elolvasunk, máris sokat tettünk önismeretünkért és a lelki egészségünkért.

Életünk során sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy úgy érezzük: megrekedtünk, eddig használt megküzdési módjaink, stratégiáink csődöt mondanak, s olyan helyzetben vagyunk, amely meghaladja az erőnket. Ilyenkor hajlamosak lehetünk az önsegítő vagy önfejlesztő könyvekhez fordulni megoldásért, azonban csak attól, hogy elolvasunk egy-egy ilyen írást, nem várhatunk lényegi javulást vagy fejlődést – ahhoz sokkal inkább szakember és hónapok vagy évek hosszú és kemény önismereti munkája szükséges.

Népszerűek, de nem helyettesíthetik a terápiát

Az önsegítő könyvek tehát évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek: Az Egyesült Államokban az önsegítő könyvek piaca becslések szerint évente 13,2 milliárd dolláros bevételt produkál. Fő fogyasztói a boomer és a millennial generációk közül kerülnek ki, és felmérések szerint az ilyen jellegű könyveket szívesebben forgatják nők, mint férfiak. Ugyanakkor ezek a könyvek nem helyettesíthetnek egy terápiát, több okból sem. Lázár Gergely klinikai szakpszichológus szerint – akinek első önsegítő témájú könyve éppen az idén jelent meg – a terápián például sokkal kevésbé érvényesül az a fajta kontroll, aminek otthon, egy könyv lapozgatása közben birtokában vagyunk. „Ha »túl sok« az infó, egyszerűen becsukom, és odébb teszem az irományt. Nyilván a pszichológusomtól is kisétálhatok, vagy jelezhetem, hogy valamiről még nem vagyok képes őszintén beszélni, de az egyértelmű, hogy őt nem tudom csak úgy »becsukni«, mint bármelyik önsegítő alkotást” – magyarázza a szakember.

Az önsegítő könyvek nem helyettesítik a terápiát, de segíthetnek abban, hogy felismerjük: valamivel dolgunk van
Fotó: Fiordaliso / Getty Images Hungary

Az instant megoldások hátránya

Az önsegítő könyvek esetében tehát nincs – úgymond – számonkérés: elolvassuk a könyvet, nem túl figyelmesen, és eldöntjük, hasznosítjuk-e valahogyan az olvasottakat. A kész tanácsokat megfogadni egyszerűnek tűnik ugyan, a legtöbbször mégsem teszünk így. Azok a felismerések ugyanis, amelyekre a kliens magától ébred rá, és nem „készen kapja” őket, jóval tartósabbak, jelentősebbek, így a személyiségfejlődésben, változásban is hatékonyabbak, mint az instant, készen kapott megoldások. Lázár Gergely ettől függetlenül nem ítéli el az önsegítő anyagokat, gyakran ő maga is ajánl olvasmányokat klienseinek, vagy közösen dolgozzák fel adott szerzők gondolatait az üléseken, ha azok segítik az illető fejlődését.

Mikor segíthetnek az önsegítő könyvek?

A kontroll másképp is megnyilvánulhat: „Én döntöm el, milyen információkat tekintek relevánsnak az életemre vonatkozóan, azt, hogy mikor, és azt is, hogy hogyan. Egy terápiás kapcsolat szerencsés esetben jár némi »kontrollvesztéssel«. Rábízom magam valakire, aki rávilágít az életem rendezetlenségeire,és hétről hétre akár azzal szembesülhetek, hogy »igen, még mindig ugyanott toporgok«. Ez szorongató, frusztráló lehet” – árulja el a pszichológus. Az önsegítő könyvekkel ugyan megspórolható ez a szorongás, mégis bizonyos élethelyzetekben segítséget jelenthetnek ahhoz, hogy egyáltalán felismerjük, hogy valamivel dolgunk van. 

Tényleg olyan egyszerű lenne?

Természetesen vannak kiváló hazai és külföldi szerzők, akiknek munkáiból nagyon is inspirálódhatunk: ráirányítják a figyelmünket valamire, amivel személyiségfejlődésünk szempontjából dolgunk van, vagy elgondolkodtató kérdéseket tesznek fel, amelyek közelebb visznek önmagunkhoz. Ha azonban túl egyszerűnek állítják be a megoldást, kezdjünk gyanakodni – és akkor is, ha általánosító válaszokat kapunk a minket foglalkoztató kérdésekre. Szintén fogadjuk kétkedéssel, ha a szerző azt állítja: az általa felvázolt az egyetlen módja a probléma megoldásának. Mivel minden ember más és más, egyáltalán nem biztos, hogy valami, ami az illetőnek segített, hasznos lesz mások számára is. Emellett az önsegítő könyvek egy része gyakran ajánl hangzatos selfhelp kliséket is megoldási javaslatként, amelyeket elég csupán pufogtatni:

„Add önmagad, ne akarj tökéletes lenni, ne játssz szerepeket.”

Ha mindez olyan egyszerű lenne, ahogy ezekben a könyvekben sokszor tűnik, senkinek nem lennének lelki problémái. Gyakran azonban nem racionális döntés kérdése, hogy mi mozgatja a viselkedésünket egy-egy helyzetben: sokkal inkább belénk ivódott sémáink, korábbi kapcsolataink vagy kötődéseink alapján reagálunk egy-egy helyzetben úgy, ahogy. „Könnyen lehet, hogy ezeket a bölcsességeket úgy értelmezzük, ahogy az aktuális érdekünk épp megkívánja” – hívja fel a figyelmet Lázár Gergely. „Ha valamiben tényleg fontos lenne fejlődnöm, akkor hivatkozhatok arra, hogy X. Y. azt írta: de hát nem kell tökéletesnek lenni. De ha valamiben kényelmes tennem önmagamért, ott magától értetődően hajlandó vagyok bizonyos erőfeszítésekre” – mondja a pszichológus.

Az önismeret nem könnyű műfaj

Természetes, hogy minél előbb szeretnénk megoldani problémáinkat, a legtöbbször azonban sajnos nem spórolhatjuk meg a komoly erőfeszítéseket, ha tényleg érdemi változást szeretnénk elérni. Az önismereti munka nem mindig kellemes; sőt, gyakran fájdalmas felismerésekkel jár együtt. Ha szakember kísér bennünket ezen az úton, egyrészt nem maradunk egyedül a sok feldolgozásra váró tapasztalattal, másrészt pedig így garantált: nem csak azokat a tanácsokat vesszük figyelembe, amelyek nekünk kényelmesek. A pszichológus ugyan nem ad tanácsot, viszont kérdéseivel megvilágíthat olyan szempontokat, amelyek magunktól valószínűleg nem jutottak volna eszünkbe – így biztosítva, hogy saját, egyedi megoldásainkhoz hozzáférjünk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.