Christopher Nolan, az Oppenheimer rendezője okostelefon nélkül éli mindennapjait

Olvasási idő kb. 3 perc

Könnyen hihetnénk azt, hogy okostelefon nélkül manapság már megáll az élet, de ennek a 8 ismert embernek a példája kiválóan megmutatja, hogy ez abszolút nincs így. Ők vagy soha nem használtak okostelefont, vagy saját érdekükben lemondtak erről tapasztalataik alapján – pedig kifejezetten sikeresek a mai napig is.

Az okostelefonok gyakorlatilag hozzánk nőttek: útvonalat tervezünk, csekket fizetünk be, mérőállásokat jelentünk be segítségükkel.

Már nem is hívjuk ismerőseinket vagy családtagjainkat, hanem dobunk nekik egy gyors üzenetet Messengeren, Viberen vagy WhatsAppon,

zenét is telefonon hallgatunk, sőt, gyakran filmeket, sorozatokat is azon nézünk. Ebből a szemszögből nézve meglehetősen furcsa döntésnek tűnhet, hogy valaki megszabadul az eszköztől, amely élete minden pillanatát megkönnyíti – már ha tényleg megkönnyíti…

Okostelefon nélkül egyszerűbb Christopher Nolan élete

Christopher Nolan, az Oppenheimer Oscar-díjjal jutalmazott rendezője néhány hónapja részletesen elmagyarázta, miért nincsen okostelefonja – akkor egyenesen ludditának aposztrofálta magát a művész, de szó sincsen arról, hogy magát a technológiát ne kedvelné. Nolan egy régi, kinyitható telefonnal éli mindennapjait, a forgatókönyvírásra használt számítógépén pedig nincsen internet. Az ok egyszerű: nem akarja, hogy elterelje a figyelmét bármi is a munkáról, ezt pedig könnyen meg lehet érteni.

A zseniális rendező köszöni, de nem kér az okostelefonok világából
Fotó: Dominik Bindl / Getty Images Hungary

Tedd a szívedre a kezed: veled hányszor fordult elő munka közben, hogy „véletlenül” elkezdtél céltalanul internetezni? Nolant ez biztosan nem kísérti meg, így sokkal jobban tud koncentrálni.

Idézőjel ikon

A rendező ráadásul nem e-mailben küldi el a szerepek szövegkönyvét színészeinek, hanem saját kezükbe adja

– ezt azért teszi így, mert nem szeretné, ha kiszivárogna a filmek tartalma már azt megelőzően, hogy egyáltalán el tudna kezdeni dolgozni rajtuk. Ha nincsen e-mailezés, sok hibalehetőséget iktatott ki.

Lássuk, kik azok az ismert emberek, sztárok, akik hozzá hasonló döntést hoztak!

Ed Sheeran életminőségét rontotta az okostelefon
Fotó: Lionel Hahn / Getty Images Hungary

Ed Sheeran

A jellegzetes vörös hajáról is ismert zenész korábban használt okostelefont, de lemondott róla. 2017-ben tette magának azt az újévi fogadalmat, hogy eltűnik a közösségi médiából – akkor Nolanhez hasonlóan ő is összecsukhatós telefonra váltott.

Idézőjel ikon

Okostelefonnal túlterhelt és szomorú voltam. Megszabadultam, és mintha fellebbent volna egy fátyol

– nyilatkozta.

Az egykori tinibálvány, Justin Bieber iPadre cserélte mobilját
Fotó: Pier Marco Tacca / Getty Images Hungary

Justin Bieber

Az egykori tinisztárnak okostelefon helyett iPadje van, így ugyanis nagyobb kontrollt gyakorolhat afölött, kinek elérhető, és kinek nem. „Megtanultam határokat szabni, és azt, hogy nem tartozom senkinek semmivel” – mondja.

A legendás Dolly Parton faxot használ
Fotó: Brandon Sloter / Getty Images Hungary

Dolly Parton

Miley Cyrus, Parton keresztlánya árulta el, hogy bár az énekesnő használ telefont is, szívesen kommunikál vele faxon. Igaz, meglehetősen fura módon: az aláírt faxot valaki lefotózza és elküldi neki.

Christopher Walken korát okolja a döntéséért
Fotó: Walter McBride / Getty Images Hungary

Christoper Walken

A színész igazi keményvonalas: soha nem volt sem mobiltelefonja, sem számítógépe. Hitvallása szerint a mobil olyan, mint egy karóra – ha szükség van rá, valakinek a környezetében akad a zsebében egy. Stephen Colbert talkshow-jában

azzal magyarázta döntését, hogy egyszerűen túl idős volt már akkor, amikor ezek az eszközök elterjedtek, és nem tudták kivívni érdeklődését

– főleg annak tudatában nem, hogy biztos volt benne, bármelyik tízéves ügyesebb lenne azokkal, mint ő.

Elton John is az okostelefon-mentesen nyugodt életre szavazott
Fotó: Simone Joyner / Getty Images Hungary

Elton John

Justin Bieberhez hasonlóan Elton John is inkább egy iPad mellett tette le voksát, az is többnyire a gyerekeié. Amikor távol van tőlük, videóhívás útján tartják a kapcsolatot. „Az életem csodás, és nem csörög bele kétpercenként egy mobiltelefon” – foglalta össze az előnyöket.

A tehetségvadász Simon Cowell is letette a mobilját
Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

Simon Cowell

Az angolszász tehetségkutatók ásza 2017-ben tette le az okostelefont, Nolanhez hasonló okokból: nem tudott tőle dolgozni, és voltaképpen élni sem, annyira elvonta a figyelmét mindenről.

Idézőjel ikon

Sokkal egyszerűbb úgy felkelni, hogy nincs ötven olvasatlan üzenetem, amire válaszolnom kellene

– mondta akkor.

SJP valódi ikon, és ő is nemet mondott az okostelefonra
Fotó: Cindy Ord / Getty Images Hungary

Sarah Jessica Parker

2013-ban beszélt arról, mennyivel jobb, ha nincs mobilja, így elég az e-mailekkel bajlódnia. „Utálom hallani, hogy megtelt a hangpostám” – vallotta be.

Chris Pine feladta az okostelefon-mentes életet, és nagyon megbánta
Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

És a kakukktojás: Chris Pine

A színész is éveken át ragaszkodott a kihajthatós készülékekhez, de 2022-ben megtört: iPhone-ja lett, de csak azért, mert az analóg életet túlzottan nehéznek tartotta. Az okostelefonnal járó élet sokkolóan hatott Pine-ra, ahogy ő fogalmazott, „azonnal mindent tudsz Kim Kardashianről, de egyetlen rohadt szót sem az irodalomról”. Mint akkor hozzátette, nem biztos abban, hogy tudni fogja használni a készüléket – a TikTok kipróbálásának ötletétől hányingere volt. Azt nem tudjuk, hogy azóta sikerült-e a feladattal megbirkóznia…

Ha érdekel, hogyan lehet a TikTokon értéket teremteni, olvasd el ezt az interjút, melyben Menyhárt Dávid fiatal tiktoker mesél arról, miért készít videót hajléktalan emberek szereplésével!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.