Hiába járna ez a pénz a nyugdíjasoknak, nem biztos, hogy megkapják

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A nyugdíjszakértő szerint nincs elég pénz a méltányossági nyugdíjemelésre – annak a 700 ezer nyugdíjnak a növelésére, amely 140 ezer forintnál alacsonyabb, kevés a rendelkezésre álló összesen 600 millió forint.

„Látszik, hogy nagyon meg kéne emelni ezt a méltányossági keretet” – mondta az ATV Start című műsorában Farkas András nyugdíjszakértő. A NyugdíjGuru alapító-főszerkesztője szerint kevés bizakodásra okod adó adatot lehet jelenleg találni a magyar nyugdíjakkal kapcsolatban – az idősek relatív pozíciója például évek óta egyre csak romlik. 

Rengeteg a szegény nyugdíjas, de nincs pénz az emelésre

A Központi Statisztikai Hivatal minden évben kiszámolja, hogyan alakul az átlagnyugdíj az átlagkeresethez képest (relatív pozíció). „2014 óta két év kivételével minden évben nagyon súlyosan romlott a nyugdíjasok helyzete. Volt egy negatív értelemben vett csúcsév, 2017-ben 9,2 százalékos relatív pozícióromlás következett be, de sajnos

Idézőjel ikon

tavaly is 6,4 százalék volt ez az adat, és idén is több mint 5 százalék várható”

– emelte ki Farkas András. Az adatokból a szakértő elmondása szerint kiolvasható: mintegy 300 ezer nyugdíjas a mélyszegénység veszélyével küszködik – az ő nyugdíjuk a 120 ezer forintot sem éri el. Összesen 700-800 ezer idős él a szegénységi küszöb alatt, havi 170-180 ezer forintos ellátásból.

Rengeteg magyar idős szorulna rá a nyugdíjemelésre

A hatályos jogszabályok szerint, akinek a nyugdíja nem éri el a 140 ezer forintot, az méltányossági nyugdíjemelést igényelhet. „De sajnos erre annyira kevés a pénz, hogy félek, már teljesen kimerült a keret idénre, mert méltányossági nyugdíjemelésre összesen 600 millió forint áll rendelkezésre. Vetítsük rá arra a 700 ezer nyugdíjasra, aki elvileg jogosult erre: látszik, hogy nagyon meg kéne emelni ezt a méltányossági keretet” – mondta Farkas András.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.