Így táncolt Magyarország fölött a sarki fény: nézd meg videón, ha lemaradtál róla

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ismét láthatóvá vált a sarki fény hazánkban, az ország több pontján is rögzítették a csodás fényjátékot.

Két egymást követő éjjel is tanúi lehettünk a hazánkban ritkán látható fényjelenségnek, a színes fények pénteki felbukkanásuk után szombaton is bevilágították az éjszakát, írja az Időkép.

A fényeket több helyen, így a Balaton felett, továbbá Gyékényesen, Nagykanizsán is lencsevégre kapták. Szombaton azonban a sok helyen felhős ég miatt kevésbé lehetett élvezni a „műsort”.

Mesés, Nap által okozott jelenség a Balaton felett
Fotó: Varga György / MTI

Bár önmagában a sarki fény is ritka jelenség hazánkban, a szerencsések a jellemző rózsaszínes-lilás árnyalatban megmutatkozó fényjátéknak egy különleges variánsát is láthatták, ugyanis feltűnt a zöld színárnyalat is, ami Magyarországon csak elvétve mutatkozik meg.

A nap okozta a jelenséget

A pirosas, rózsaszínes árnyalatok több mint 300 kilométeres magasságban alakulnak ki, a ritkábban látható zöld árnyalatok általában 100-300 kilométer közötti magasságban jönnek létre a Föld légkörében. A jelenséget annak köszönhetjük, hogy a Napból érkező töltött részecskék kölcsönhatásba lépnek a Föld légkörében található oxigénnel.

Idézőjel ikon

Zöld színárnyalat pedig akkor keletkezik, amikor bolygónkon geomágneses vihar alakul ki.

Az északi fény, avagy aurora borealis jellemzően a Föld északi légkörébe behatoló töltött részecskék, főként protonok és neutronok által okozott fényjelenség, ami a légkör magasabb régióiban keletkezik. Ugyanez a fényjelenség azonban bolygónk déli féltekéjén is megfigyelhető, ezt aurora australisnak is hívják. Ezek a fényjelenségek kifejezetten intenzív naptevékenységek esetén észlelhetők.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.