Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Nagykörút helyett hajózható csatornán közlekedhessenek a pestiek.
A csatornahálózat kiépítése előtt Budapesten bizony nem éppen ibolyaillat terjengett. A Hazai Tudósítások című lap már 1825-ben felhívta a figyelmet „a friss és szabad levegőnek az életre szükséges voltára”, de ehhez képest Arany János még 1861-ben is arról panaszkodott, hogy Pesten „por, bűz, német szó, piszok” fogadta. Ami a port és a sarat illeti, az utcák kövezése némileg megoldotta a problémát, a bűz oka azonban máshol volt keresendő.
Szennyvíz és szemét
A fővárosban akkoriban legfeljebb nyitott csatornákba önthették a háztartások és a különböző műhelyek a szennyvizet. Ismeretes, hogy például az Ördög-árok – amely ma leginkább tényleg csak egy árok, legfeljebb hóolvadáskor vagy nagyobb esőzések után csordogál betonozott medrében békésen némi víz – hajdan iszonyatos bűzt árasztott, mivel a tímárok ide eregették a cserzéshez használt szennyvizet. De ha alacsony volt a Duna vízállása, a folyó egész medrében hömpölygött a szenny, a szemét pedig az Indóház (mai nevén Nyugati) téren éktelenkedett, termetes halomban.
Hajózható csatornát Budapestre!
A szemét kérdése 1893-ban rendeződni látszott: egy bizonyos Cséry Lajos pestszentlőrinci földbirtokán alakított ki szemétfeldolgozó üzemet. A csatornázás gondolata pedig Reitter Ferencet is foglalkoztatta, aki addigra már elég sokat tett a fővárosért: az ő nevéhez fűződik a Rudolf rakpart és a Ferenc József rakpart kiépítése, aLipótmezeiElmegyógyintézet építtetése és az Andrássy út terve is. Reitter akadémiai székfoglaló beszédében fejtette ki, milyen nagyszerű lenne, ha Pest utcái, afféle mini Velenceként hajózhatók lennének. Elképzelése nem volt légből kapott: mielőtt feltöltötték volna, a mai Nagykörút helyén a Duna úgynevezett fattyúága folydogált, egészen a 18. század közepéig.
A Reitter által megálmodott csatorna 2,5 méter mély és 40 méter széles lett volna, 12 híddal és rakodóhelyekkel a hajók számára.
A csatorna partjait bérpaloták szegélyezték volna – így lehetett volna Budapest Közép-Európa Velencéje.
Nem volt rá pénz
Még a bizottságot is kijelölték, amely megvalósította volna az elgondolást. Reitter azonban hiába érvelt a hajózható Duna-csatorna mellett, tervét végül pénzügyi okok miatt elvetették. A nyomvonal azonban megragadt az illetékesek fejében, így 1871-ben határoztak a Nagykörút létrehozásáról, ő maga pedig manapság legfeljebb a kiesnek éppen nem mondható Reitter Ferenc utca névadójaként él a budapestiek emlékezetében.
A Nagykörút születése
A Nagykörút nyomvonala többnyire üres telkeken vágott át, 251 épületet azonban így is le kellett bontani. A még nem létező Nyugati pályaudvar helyén álló Indóház egészen a Jókai utca területéig húzódott, az új körút ezt is keresztülvágta. Arról viszont szó sem lehetett, hogy az Üllői út sarkán még ma is álló laktanyát lebontsák, így inkább a Nagykörutat igazították úgy, hogy az a laktanya előtt haladjon el. A városfejlesztők azt is remélték, hogy az új körút segít biztonságosabbá tenni Újlipótvárost, ahol szinte csak gyárak álltak, lakóépület alig-alig volt, a közbiztonság viszont erősen hagyott maga után kívánnivalót – az ott gyerekeskedő Hunyady Sándor író például így emlékezett vissza a környékre:
A Vígszínház körül végtelen puszta területek. Utcák, amelyekben nem volt ház, a deszkapalánk sarkára kellett szögezni az utcajelző pléh-táblát. A Dunapart kiépítetlen. Szemétdombok, fű, homokhegyek, téglarakások mindenfelé.
Kávéházak, elegáns üzletek és bérpaloták
Mindez nem sokáig maradt így. Az 1870-es években évente néhány ház épült a Nagykörúton, az 1880-as évek közepétől azonban már akár 20 is, vagy annál is több, hiszen közeledett a millennium éve, amit a főváros nagyszabású építkezésekkel is igyekezett megünnepelni. (Ekkor épült például a Vígszínház, a Royal Szálló vagy a New York-palota is.) A Nagykörút ünnepélyes átadása 1896. augusztus 31-én történt meg, a bérpaloták aljában elegáns üzletek, vendéglők, kávéházak, szállodák sorakoztak mindkét oldalon. 1887-ben megindult a villamosközlekedés, kiszorítva a lóvasutat.
A szocializmus évtizedei
A második világháborúban a körút több épülete megsérült, a szocializmus időszakában pedig már egészen más elvek érvényesültek a városrendezés területén. A sérült házakat és épületeket lebontották (sokszor akkor is, ha a háborús kár önmagában nem indokolta volna azt), éppúgy, mint a körút ikonikus épületének számító Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren. A körút különböző szakaszait összevonták, az épületeket újraszámozták, és megszületett a Lenin körút, amely a Népköztársaság útjává lett Andrássy úttal a November 7. téren találkozott.
A képre kattintva galéria nyílik, amely után a cikk folytatódik.
A Nagykörút szakaszai a rendszerváltás után visszakapták régi, városrészek szerinti nevüket, a plázák és a hatalmas forgalom azonban nem tett jót a főváros ütőerének. Bizonyos szakaszai ma már egészen élhetőek és barátságosak, másutt azonban összefacsarodik a szívünk a jobb napokat látott, üresen porosodó kirakatok láttán. (Borítókép: Fortepan / Somlai Tibor)
Ha szívesen nézegetnél még képeket a régi Budapestről, ezt a cikket ajánljuk:
