Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Rengeteg apró titok és kevesek által ismert történet, izgalmas részlet övezi az egyik leghíresebb reneszánsz alkotást. Michelangelo fő műve, a Dávid azonban nem mindig aratott és arat osztatlan sikert.
Évtizedeken keresztül állt elhagyatottan a firenzei dóm udvarán az a márványtömb, amelyből Michelangelo kifaragta a Dávidot. Vagy talán közelebb áll a művész szemléletmódjához, ha úgy fogalmazunk: amelyben ott rejtőzött a Dávid, arra várva, hogy valaki kifaragja. Az akkor 26 éves reneszánsz mester ugyanis úgy gondolta, hogy egy kőtömbben benne rejtőzik egy műalkotás minden lehetséges változata, és a szobrász dolga az, hogy feltárja a legideálisabb formát.
Évtizedeken keresztül állt elhagyatottan
A márványtömböt Michelangelo első kalapácsütése és vésőmozdulata előtt 40 évvel hozták felszínre a carrarai márványbányából. Ökrösszekérrel szállították a tengerpartra, majd hajóra tették, és így jutott el Agostino di Duccióhoz, akit azzal bíztak meg 1464-ben, hogy márványból megformázza a fiatal Dávidot. Donatello tanítványa azonban nem sokra jutott a kővel:
elkezdett ugyan dolgozni rajta, ám a tapasztalatlan művész hamarosan feladta a márvány hibái miatt.
Tizenkét évvel később Antonio Rossellinót bízták meg a munka folytatásával, ám a firenzei szobrász sem boldogult a tömbbel. Föladta a munkát, és a hatalmas kőhöz egészen 1501-ig nem nyúltak.
Túl jó lett Michelangelo műve: új helyet kapott
Ekkor kapott felkérést az alkotásra Michelangelo, aki ekkor már elismert művésznek számított. A reneszánsz szobrász Jean Bilhères de Lagraulas bíboros megbízására már kifaragta a Pietát, amely meghozta neki a hírnevet. Nem volt azonban könnyű Michelangelo feladata, hiszen a tömbön már ketten is dolgoztak előtte, bizonyos részeket lefaragva belőle. Szakértők szerint ez az oka a testsúlyt nem viselő bal láb sajátos, ferde tartásának. A mester azonban nem rettent meg a feladattól: szokásos munkamódszerével dolgozott, előbb a legkiállóbb részeket vésve ki, majd rétegről rétegre haladt egyre mélyebbre – ahogyan azt félkész művei, a rabszolga-szobrok is tanúsítják. Mivel a szobrot az eredeti tervek szerint a magasban helyezték volna el, Michelangelo a fejet, a karokat és a kezeket kissé nagyobbra formázta, mint a törzset és a lábakat.
A művész négy éven keresztül véste ki a tömbből a benne rejtőző szobrot, és amikor befejezte, azonnal kiderült, hogy óriási hiba lenne a mesterművet eldugni a dóm egyik félreeső szegletében.
„Amikor elkészült, nem lehetett tagadni, hogy ez a mű minden más szobor, legyen az modern vagy ókori, görög vagy latin, elől elvitte a pálmát. Egyetlen más műalkotás sem ér fel vele, olyan pompás arányokkal, szépséggel és kiválósággal hozta létre Michelangelo”
– így jellemezte a szobrot Giorgio Vasari 16. századi olasz művész, építész és életrajzíró. Egyet érthettek ezzel Firenze városának elöljárói is, hiszen az alkotást egy 30 főből álló bizottság – ennek tagja volt Botticelli és Leonardo is – döntésének megfelelően a katedrális helyett a Piazza della Signorián helyezték el.
A hatalmas, mintegy 5 és fél tonnás, több mint 5 méter magas szobrot 40 ember 4 napon keresztül vontatta át Michelangelo műhelyéből a kiszemelt térre.
Többször megsérült az idők során
Michelangelo az akkori szokásokkal ellentétben Dávidot nem a híres összecsapás után, Góliát levágott fejét tartva ábrázolta, hanem a csata előtt. A figura tökéletes jelképe a reneszánsz emberideáljának: nyers erő helyett ésszel és akaraterővel készül felvenni a harcot az ellenséggel, a kritikus pillanatokban teljes figyelmét az előtte álló kihívásnak szenteli.
A hatalmas Góliáttal szemben esélytelennek tartott, karcsú ifjú a Rómával dacoló Firenze jelképe lett.
A szobor szigorú tekintete, amely azonban kissé széttart, Róma irányába néz, mintegy figyelmeztetve a hatalmasabb várost: ha megtámadja Firenzét, könnyen Góliát sorsára juthat.
A Dávid azonban nem maradhatott a szabad ég alatt: előbb kővel dobták meg, majd 1527-ben egy Medici-ellenes felkelés során egy ablakon kidobott pad három részre törte a bal karját. Végül 1873-ben döntöttek úgy, hogy a mestermű nagyobb biztonságban van beltéren. Ám itt sem tudták mindentől megóvni: 1991-ben egy zavart elméjű olasz művész, Piero Cannata egy apró kalapáccsal szétzúzta a szobor bal lábának kisujjkörmét.
Van, aki talált benne kivetnivalót
Az idők során keletkezett sérüléseket szerencsére mind ki lehetett javítani, így a szobor teljes pompájában megtekinthető a firenzei Galleria dell’Accademiában. Egy másolata azonban ma is a Piazza della Signorián áll, ott, ahol eredetileg elhelyezték. Nem ez az egyetlen teljes méretű másolata: az idők során összesen 30 darab, 5 méter magas szobrot mintáztak róla, ám nem mindegyik aratott osztatlan sikert. Leghíresebb ezek közül az a bronzból készült másolat, amelyet Toszkána hercege küldött 1857-ben Viktória királynőnek. Arra azonban bizonyára nem számított az olasz elöljáró, hogy
a viktoriánus erkölcsiséggel nem tartották összeegyeztethetőnek a teljes meztelenséget.
A királyi udvart és a nemességet annyira megbotránkoztatta, hogy egy gipszből készített fügefalevéllel takarták el Dávid felháborodást keltő testrészét.
Hasonlóan prűdnek bizonyultak egy floridai iskola diákjainak szülei: tavaly ugyanis több hatodikos nebuló felmenői panaszkodtak amiatt, hogy a tanulóknak művészettörténet-órán teljes mezítelenségében mutatta meg a tanár a szobrot. Az oktatót annyira elszomorította az eset, hogy felmondott, Firenze polgármestere pedig meghívta a tanárt és diákjait is, hogy közvetlen közelről tekintsék meg a reneszánsz művészet talán leghíresebb remekművét, és maguk dönthessék el: érdemes-e cenzúrázás nélkül elfogadni az alkotást.
Érdekel, melyik híres festő mázolta át más alkotók festményeit? Kattints ide, és kiderül!
