Kevesen ismerik ezt a labdás sportágat, pedig a magyarok a legjobbak közé tartoznak

Olvasási idő kb. 2 perc

Olyan ember a világon nincs, aki a futballt ne ismerné. A golfot már sokkal szűkebb réteg műveli, de a sportág alapvető céljával széles körben tisztában vannak a jó levegő, a hibátlan gyep és a mozgás szerelmesei közül. Innen pedig már azt sem nehéz elképzelni, miben áll a footgolf lényege.

Noha már a 2010-es évek derekán is rendeztünk belőle hazai bajnokságot, még mindig sokak számára idegen a már Magyarországon is tíz pályán játszható footgolf élménye.  

Mi is az a footgolf és mi kell hozzá?

Ma már tizenötnél is több egyesület közül választhatnak a hazai footgolf játékosok, akik közül a bejegyzettek több mint 200-an vannak, és az általuk Magyarországon igénybe vehető pályák száma is egyre növekszik.

Ahogyan azt a sportág neve is érzékletesen sugallja,

Idézőjel ikon

a footgolf sajátos módon ötvözi a futball és a golf jellegzetességeit.

Végy egy 5-ös méretű focilabdát, maximum három ellenfelet és egy tökéletesen karbantartott, szemet is gyönyörködtető (foot)golfpályát. Innentől kezdve az élvezetes játék célja egy 53,5 centiméter átmérőjű és 40 centiméter mély lyukba "elrugdosni" a focilabdát. De nem akárhogy: a kezdőrúgás elvégzése után minél kevesebb érintéssel kell a labdát a célba juttatni. Minél kevesebb a rúgás, annál kevesebb a pont, és annál előkelőbb a helyezés.

A sportág története erősen kötődik Magyarországhoz. A nemzetközi footgolfszövetség 2012-es megalakulásának évében az első világbajnokságot nálunk rendezték, és magyar győztest avattak Lengyel Béla személyében, míg a 2023-as orlandói vb-n Bacskai Bence ismételte meg honfitársa sikerét. El is neveztek tiszteletükre egy-egy pályát.

A 9 vagy 18 szakaszból álló pályákon rendezett bajnokságokon a két játékforma közül az úgynevezett stroke play-t játsszák a versenyzők. Ennek során konkrét ellenfél nélkül, egyedül teljesítik a pályát a lehető legkevesebb rúgással. Ha az összes versenyző végigjátszotta a pályarendszert, az összesítésből kiderül, ki nyerte a bajnokságot, vagyis kinek sikerült a legkevesebb rúgásból, azaz legkevesebb pontszámmal és minimális büntetőpont gyűjtése mellett eljuttatnia a labdát a lyukba.

A másik alapvető játékforma a match play. Ilyenkor a pályán lévő ellenfelek legyőzése a cél, minél több lyuk megnyerésével, ugyancsak minél kevesebb rúgásszámból.

A footgolf amellett, hogy csodálatos környezetet igényel, a játékosoktól jó gömbérzéket, türelmet és ügyességet is. Sok mindent tanít is, hiszen önszabályozó sport, vagyis bíró nélkül, saját maguk jegyzik önmaguk és játékostársuk eredményeit a versenyzők, ami a szabályok pontos ismeretét és betartását, korrektséget és nagy odafigyelést vár el a tagoktól, ezek pedig az élet minden területén hasznos készségek.

Ha a különleges mozgásformák vonzanak, érdemes megnézned ezeket a ritkán látható képsorokat is egy másik különleges sportágról és jeles képviselőiről.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Önidő ritka sport ág

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.