2046-ig nem lesz részed ilyen csodában: ekkor nézd az eget

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csodás meglepetésben lehet részünk vasárnap hajnalban, amikor is az év legszebb meteorraját figyelhetjük meg.

Noha az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, ilyen látványban több mint húsz évig nem lesz majd részünk. Mint az a Svábhegyi Csillagvizsgáló MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül,

vasárnap hajnalban az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható.

Látványos meteorraj

Mint írták, a sebességükről ismert, Éta Aquaridák csillaghullás idején megfigyelhető meteorok igen nagy, úgy nagyjából 66 kilométer per szekundum sebességgel érkeznek, és hirtelen fékeződnek le a Föld légkörébe érve. A közlemény szerint

Idézőjel ikon

az átlagos, óránként 25 meteor helyett most akár óránként 60 hullócsillagban is gyönyörködhetünk.

Szerencsénkre a meteorraj az észlelését megkönnyíti, hogy ekkor égi kísérőnk újhold körüli fázisban lesz, vagyis a holdsarló még a 6 százalékot sem éri el. Így ha a legnagyobb csodában szeretnél gyönyörködni, akkor érdemes a leggazdagabb hullás idején, hajnali 3 és 4 óra között, körülbelül fél három után kémlelned az eget. Ahogyan a csillagászok fogalmaznak, ekkor már a radiánspont is a horizont felett lesz.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló azt tanácsolja, hogy érdemes kelet felé nézni az égbolton, és jó horizontú, sötét, vidéki észlelőhelyen gyönyörködni a májusi hullócsillagesőben. Akkor sem kell azonban csüggednünk, ha vasárnap hajnalban nem lenne derült az ég, hiszen

az Éta Aquaridák maximuma elnyújtott, így előtte és utána egy-két nappal is dús hullócsillagzáport láthatunk a hajnali órákban.

A legintenzívebb meteorzáporok egyike

A közlemény szerint az Éta Aquaridák az év negyedik legintenzívebb meteorzápora, amely minden év május elején éri el csúcspontját. Érdekesség, hogy a meteor raj úgynevezett szülőobjektuma a már sokat hallott Halley-üstökös, amely átlagosan 76 évente kerüli meg a Napot. A legkorábbi történelmi feljegyzése feltehetően Kr.e. 467-ből származik, legutóbb pedig 1986-ban járt földközelben, így a számítások szerint legközelebb 2061-ben tér vissza. A Föld pályája évente kétszer is metszi az üstökös pályáját, ami két hullócsillagzáport is létrehoz. Az intenzívebb raj a leszálló csomó mentén kialakult májusi Éta Aquaridák, a másik pedig a felszálló csomó mentén létrejövő, azonban csak harmadakkora aktivitású, október végi Orionidák.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.