Egész Európa ezt a magyar várost csodálta a 18. században: ma is Nyugat-Magyarország ékköve

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A római korban Arrabona néven ismerték, amely egy katonai tábor mellett kialakult polgárvárosként nőtte ki magát a térség fontos településévé.

A Nyugat-Dunántúl stratégiai helyzetének köszönhetően a várost a rómaiak bukása után sorra hódították meg más népek: hunok, avarok, frankok hagyták rajta nyomukat, így a 10. században érkező magyarok már egy sokszínű, kevert lakosságú várossal találkoztak.

Szent István is felismerte Győr jelentőségét: püspökséget alapított, amely székesegyházat és egyházi központot is magában foglalt. A Duna menti fekvés gyorsan a kereskedelem egyik csomópontjává tette a várost, amely a későbbi évszázadokban egyre gyarapodott.

Magyarország egyik ékköve: Győr
Fotó: rusm / Getty Images Hungary

A 17–18. század fordulóján Győr elérte fénykorát:

Idézőjel ikon

ekkor alakult ki az a barokk városkép, amely miatt a korabeli utazók Európa egyik legszebb városaként emlegették.

A változás 1627-ben kezdődött, amikor a jezsuiták letelepedtek a városban. Néhány éven belül, 1634 és 1641 között felépült templomuk, majd rendházuk és iskolájuk. Érkezésük előtt a város főként protestáns volt, ám az ellenreformáció idején a katolikus egyház megerősödése új fejezetet nyitott. Sorra telepedtek meg más szerzetesrendek is, templomokat, ispotályokat és díszes kolostorokat építve.

A barokk stílus nemcsak vallási erejét, hanem a város gazdagságát is kifejezte. A tehetős polgárság bőkezű támogatása révén a régi templomokat is a barokk ízlés szerint újították fel,

Idézőjel ikon

így a város arculata egységes, pompás látványt nyújtott.

Ma is láthatók azok a rejtett gyöngyszemek, amelyek ezt a korszakot idézik. A Káptalandombon álló Püspökvár, kisebb kápolnák és templomok, a bencések múzeumpatikája, a kármeliták könyvtára vagy az Apátúr-ház díszterme mind a barokk örökség részei. A belvároson kívül is találunk értékes épületeket: Újváros, Nádorváros, Sziget és Révfalu templomai együtt rajzolják meg azt a történelmi panorámát, amely egykor Európa figyelmét is magára vonta.

Győr ma már modern nagyváros, de utcáiban, terein és templomaiban ott él a barokk aranykor emléke – és bár a cím talán a múlté, Nyugat-Magyarországi ékköve ma is fényesen ragyog.

Te mennyit tudsz a magyar királyokról? Ebben a kvízünkben letesztelheted!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.