8 magyar vár, amit mindenképp látnod kell

Olvasási idő kb. 5 perc

Bármerre is indulunk Magyarországon, nem találunk olyan régiót, amelyben ne állna vár, mely a története vagy éppen már a puszta látványa miatt is különleges. Ráadásul hazánk e történelmi emlékei közül egy tucatnál is több olyan helyet lelünk, ahol a festői vidéken a várlátogatáson túl érdemes egy nagy kirándulást is tennünk.

Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal felmérése szerint Magyarországon 718 védett kastély mellett 103 vár található, amelyből 51 működik kastélyszállóként. De most térjünk vissza a várakra, azok között is arra a nyolcra, amelyeket vétek lenne kihagyni, akár az őszi kirándulásaink alkalmával

Egy hegygerincen magasodó zempléni vár

A Zempléni-hegység keleti részén található boldogkőváraljai vár egy festői hegygerincen magasodik, és talán nem túlzás azt állítani, hogy az északkelet-magyarországi régióban az egyik legszebb panorámát nyújtja. Noha ezt egyetlen kutatással sem tudjuk alátámasztani, de biztosan állítjuk, hogy a hazai várak közül itt, e 13. században épült erőd különleges részén, a tájba hosszan benyúló bástyán készül a legtöbb szelfi.

Gyönyörű kilátás nyílik a Zemplénre a boldogkői várból
Fotó: fm2 / Wikimedia Commons

A vár stratégiai elhelyezkedése miatt évszázadokon át fontos védelmi szerepet töltött be, és ma is a magyar történelem egyik meghatározó emléke. Az épület több részét is helyreállították, így a látogatók betekintést nyerhetnek a középkori élet mindennapjaiba. A várban több, a váréletet, fegyvereket, mindennapi tárgyakat és a régió történelmét bemutató kiállítás is megtekinthető. És ha már ott jársz, ne csak a szelfire koncentrálj, hanem a várból látható csodálatos panorámára is, amelyben már a várba vezető úton is gyönyörködhetsz.

A meredek, kanyargós ösvényeiről is híres vidéken tágas kilátás nyílik a környező hegyekre és völgyekre.

Izgalmas középkori vár a regéci

Maradjunk még a Zemplénben, de utazzunk egy kicsit most távolabb, egészen Regécre. A hegység nyugati részének egy meredek hegycsúcsán áll egy 13. században épült vár, amelynek ugyancsak jelentős védelmi szerepe volt a középkori Magyarországon. A Rákóczi család birtokában állt,

Idézőjel ikon

itt töltötte életének első éveit II. Rákóczi Ferenc, aki Regécen szerezte meg latin tudásának alapjait, és itt ismerkedett meg hazája történelmével is.

A várat az utóbbi években részben helyreállították, így látogathatóvá váltak a bástyák, a várudvar, valamint a kiállítások, amelyek a középkori élet mindennapjait és a vár történelmét mutatják be. Ha errefelé jársz, érdemes megtekintened egy másik, innen csupán néhány kilométerre található várat, a füzérit is.

Füzéren őrizték a Szent Koronát is

A 13. században épült vár közel a szlovák határhoz, egy vulkanikus hegycsúcson, 552 méter magasan helyezkedik el. A füzéri Magyarország legkorábbi kővárainak egyike, amely stratégiai jelentősége miatt fontos szerepet játszott a középkori Magyarország védelmében. 2014 és 2016 között a vár jelentős felújításon esett át, amely során felépült az úgynevezett alsó vár, megújult a felső vár kápolnája, palotaszárnya és alsó bástyája, 2019-ben pedig elkezdődtek a második építési ütem munkálatai is.

A füzéri vár Magyarország legkorábbi kővárainak egyike
Fotó: Füzéri Várgondnokság / Wikimedia Commons

Sokan nem ismerik a füzéri vár megannyi történelmi eseményhez kapcsolódó kincsőrző szerepét és jelentőségét, ahogyan azt sem, hogy itt vigyáztak egy ideig a Szent Koronára is. Egy kiállítás során itt részleteire bontva tekinthetjük meg a magyar államiság jelképét, és megismerhetjük múltjának fontosabb állomásait. A vár környéke minden évszakban gyönyörű, de ősszel, amikor a hegyek és az erdők aranyban csillognak, még különlegesebb.

A magyar történelem büszkesége: a Rákóczi-vár Sárospatakon

Negyedik zempléni várként fontos megemlítenünk a 16. században épült sárospataki Rákóczi-várat is, amely minden túlzás nélkül a magyar történelem egyik legfontosabb emléke: ez hazánk legjelentősebb épen maradt késő reneszánsz épületegyüttese. A vár a Rákóczi-család birtokában volt, és a magyar szabadságharc egyik központjaként szolgált.

Az itt található Rákóczi Múzeumban több kiállítás mutatja be a család történetét, a vár életét, valamint a kuruc szabadságharc emlékeit.

Noha az egész épület különleges, a Vörös-torony különösen figyelemre méltó, amely az első emelet magasságáig máig megőrizte az eredeti állapotát. Ráadásul innen lenyűgöző a kilátást a Bodrog folyóra és a Zemplén szívében fekvő Sárospatakra.

Nemcsak Sárospatak, hanem egész Magyarország egyik büszkesége a Rákócziak vára
Fotó: SergeyAK / Getty Images Hungary

Dél-Magyarország egyik legjelentősebb erődje a siklósi

Sárospataktól mintegy 500 kilométernyire délnyugatra találhatjuk Dél-Magyarország egyik legjelentősebb erődjét. A Villányi-hegység lábánál található, 13. századi siklósi várnak a történelme során több ostromot és háborút kellett átvészelnie. A várban ma is megtekinthetők a középkori várélet emlékei és megannyi kiállítás, köztük középkori fegyverek és páncélok, valamint a török hódoltság idejéről fennmaradt emlékek. A várban azonban nem csak a múlt képei jelennek meg, izgalmas a jelene is:

Idézőjel ikon

a hely gyakran ad ugyanis otthont különféle kulturális eseményeknek és koncerteknek.

A Villányi-hegység lábánál található siklósi vár Dél-Magyarország egyik legjelentősebb erődje volt
Fotó: Walter Bibikow / Getty Images Hungary

Csodás balatoni panoráma Szigligetről

Ősszel sem kell lemondanunk a Balatonról, pláne ha olyan szép helyekről is megtekinthetjük, mint Szigliget. Itt található a Balaton-felvidék egyik legismertebb vára, amely eredetileg a ma is látható romoknál sokkal kisebb volt, mostani méretét a későbbi századokban hozzáépítésekkel érte el. A 13. századi vár egy hegycsúcsra épült, ahonnan pazar kilátás nyílik a Balatonra és a környező hegyekre. A magával ragadó hely a természet közelsége miatt nagyon népszerű a kirándulók körében, hiszen innen nem csak letekinteni nagy élmény: a várhoz vezető túraútvonalakon kellemes séták tehetők. Ráadásul innen csupán egy karnyújtásnyira van a festői Badacsony is. 

Festeni sem lehetne szebbet a sziglihógeti vár romjainál
Fotó: csakisti / Getty Images Hungary

A középkori magyar élet nyomai Sümegen

És akkor maradjunk még egy kicsit a Balaton-felvidéken, annak is az északi részén, Sümegen, amely magas hegytetőjén található a 13. században épült vár. Ez az egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori vár Magyarországon, amely máig rendszeresen ad otthont különféle lovagi tornáknak, lakomáknak és fesztiváloknak. Természetesen innen sem hiányozhatnak a kiállítások, amelyeket végigjárva jobban megismerheted a középkori várélet mindennapjait, a fegyvereket és a korabeli viseleteket. Ha már errefelé visz az utad, mindenképpen szánj időt a környék bebarangolására is, hiszen megannyi könnyed túraútvonalon sétálhatsz végig e vidéken. 

Izgalmas legendát őriz a siroki vár

A siroki vár a Mátra és a Bükk határán, egy meredek sziklaszirten áll őrt a 13. század óta. A vár különleges hangulatú romjairól lenyűgöző kilátás nyílik a Mátra hegyvonulataira, de e területen több középkori épület maradványait is megleshetjük.

Idézőjel ikon

A helyszín különösen népszerű a természetjárók és történelemkedvelők, no és a szellemtörténetek rajongóinak körében.

A siroki várhoz egy szerelmi szellemtörténet is kapcsolódik
Fotó: Wojsyl / Wikimedia Commons

Azt állítják ugyanis, hogy napnyugta után nyolc alak veti magát a mélybe. Egy középkori legenda szerint a vár ura, Kompolti Imre lánya szívét egyetlen férfi sem tudta elrabolni. Hiába akadtak Gizellának kérői, egyiküket sem szerette. Egy nap azonban hét vitéz érkezett a várba, akik egyike iránt megdobbant a lány szíve. A Gizella kegyeiért folytatott párbajban azonban elesett a szerelme, így a várúr egyetlen leánya bánatában leszúrta a győztest, ő maga pedig levetette magát a legmagasabb bástyáról. Úgy tartják, hogy

esténként Gizella és a hét vitéz szelleme máig ott kísért.

Ha hiányoltad a felsorolásból az egri várat, ebben a cikkünkben az egri hősök egyikéről, Bornemissza Gergelyről olvashatsz. Ha pedig további izgalmas hazai helyeket keresel, ajánljuk figyelmedbe Magyarország legszebb bányatavait is. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.