Szondi Lipót magyar származású pszichológus-pszichiáter egész életében az emberi sorsokat kutatta, és arra kereste a választ: ki az, aki valójában dönt a választásainkban?
Napjainkban Szondi Lipót sorsanalízise és a Szondi-teszt már kevéssé használatos a pszichiátriában, mivel a genetikai kutatások nem támasztották alá a magyar származású tudós elképzeléseit.
Pedig Szondi Lipót gondolatai ma, a transzgenerációs pszichológia népszerűségének csúcsán is érdekesek lehetnek azok számára, akik valaha is eltöprengtek már a sors és a szabad akarat, a szabadság és a kényszerű választás feloldhatatlan ellentétein.
Ki volt ez a magyar származású tudós, akinek nézetei ma leginkább a „tudományos érdekesség” kategóriájába esnek, és hogyan menekült meg a vészkorszakban a biztos halál elől? Írásunkban Szondi Lipót alakját és munkásságát idézzük fel.
Sonnenschein Lipót sokgyerekes zsidó családba született 1893-ban Nyitrán: édesapjának tizenkettedik, édesanyjának (aki apja második felesége volt) nyolcadik, legkisebb gyermekeként. Apja cipész volt, és mélyen vallásos, aki a zsidó írások tanulmányozására fordította a legtöbb idejét, anyja írástudatlan, depressziós asszony, aki korán meghalt. Ötéves korában a család Budapestre költözött, ahol a már felnőtt fiú- és leánygyermekek tartották el a családot. Az apa ekkor még inkább a vallás felé fordult, az ifjú Lipót pedig mindig elkísérte őt a zsinagógába, közben pedig a zuglói Szent István Gimnáziumban folytatta tanulmányait.
Az érettségi előtt, 18 éves korában Szondi teljes árvaságra jutott, apja is elhunyt. „A zsidó szokások szerint egy teljes évig mondtam a kaddisnak nevezett halotti imát hajnalban és este, hangosan, a közösség előtt. Ebben az évben »kebelezte be« az énem az apámat. Ezek a mély nyomok irányítottak később tudományos munkáimban – még akkor is, amikor a zsidó vallás dogmatikus szokásait már feladtam” – írta Sorsanalízis és önvallomás című munkájában.
A sorsanalízis alapjai
Ebben az időszakban változtatta meg a nevét Sonnenscheinről Szondira, és ekkor kezdett élénken érdeklődni a mélylélektan iránt, ahová irodalmi olvasmányai, elsősorban Dosztojevszkij vezette. Elméletet is alkotott az orosz író kapcsán, s ez volt későbbi sorsanalízisének talán legkorábbi előfutára: „Dosztojevszkij azért tudta a gyilkosok és szentek (…) lelkivilágát ábrázolni, mert a gyilkost és a szentet is magában hordozta rejtett családi örökségében. Valószínűleg ő maga is latens gyilkos és szent volt. Ezeket a latens gyilkosokat-szenteket vetítette ki tudattalanul hőseinek lelkébe.” Ekkor már az orvosi karon tanult, majd kitört az első világháború, és a frontra irányították, orvos-hadnagyként.
Freud megmentette az életét
A front több szempontból sorsfordító tapasztalásokkal szolgált a számára. Magával vitte egyik kedves olvasmányát, Sigmund Freud Álomfejtés című művét, ami a szó szoros értelmében megmentette az életét: egy becsapódó repeszdarabot fogott fel. A halál folyamatos árnyékában paradox módon megszabadult a halálfélelemtől; amikor pedig 1916-ban megsebesült, és egy bécsi kórházba került, álmot látott. Így számolt be erről: „Bécsben mély vonzalmat éreztem egy nyelvtanárnő iránt, aki szőke volt, szász és keresztény származású. Egy éjszaka félelemmel ébredtem fel álmomból, melyben a szüleim legidősebb fiú féltestvérem szomorú sorsáról vitatkoztak. Fivérem több mint harminc évvel előttem szintén orvostudományt hallgatott Bécsben, szintén beleszeretett egy nyelvtanárnőbe, aki szintén szőke volt, szász és keresztény származású. A fivéremnek feleségül kellett vennie a hölgyet, és nem tehette le az orvosi államvizsgát. A házasság nem volt boldog. Mindez még a születésem előtt történt. Ezen az éjszakán hirtelen tudatossá vált számomra eme álmon keresztül, hogy öntudatlanul bátyám sorsát ismételem meg. Énem azonban határozottan fellázadt sorsomnak e családi kényszere ellen.
A saját, személyes sorsomat akartam, és nem egy már meglévő, családi kényszersorsot megismételni. Nem akartam a bátyám reprodukciójává válni.”
A Szondi-féle sorsanalízis
Szondi sorsanalízise Freud tudattalanjának és Jung kollektív tudattalanjának fogalmát egészítette ki a családi tudattalan fogalmával. Úgy vélte, választásainkat örökletes tényezők, azaz leginkább a génjeink befolyásolják: barátainkat, szerelmeinket, foglalkozásunkat, de még betegségeinket és halálunkat is ezek alapján „választjuk”, és ezek a választások generációkon keresztül ismétlődnek. Ha felismerjük magunkban az öröklött jellemvonásokat és hajlamokat, kiteljesedhetünk, és mind személyes életünkre nézve, mind a egész társadalmat tekintve hasznossá lehetünk. Szondi ezt „irányított fatalizmus”-nak nevezte.
A Szondi-laboratórium
A világháború után megszerezte orvosi diplomáját, majd a neves ideggyógyász, Ranschburg Pál vezetése alatt ideggyógyászattal, gyógypedagógiával, majd endokrinológiával foglalkozott. Leginkább az örökléstan érdekelte: dadogók, értelmi fogyatékosok, fiatalkorú bűnözők vizsgálatával foglalkozott, az úgynevezett Szondi-laborhoz pedig nemcsak pszichológusok, hanem orvosok, vallásfilozófusok és gyógypedagógusok is csatlakoztak. Szinte mindenki, aki később a pszichológia terén ismert lett Magyarországon, a tanítványa volt: Benedek István, Kardos Lajos, Mérei Ferenc, Hermann Imre, György Júlia, Binét Ágnes és Kozmutza Flóra. Eközben végezte a saját sorsanalízisét: napi négy-hat órán át, 1934 és 1936 között, és kidolgozta az úgynevezett Szondi-tesztet: ennek során a vizsgált személy elé 48 fényképet tesznek, mindegyiken egy-egy pszichiátriai ápolt látható, akik közül ki kell választania a legrokonszenvesebbet és a legellenszenvesebbet, a választások alapján pedig kirajzolódik a vizsgált személy ösztönprofilja. (A Szondi-tesztet ma már nem használják a klinikai pszichológiában.)
Egy magyar pszichológus Bergen-Belsenben
A negyvenes évekkel az ígéretes magyarországi pályafutás zsákutcába került. 1941-ben elbocsátották, ekkor egy darabig a lakásán folytatta szemináriumait, majd feleségével és két gyermekével együtt úgy döntöttek, elhagyják az országot. Lehetőségük nyílt rá, hogy ingyenesen felszálljanak az úgynevezett Kasztner-vonatra (a vonatról itt írtunk bővebben), a vonat azonban tévedésből (vagy Eichmann gonoszságából) a bergen-belseni haláltáborba érkezett. Szondi fél évet sínylődött a koncentrációs táborban, erről később így számolt be: „Az ember közel száz emberrel él együtt fűtetlen, szűk, mindig sötét barakkban, poloskák, tetvek, bolhák, egerek és patkányok között (…) szédül az éhségtől, délután 5-től reggel 6-ig duplán felöltözve, vacogva, álmatlanul, várja a felkelő napot, mialatt tropikus kopogással hangosan csöpög rá a fatetőről a jeges eső.” Hivatását azonban a pokoli körülmények között sem adta fel: „A koncentrációs táborban az élet számomra sok psychologiai tanulsággal járt. Kora reggeltől a sötétség beálltáig »lelkészkedtem«, két priccs között egy 30 centiméteres hézag volt a rendelőm, jobbra-balra és felettünk emberek feküdtek a szalmazsákon, de ez egyáltalán nem zavarta az embereket abban, hogy nálam lelki megnyugvást keressenek.”
Nemzetközileg elismert szakember
Szondi és családja végül 1944 decemberében szabadulhatott a lágerből, C. G. Jung és más orvosok közbenjárására. Svájcban, Zürichben telepedett le, és magánpraxisba kezdett, közben pedig elmélyítette a sorsanalízist, és annak intézményes művelési kereteit is kidolgozta. Magyarországi tanítványai és ismerősei közül többen kapcsolatban maradtak vele (például Benedek István és Illyés Gyula is), de a kommunista hatalomátvétel után a pszichológia itthon afféle burzsoá csökevénynek számított. Eközben a Sorbonne és a Leuveni Egyetem is díszdoktorává avatta, sorsanalitikai tanszékek létesültek az egyetemeken, és számtalan tanítványa terjesztette az elméletet, amely népszerűségéből csak akkor veszített, amikor a genetikai kutatásoknak nem sikerült igazolni Szondi állításait.
Szondi Lipót 92 éves korában, a Zürichi-tó partján fekvő Küsnachtban hunyt el. Emlékét Zürichben az Institut Szondi, Magyarországon pedig a Dr. Szondi Lipót Emlékalapítvány őrzi.
Ha érdekel egy másik magyar pszichológus élete is, ezt a cikket ajánljuk.
