A világ egyik legnagyobb slágere, a Lambada ellopott dal

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindenkinek a fülében cseng a Lambada, és tán még a klipet is látjuk magunk előtt, ahogyan a tengerparton táncolnak a zenekar tagjai. Az örök nyári dallam azonban eredetileg nem a Kaoma slágere volt, amiből hatalmas vita kerekedett az eredeti szerző és az együttes között.

A Lambada 1989-ben a semmiből robbant be – gondolhatnánk, holott valójában egy lopott szerzeményről van szó. Az 1989-es brazil dal Franciaországot, majd egész Európát meghódította, nemcsak a zenéjével, hanem azzal a jellegzetes, már-már érzéki tánccal, amit a klipjében lejtenek. A dal az Egyesült Államokban a negyvenhatodik helyet érte el a Billboard Hot 100-as listáján, Európában viszont sokkalta nagyobb népszerűségre tett szert, és a negyedik lett az Egyesült Királyság Singles Chartján.

A Kaoma egy francia-brazil együttes, amely 1989 januárjában alakult. Az énekes a 2017 elején tragikusan elhunyt Loalwa Braz volt, akit kifejezetten azért szerződtettek, hogy elénekelje a Lambadát.

A Lambada lopott változata világsikerre tett szert nyolc évvel az eredeti születése után
Fotó: United Archives / Getty Images Hungary

A siker átütő volt, ám a megszólalásig hasonlított egy 1986-os dalra, a melyet Márcia Ferreira adott elő Chorando Se Foi címen:

Nem az 1986-os volt azonban az eredeti Lambada, ugyanis a dallam egy bolíviai testvérpárhoz, Gonzalo és Ulises Hermosához tartozott, akik a Los Kjarkas együttes tagjai voltak. Márcia Ferreirának megadták az engedélyt, hogy újrahangszerelje és portugálra fordítsa a szerzeményt, nem úgy a Kaomának, aki világsikerré tette a dalt, ami eredetileg így szólt:

Az eredeti címén Llorando Se Fue, azaz ,,Sírva távozott” írói, a Los Kjarkas beperelte a Kaomát plagizálás miatt, és mivel a lopás ténye egyértelmű volt, a Kaoma busásan fizetett tettéért.

Idézőjel ikon

Elrendelték a Kaoma-féle Lambada lemezeladásaiból származó jogdíjak befagyasztását,

és megrovásban részesítették Olivier Lamotte d'Incamps francia vállalkozót, aki azt állította, hogy ő írta a dalt a Kaomának. Elmondása szerint 1988-ban egy brazil üdülőhelyen jutottak eszébe a jól ismert dallamok, és a szerzői jogokat is bejegyeztette. A dal szerzőjeként Chico de Oliveira szerepelt, ami, mint később kiderült, a férfi egyik álneve volt. Mindennek ellenére a Kaoma albumának amerikai kiadásán a dalfüzetben az állt, hogy a Hermosa-testvérek hozzájárultak a dal felhasználásához.

Lamotte d'Incamps végül 140 ezer dollárt ajánlott a testvérpárnak a dal jogaiért, akik

Idézőjel ikon

nem éltek az ajánlattal, merthogy mint mondták, az összeg messze alulmarad a lemezből származó világszintű bevételtől.

Végül peren kívül állapodtak meg, melynek értelmében a lemez után kapott jogdíjak huszonöt százaléka Lamotte d'Incamps-hoz mint promóterhez vándorol, huszonöt százalék a lemezkiadóé, a fennmaradó ötven százalék pedig az EMI-hez kerül, ami az eredeti, Llorando Se Fue jogait birtokolja.

A Lambada ellopása folytatódik

Ezzel nem ért véget a hányattatott sorsú 1981-es dallam története. 2011-ben ugyanis megjelent Jennifer Lopez On the Floor című dala, amiben egyértelműen a Lambadára hasonlító dallamokat fedezhetünk fel:

Érdekesség azonban, hogy ezt egy indiai zeneszerző, Babbi Lahiri kérte ki magának, merthogy állítása szerint 1990-ben ő vitte a Lambadát Indiába, és az énekesnő tőle lopta el a dallamokat, ezért őt illetik a jogdíjak. Íme az indiai verzió:

Babbi Lahirinek nem ez volt az első plágiumos ügye, így hoppon maradt, és nem jutott neki a kártérítésből. Arról nem szólnak a hírek, hogy az eredeti szerzők benyújtották-e jogdíjra való igényüket Jennifer Lopeznek, vagy megelégedtek azzal, amit az 1989-es lopott sláger hozott a konyhájukra.

Bár hatalmas sláger volt, a mai gyerekek talán nem is tudják, mi az a Lambada, ahogy sok mást is mesélni kell nekik.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Karsa Tímea
Karsa Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.