10 ételkülönlegesség, amit csak a bátrak mernek megkóstolni

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyári kalandjaink során, főleg, ha azok külföldre vezetnek, kulturális és természeti csodák, érdekes helyiek, új történetek bűvöletében fogunk andalogni a szűk, macskaköves utcákon, és bizony nem fogjuk kihagyni egy-egy ország ételkülönlegességeit sem. Főleg ha azokat emberi fogyasztásra szánták. De miért ne feszegetnénk a határokat, és próbálnánk ki olyan fogásokat, amiket a helyiek gyomrára és állóképességére terveztek?

Ha Európában járunk, nem is olyan drága a betegbiztosítás, ha véletlenül melléfogunk valamelyik helyi specialitással; egyszer élünk!

Volt idő, amikor utazásaim a költséghatékonyság jegyében teltek, minél olcsóbb szállás, minél egyszerűbb étel, csak a kultúrára, csak az élményre költöttem. De már akkor is szomorúság fogott el, amikor kényszerből betértem egy mesés nyugati nagyváros hamburgereket áruló, világhírű gyorséttermébe. Hozta, amit hoznia kellett, amit hozni tudott: instant élvezet először, görcsös gyomorfájás másodszor. Az alábbi 10 ételkülönlegesség viszont olyan utazóknak való, akik igazán mélyre akarnak fúrni egy ország kultúrájának megismerésében, és felfedezik a helyiek által fogyasztott specialitásokat. Bármi áron.

Egy ételkülönlegesség, ami nem egészséges, nem szép, de megéri

Rántott pizza – Skócia

Nem, nem egészséges. Nem is szép látvány, de mindenképp különleges fogás ez az olajban sült tésztadarab, amit fish & chips éttermekben találunk. A ropogósra sült tészta, tetején a hőtől fortyogó sajt, olyan kísértés, amelyért lehet vállalni egy nehéz éjszakát.

Egy étel belsőségekből: bírja a gyomrod a gyomrot?

Andouillette kolbász – Franciaország

A cikkünk alapját adó Euroventure szerzője valószínűleg sosem járt Európa keletebbik felén, legalábbis Magyarországon, a disznósajtok, köröm- és pacalpörköltek birodalmában biztos nem, különben nem vágódna hanyatt a rosszulléttől két falat ínycsiklandozó Andouillette kolbász kóstolása után.

Andouillette: egy igazán belsőséges fogás ínyenceknek
Fotó: nobtis / Getty Images Hungary

Ennek a kolbásznak a tölteléke többnyire sertés- vagy borjúbelsőségekből, például gyomorból áll, amit bélbe töltenek, mint ahogy az egy becsületes kolbásznál lenni szokott. Lyoni verzióját ecetes-hagymás lében vagy mustáros szószban szolgálják fel.

Különleges helyről származó különleges étel

Kacsakagyló – Spanyolország

Ennek a különlegességnek már a beszerzése is életveszélyes. Ez a kagyló olyan helyen tenyészik, ahol a sziklás tengerpart méltán érdemelte ki a Costa da Morta (a Halál partja) nevet. Ennélfogva egy tál gőzölgő kacsakagyló ára körülbelül 100 euróba kerül. Íze (már ha sikerül meghámoznunk) állítólag édeskés, és a tenger permetének illatát idézi orrunkba (olcsóbban jutunk egyébként a patikában tengervizes orrsprayhez).

A baromfiak minden részéből lehet ételt készíteni

Cibreo szósz – Olaszország

E toscanai különlegesség a baromfiudvar rémálma. A csirkemájból, kakastaréjból és begyből készült ragut tojássárgájával főzik össze. Persze, ha megfordítjuk a dolgot, igencsak megtisztelik az állatot, mert így legalább semmi sem vesz kárba, a macskáknak sem lesz min összeverekedni.

Unod a kakaót és a túrót? Különleges palacsintára vágysz? 

Vérpalacsinta – Finnország és más elvetemült északi országok

Az almás palacsinta, túrós palacsinta, kakaós palacsinta elkényeztetett társadalmak gyermekeinek való. Az igazán zord vidékek zord gyermekei sertés és rénszarvas véréből készült palacsintát követelnek anyukájuktól ebédre! A blodplättar, avagy vérpalacsinta felvert vérrel és melasszal készül, és általában sertés- vagy rénszarvashússal tálalják.

A mi hurkánk különleges rokona

Haggis – Skócia

Skóciában is hallgathatnak a bárányok, és jó okuk van rá, mert különben könnyen egy haggisban végezhetik. A skót gömböc tulajdonképpen egy savanykás ízű hurka, amit báránybendőbe töltenek, és a mi hurkánkhoz hasonlóan báránytüdővel, szívvel, májjal, hagymával és fűszerekkel töltenek meg. Az évente megrendezett Burns Supper fesztiválon jó adag whiskyvel segítik le az ínyenc falatokat.

Isteni étel ajándékbontáshoz: szépen feldolgozott bárányfej

Smalahove – Norvégia

Birkának Norvégiában sem olyan jó lenni. Főleg karácsonykor, amikor is a kettéhasított, agyától megfosztott, majd pár napig vízben pácolt, sózott, szárított, füstölt, végül párolt bárányfejet egy szépen megterített, ünnepi asztalon szervírozzák.

A cápahús egyébként is különleges étel, de ha hetekig a földben aszalják majd szárítják, igazán egyedi aromák szabadulhatnak fel benne
Fotó: Redaco / Getty Images Hungary

Ehhez általában krumplit, zsírt és répakrémet adnak. Utána jöhet a jól megérdemelt ajándékbontás! De ne ítélkezzünk, hallottam én már olyan magyar háztartásról, ahol a nyúlfejet teszik levesbe, a nyúlagyat pedig mindig a családfő kapta.

Igazán különleges tartósítás: ínycsiklandozó rohasztott cápahús

Hákarl – Izland

Azért főzünk, sütünk, pácolunk a világ szerencsés részén, hogy ezzel „előemésszük”, illetve tartósítsuk az egyébként nehezen emészthető, romlandó ételeket, például a húsokat. Izlandon azonban egy kifejezetten költséghatékony módját választották ennek a bizonyos „előemésztésnek”. Ehhez a módszerhez napfény és idő kell, úgy hívják: rothasztás. A lefejezett és kibelezett északi tengeri cápát előbb elássák a kavicsos, homokos földbe, 6-12 hétig aszalják itt, hogy a mérgező vegyületeket kipárologtassák, majd felszeletelik, sózzák, és további 4-5 hónapot szárítják. Csomagolás előtt a húson keletkező barna kérget eltávolítják, és már lehet is habzsolni ezt a remek halételt! Ám fogyasztása külföldieknek akár halálos is lehet, tehát érdemes tartani a mértéket.

A ponty hímivarsejtjéből is lehet mennyei étel

Pirított haltej – Csehország

A haltejet Magyarországon nem kell bemutatni, ugyanis halászlevünk gyakori összetevője az ikra mellett. A csehek azonban pirítva, fűszerezve tálalják a ponty hímivarsejtjeit, és legalább akkora örömmel fogyasztják, mint mi. Bár jómagam inkább az ikrákra szoktam lecsapni.

Egy étel, ami a rovarlárvák és a sajtimádók közös élménye

Casu marzu  Olaszország

Szardíniában pattant ki valakinek a fejéből az ötlet, hogy mi lenne, ha a juhsajtot rovarlárvákra bíznánk, hogy dolgozzák meg egy kicsit. Ezt a módszert a humorukról híres szardíniaiak örömmel alkalmazták is. A sajtba juttatott rovarlárvák olyan érési folyamatot indítanak be a sajtban, aminek hatására annak belseje laza szerkezetűvé, folyóssá válik, a sajt ettől gyakorlatilag magába zuhan. Igazi win-win helyzet ez: a sajtlégy lárvái vígan ugrándozhatnak a sajtban, mi pedig élvezhetjük az igazán egyedi ízű „élelmiszert” egy kis helyi borral. Persze, ha nem halunk bele a parazitafertőzésbe.

Ezek az ételek még mindig egészségesebbek, mint a következő cikkben szereplő társaik. Olvasd el, miért éri meg inkább kukacos sajtot enni! 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.