Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Noha a történelmi viszontagságok miatt nálunk közel sem maradt fenn annyi középkori épület viszonylag sértetlen állapotban, mint például Olaszországban vagy a vidéki Angliában, azért szerencsére akadnak kivételek: például az őrségi község, Velemér középkori temploma.
A templom napjainkban a településtől délkeletre, az úgynevezett Papréten található. Építésének pontos idejét nem ismerjük: a szentélybe befalazott évszám kövét elporlasztotta az idő, s csak az „Anno” felirat maradt meg. Valószínűleg a 14. század közepén építették kőből és téglából; falazata, valamint megmaradt díszítései alapján úgy gondolják, hogy valamely korabeli előkelőség „szponzorálta” az építést; talán az országbíró-nádor Széchy Miklós, aki a felsőlendvai és muraszombati járások (ahová Velemér is tartozott) legnagyobb részét bírta.
Európa legrégebbi önarcképe
Velemér település akkoriban a templomtól keletre helyezkedett el, és tíz falu központjának számított. A késő román-korai gótikus stílusú templomot először egy 1360-ban kelt oklevélben említik. Freskóit Aquila János készítette a 14. század végén, aki önarcképét és művésznevét is megörökítette. (Úgy tartják, ez Európa legrégebbi önarcképe.) A környék a török időkben nem vált a hódoltság részévé, többek között ez mentette meg a Szentháromság-templomot a teljes pusztulástól, a freskók azonban egészen a 19. századig rejtve maradtak: a reformáció korában a templom és környéke a református Batthyány család birtokában állt, és a templom falait lemeszelték. Később hiába került vissza a katolikus egyházhoz, a hívek addigra eltűntek (illetve áttértek), így a templom fokozatosan pusztulni kezdett –
bár a freskókat paradox módon éppen a meszelés óvta meg a kései utókor számára.
1820-ban arról adott hírt a kercai plébános, hogy „még ép állapotban lévő, meszelt templomot talált Velemérben”. Az épület állaga azonban egyre romlott, berendezését széthordták, tetőzete beomlott, kis híján le is égett, hajójában fák nőttek.
Elhanyagolták a középkori templomot
1863-ban egy környékbeli tanító megmutatta az épületet a magyar régészet atyjaként ismert Rómer Flórisnak. Addigra az időjárás viszontagságai és a zuhogó eső lemosta a meszet, és láthatóvá tette a freskókat, de a templom maga rettenetes állapotban volt: padlóját ürülék borította, tábortüzek nyomai látszottak, és minden jel arra mutatott, hogy legfeljebb a környék szegényei és állatai fordulnak meg az Árpád-kori templomban. Rómer Flóris gyűjtést szervezett, és hosszas utánajárással elintézte, hogy befedjék az épületet, de a munkát nem sikerült maradéktalanul elvégezni: a beszivárgó esővíz tovább rongálta a falfestményeket. Rómer mindenesetre közreadott egy részletes leírást a templomról és a freskóiról, és 1895-ben végre felújították.
1919-ben, a Tanácsköztársaság idején kis híján lerombolták az épületet, mert istállót akartak építeni a kövekből. 1926-ban ismét restaurálták a templomot, de az 1940-re megint alig látszott ki a gazból. Az ötvenes években újabb állagmegóvási műveletek következtek, csakúgy, mint 2003-ban. Hat évszázados falfestményei között van, ami teljesen elpusztult (ezt már csak Rómer Flóris leírásából ismerhetjük), de vannak olyan jelenetek is, amelyek szerencsésen megmaradtak az utókornak.
Misztikus fényjáték
De miért is tartják misztikusnak ezt az épületet? Leginkább a tájolása miatt: építője ugyanis úgy tájolta és úgy helyezte el rajta az ablakokat, hogy a megfelelő időben betérő látogató lenyűgöző fényjátéknak lehessen a tanúja. Mindez az 1970-es években tűnt fel a templomot tanulmányozóknak; azóta pedig az is kiderült, hogy a 7-es számnak kiemelkedő jelentősége van a templom arányait tekintve.
Január 6-án például a körablakon át bevilágító nap a betlehemi csillagot világítja meg a háromkirályokat ábrázoló freskón.
(Ennek érdekessége, hogy a festő Szent Imre és Szent László alakját is felidézte az ábrázoláson.) Pünkösd utáni vasárnap (ez a Szentháromság vasárnapja) a nap első sugara a szentély boltozatán lévő Szentháromság-jelképre esik. A nyári napforduló idején az első fény a Madonna köpenye alatt megbújó bűnösöket világítja meg, utalva arra, hogy számukra is van kegyelem, a téli napforduló hajnalán a felkelő nap sugara pedig a Madonna ölében ülő gyermek Jézusra esik elsőként. Napéjegyenlőség idején az északi fal kap nagyobb hangsúlyt, ekkor az utolsó sugarak egyszerre világítják meg Szent Lászlót és a megfeszített Krisztust.
A templom bensőséges, ugyanakkor misztikus hangulata még a 21. században is elvarázsolja az oda betérőt – a középkori ember számára pedig kiemelkedő jelenséggel bírt, hogy a mesteri tájolásnak köszönhetően a nap sugarai minden jelenetet éppen akkor világítottak meg, amikor annak ideje volt.
Ha szívesen olvasnál egy másik jelentős műemlékünkről, az alábbi cikkünketajánljuk:
