Az elmúlt években először a Covid, majd a háború és a gazdasági válság forgatta fel igencsak az életünket és a világot is. A kihívásokkal mindenki másként birkózik meg. Hogyan élik meg mások ezt a nehézségekkel teli időszakot? Honnan merítenek erőt, hogyan őrzik meg a lelki békéjüket és a testi egészségüket? Kovács András Péter is megosztotta a Dívánnyal, mely dolgokat teszi meg önmagáért.
A Karinthy-gyűrűs humorista, író lelki egyensúlyának legfőbb fokmérője az a meghittség és bizalom, ami ahhoz szükséges, hogy megóvja őt akár a legrosszabbtól is. Kovács András Péter nem várja el, hogy olvassanak a gondolatában, inkább őszintén elmondja, mit érez, bízva abban, hogy jó esetben egyenességével senkit nem fog megbántani.
„A kapcsolataim az egyensúlyom fokmérői”
„Számomra mindig az a legfontosabb, hogy figyeljek a meghitt kapcsolataimra. Mindig kell, hogy legyen család és barátok, ahová menekülni lehet, ahol kellő meghittség és bizalom fogad, ha bármi rossz történik. Egyben a mindenkori egyensúlyom fokmérője is az, hogy érzem-e magam körül ezt a meghittséget és bizalmat. Általában onnan tudom, hogy baj van akár velem, akár körülöttem, ha ezt meginogni érzem.
Az eddigi életem során azt mindenképpen megtanultam, hogy soha semmi nem ad akkora örömet, mint ezek a kapcsolatok. Se a színpad, se más tevékenységek vagy egyéb örömforrások.
Ha ezek a kapcsolatok a helyükön vannak, akkor távolról is működnek, és elég csak rájuk gondolni.
Az a szép ezekben a kötődésekben, hogy már a puszta gondolatuk is kellő melegséggel tölti el az embert. Ahogyan a frontra is elvitték a szerelmük vagy a családtagjaik képét a katonák, az én képzeletbeli fotóim is, bárhol járjak, ott vannak a szívemben. Ha tudom, hogy minden rendben, és ezeket a kapcsolatokat kellően ápolom és mélyítem is, akkor minden más területen sokkal jobban tudok működni, tudok belőle önbizalmat és nyugalmat meríteni.”
„Felszabadító kimondani a gondolatainkat”
„Tudatosan figyelek arra, hogy el tudjam mondani, éppen milyen problémám van, mi bánt, hogy érzem magam, valamint, hogy nyitott legyek arra is, amit más mond. Nagy problémának érzem, hogy sokszor és sokan nem tudunk igazán őszintén beszélni egymással.
Senkitől sem várható el, hogy kitalálja a gondolataimat, mint ahogyan én sem tudom kitalálni a másokét.
Ahhoz, hogy magammal és a világgal is rendben legyek, ahhoz folyamatosan tudatnom kell a külvilággal, hogy én mit gondolok, és azt is tudnom kell, hogy a világ hányadán áll. Ennek a legfontosabb eszköze pedig nem más, mint a beszéd, a kommunikáció.
Gyakran nem merünk kimondani dolgokat, nem merjük nevén nevezni az érzéseinket, még a legközelebbi szeretteinknek sem.
Vagy azért, mert az gondoljuk, hogy nem kell erre szót fecsérelni, vagy azért, mert azt feltételezzük, hogy a másik úgyis tudja, mi jár a fejünkben. De nem tudja! A beszédhez kell a legeslegnagyobb bátorság, ahhoz, hogy az ember elkezdjen beszélni arról, ami a legjobban foglalkoztatja. Ugyanakkor ez lehet a legfelszabadítóbb érzés is.
Az én bizalmasom, aki előtt nincs szégyellnivalóm, a feleségem, de nagy bizalmasaim a gyermekeim is, akik előtt soha nem akarom eljátszani a szigorúszülő-szerepet. Nekik is engedek betekintést a lelkembe, nyilván olyan szinten, amit meg tudnak érteni. Vannak barátaim is, nincs sok, de van néhány, akit az éjszaka közepén is felhívhatok.
Sok pszichológus barátom van, de még nem vettem igénybe a szolgáltatásukat. Ám azt elismerem, hogy a pszichológus valóban a lélek gyógytornásza, aki olyasmit is ki tud igazítani, amiről nem is gondoltuk, hogy káros lehet, vagy hátráltat bennünket.
Az első Covid-lezárás alatt önmagammal is beszélgettem, naplót írtam, ami nekem akkor sokat segített, nagyon hasznos volt. Most is vannak olyan időszakok, amikor írok, és ennek az elsődleges célja, hogy saját magam számára mondjam ki először a gondolataimat, melyeket aztán majd másoknak is ki tudok, ki merek mondani. Félig-meddig a színpadi létem is így működik.”
„Merni kell kiállni saját magunkért”
„Meg kell tanulnom kiállnom magamért, ezt már hosszú ideje gyakorlom is, mert senki nem fogja megtenni helyettem, nem is várhatom el másoktól, hogy az én érdekeimre tekintettel legyenek.
El kell fogadnom, hogy jó esetben senkit nem fogok megharagítani vagy megbántani azzal, ha merek szót emelni a saját érdekeim mellett.
Sok emberben van egyfajta túlzó tapintat vagy félelem attól, hogy mit gondol majd a másik, ha ő igazán a sarkára áll. Ám nagyon is hasznos és felszabadító lehet, ha tudjuk és merjük tisztázni azt, hogy nekünk éppen mi az igényünk vagy szükségletünk, amit akár hívhatunk asszertivitásnak is. Egészséges mértékben ez is rettentően feloldozó lehet, mert ez is abban segít, hogy megtudhassuk, hányadán álljunk egymással.”
„Meg kell adni a testnek és a léleknek is a pihenést”
„Az egyensúly megtalálásához az is nagyon fontos, hogy le tudjunk lassulni. Én csak úgy és akkor tudok alkotni, ha néha le tudok állni. Ezekben a helyzetekben tudom átlátni a pillanatnyi helyzetet, és ennek ismeretében tudom meghozni a hosszabb távú stratégiai döntéseket is. Én nyáron tudok pihenni, ilyenkor két hónapra megállok, hogy eltervezzem a következő évet. Muszáj néha megadni a testnek és az elmének is a pihenést, mert különben kikövetelik maguknak, és annak sosincs jó vége.”
„Mozgás nélkül nincs egyensúly”
„A mozgás időigényes, és egy túlhajszolt életbe nehezen is fér bele, de enélkül lelassulni sem tudunk. Ez nálam a sport, de lehet ez egy kiadós hétvégi kirándulás is, vagy az is, hogy nem feltétlenül a bejáratnál parkolok, hanem messzebb, és egy intenzív öt-tíz perces gyaloglást beiktatok. A mozgás, a sport rengeteget számít az egyensúly megőrzésében.”
