A világ legrettegettebb kéziratának tartják: életveszélybe sodor, ha elolvasod

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindannyian hallottunk már történelmi rejtélyekről és legendákról, de kevés olyan talány van, amely annyira makacsul ellenállna a megfejtésnek, mint ez a titokzatos dokumentum. De vajon a Voynich-kézirat miért izgatja évszázadok óta sokak fantáziáját?

Ez az ismeretlen eredetű dokumentum több mint 600 éve rejti el a titkait, ezáltal nemcsak a tudományos világot tartva lázban, hanem azok fantáziáját is megmozgatja, akik szeretik a misztikus történeteket.

Minden tudományos ismeretnek ellenáll

A Voynich-kézirat nem csak egy átlagos középkori dokumentum, amit 1912-ben fedeztek fel. A Connecticut-i Yale Egyetem Beinecke Ritka Könyvek és Kéziratok Könyvtárában őrzik, bár digitális verziójának köszönhetően ma már bárki megnézheti, hogy mit is tartalmaz. És itt kezdődik a probléma.

Idézőjel ikon

Ugyanis a kézirat szövege egyetlen ismert nyelvhez, sem írásrendszerhez sem hasonlít. A könyv tele van elnagyolt, különös rajzokkal – az egyik olyan növényt ábrázol, amelyek nem hasonlítanak semmilyen ismert fajra.

Továbbá a könyv tartalmaz csillagászati térképeket, furcsa, emberi alakokat és állítólagos anatómiai ábrákat. De ami igazán különlegessé teszi a kéziratot, hogy sem a képek, sem a szöveg nem illeszkednek semmilyen ismert kultúrához vagy korszakhoz. A Voynich-kézirat olyan, mintha egy idegen világ szövege lenne, amelyhez mi, emberek, nem férünk hozzá.

A kézirat szövege egyetlen ismert nyelvhez, sem írásrendszerhez sem hasonlít
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Egy titokzatos kolostor mélyén fedezték fel a kéziratot

A kézirat felfedezése egy olasz jezsuita kolostorhoz kötődik, Wilfrid Voynich, egy lengyel származású könyvkereskedő talált rá egy poros könyvtár polcán, és azonnal megérezte, hogy egy igazán különleges könyvre bukkant. A kézirat története azonban sokkal korábbra nyúlik vissza, egészen a 17. századig. Egyes dokumentumok szerint már ekkor is ismert volt, és még Athanasius Kircher, a híres jezsuita tudós is próbálta megfejteni – igaz, sikertelenül. Bár Voynich nevét viseli a dokumentum; a kézirat eredete sokkal régebbi. A radiokarbonos vizsgálatok szerint a pergamen a 15. század elején, körülbelül 1420 körül készült, és ezt követően írták tele. De hogy vajon ki írta és miért, máig homályba vész.

Mi lehet a Voynich-kéziratban?

Számos teória létezik arra, hogy mit rejthet a kézirat tartalma. De talán a legérdekesebb teória az, hogy egy teljesen új nyelvet próbált valaki megalkotni – esetleg szándékosan kódolta le a szöveget, hogy csak a beavatottak érthessék meg.

Vajon egy titkos társaság tagjainak szólhatott a kézirat? Vagy csak egy túlzottan buzgó tudós valamilyen újdonságot létrehozni?

2020-ban Gerard Chesire nyelvész, a Bristoli Egyetem munkatársa azt állította, hogy megfejtette a kéziratot, és szerinte egy elő-újlatin nyelven íródott műről van szó, vagyis a latin és a modern nyelvek közötti fejlődési szakasz nyelvén készült. Állítása szerint a szöveg a középkori nők gyógyászatáról szól, de ezt az elméletet nem fogadták egyöntetűen:

Idézőjel ikon

sokan még mindig úgy vélik, hogy Cheshire elmélete inkább fantázián alapul, mintsem valós bizonyítékokon.

A Voynich-kézirat halálos árnyéka

Ha valami ennyire titokzatos és megfejthetetlen, nem csoda, hogy különféle legendák keringenek róla. Mégis mik ezek a misztikus és baljós elemek?

Számos teória kering arról, hogy akik túl közel merészkednek a dokumentum titkaihoz, különös és szerencsétlen balesetek áldozatai lesznek, vagy megmagyarázhatatlan betegségek sújtják őket.

Bár nincsenek megbízható források arra vonatkozóan, hogy a kézirat valós veszélyt jelentene bárkire, mégis számos történet született azokról, akik megpróbálták megfejteni, és különös módon szerencsétlenség érte őket.

Állítólag maga Wilfrid Voynich is súlyosan megbetegedett, miután éveken át tanulmányozta a dokumentumot, és több tudós is eltűnt, vagy tragikus körülmények között hunyt el, miközben a kézirattal foglalkoztak. Bár ezeket az eseteket nem lehet bizonyítani, az efféle legendák csak tovább növelik a kézirat körüli misztikumot. Bár az embereket vonzzák a veszélyes legendák, a valóságban a Voynich-kézirat inkább egy intellektuális kihívás a kutatók számára, mintsem egy valós fenyegetés – de ki ne érezne egy kis borzongást, amikor ilyen történeteket hall?

A könyv tele van elnagyolt, különös rajzokkal
Fotó: Photo 12 / Getty Images Hungary

De vajon miért nem sikerült megfejteni a Voynich-kéziratot?

Ilyenkor mindenkiben felmerül a kérdés: ha ennyire fejlett technológiák vannak, miért nem sikerült még mindig megfejteni a Voynich-kéziratot? A jelenlegi állás szerint a tudomány és a modern számítógépes elemzések kudarcot vallottak.

A szöveg struktúrája, felépítése annyira eltér minden eddig ismert nyelvtől, hogy még az ultramodern kódfejtési technikák is tehetetlenek vele szemben.

Az egyik elmélet szerint a Voynich-kézirat szándékosan készült kódolt formában, hogy megvédje a tartalmát a kíváncsi érdeklődők elől. Egy másik teória szerint egy teljesen értelmetlen, de jól összerakott hamisítványról van szó, amelyet csak azért alkottak meg, hogy zavarba hozzák a jövő tudósait. Akárhogy is, a kézirat továbbra is ellenáll minden próbálkozásnak, és úgy tűnik, mintha maga a kézirat sem akarná, hogy megfejtsék.

Örök rejtély maradhat a dokumentum

Lehetséges, hogy a Voynich-kézirat titka soha nem fog kiderülni, de talán nem is ez a legfontosabb. Hiszen az emberi kíváncsiságot valami sokkal mélyebb dolog mozgatja: a felfedezés öröme, a tudás iránti vágy, valamint a rejtélyek megfejtése. És ebben a tekintetben a Voynich-kézirat a tökéletes lehetőség. Egy ilyen fejtörő mellett nehéz nem gondolni arra, hogy talán nem is a megfejtés a legérdekesebb része ennek az egész történetnek, hanem maga az út, amit a kutatók és érdeklődők bejárnak.

Amíg a Voynich-kézirat titkai rejtve maradnak, addig a világ egyik legnagyobb történelmi és nyelvi rejtélye tovább él. De vajon lesz valaki, aki egy nap majd valóban megfejti? Vagy jobb, ha ez a misztikus könyv örökre a titokzatosság homályába burkolózik?

Melyik régi kézirat érhet 430 millió forintot? Olvasd el a cikkünket ide kattintva.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fajth Evelin
Fajth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.