Ilyen élvezetes módokon lehet megelőzni a demenciát

Olvasási idő kb. 4 perc

Ahogy egyre idősebbé válunk, életfeladatainkat kipipálva több figyelem juthat önmagunkra. A gyerekek szinte már felnőttek, nem igénylik annyira a szoros odafigyelést, esetleg már ki is repültek az otthoni fészekből. Kialakult egy jól ismert élettér a mindennapokban. Azt gondolnánk, itt a várva várt időszak arra, hogy azt csináljuk, amit csak akarunk. Csakhogy nem mindig könnyű az ölünkbe pottyant időt önmagunkra fordítani!

Carl Gustav Jung híres svájci pszichiáter szerint az életünk a naphoz hasonlít. Az életünk első felében a napunk felkel és kifelé sugárzik, majd szépen lassan a fénye befelé fordul, önmagunk irányába. Ez a változás sokszor nehéz és kínzó lehet, de egy csodás lehetőség is arra, hogy értelemmel és számunkra értékes dolgokkal töltsük fel a mindennapokat. Nem utolsósorban pedig, ha számunkra értékes és élvezetes tevékenységekkel töltjük fel a naptárunkat, segíthet minket a változókorhoz való alkalmazkodásban, az új életszakaszokból származó kihívások rugalmasabb kezelésében.

Miért érdemes eldobni a távirányítót?

A hobbik lehetőséget adnak a szocializálódásra, új élményeket nyújtanak, és akár a testi egészség javítására is alkalmasak, sőt a stressz oldására szolgáló módszereket, jobb közösségi érzést is biztosít, és erősíti bennünk az élményt, hogy értelemmel teliek lehetnek a mindennapok. Fontos, hogy idősebb korban is olyan jutalmazó tevékenységekben vegyünk részt, amelyek javítják a jóllétet, az önbecsülést és az egyéni elégedettséget. Erre tökéletes lehet, ha a tévé nézése helyett egy olyan hobbit választunk, ami akár közel is állhat a szívünkhöz. Sosem késő jógamatracra pattanni, festőecsetet ragadni vagy eddig soha nem érintett témákban elmélyedni, hiszen akár a demencia kialakulásának esélye is csökkenthető.

A hobbik lehetőséget kínálnak arra, hogy frissen tartsuk magunkat a mindennapokban
Fotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

A demenciás esetek szinte felében szív- és érrendszeri betegség áll a háttérben. Ezekben az esetekben a demencia kialakulásának kockázata csökkenthető azáltal, ha szociálisan aktívak maradunk, egészséges életmódot folytatunk. Mindez nemcsak a demencia, de a depresszió kialakulásának lehetőségét is csökkenti, ami sok esetben szintén a demencia tüneteinek hátterében állhat. Mindezek alapján nagyon is megéri hobbikat felfedezni!

Kimozdulás nélkül is élvezheted

Ha otthonunk kényelméből szeretnénk élvezni a különböző tevékenységeket a saját időbeosztásunk szerint, ezek a hobbik nekünk valók:

  • Megtanulni egy hangszeren játszani – A zenélés nemcsak kreatív energiákat szabadít fel, de egy hangszeren való játék az agy szinte minden részét megmozgatja, beleértve a látást, a hallást, a mozgást és a memóriát érintő régiókat is.
  • Főzés máshogy – Fedezzünk fel új ízeket, kombinációkat és másfajta konyhákat is, hogy a főzés újból élvezetes és izgalmas lehessen.
  • Írjunk! – Az írás segíti tisztázni a gondolatainkat, papírra vetni emlékeinket, összegezni a velünk történt eseményeket, és akár nem várt magaslatokba is repíthet minket a fantáziánkon keresztül.

Irány a természet!

Kimozdulni nemcsak környezetváltozást jelent, de egyszerre szívhatunk friss levegőt, miközben lemozgathatjuk fáradt végtagjainkat is:

  • Geocaching – A kincsvadászat nemcsak a gyermekkori könyvekben létezik, hanem a valóságban is. A geocaching során túraútvonalakon GPS-koordináták mentén kereshetünk rejtett kincseket Magyarország egész területén.
  • Kempingezés kényelmesen – Számos lehetőségünk van kényelmes kempingekben megpihenni, miközben felfedezhetjük az adott település természeti kincseit, este pedig a csillagos égen pihentetjük a szemünket. Csodás közös program lehet nemcsak a családdal, de akár a barátokkal is.

Egészségmegőrző feltöltődés 

A fizikai aktivitás megőrzése szinte mindennél fontosabb lehet, miközben a kanapé kényelme gyakrabban hívogat minket az évek előrehaladtával, de ezekbe a tevékenységekbe érdemes energiát fektetni:

  • Jóga – Ez a mozgásforma segít a testet rugalmasan és egyben feszesen tartani, a sportolás mellett pedig akár spirituális kapcsolódást is nyújthat.
  • Tai chi – Olyan harcművészet, amely lassú, gördülékeny mozdulatokból áll, miközben meditatív élményt nyújt. Ez az edzésforma kiválóan alkalmas az izmok erősítésére és a test tonizálására lazító mozdulatokkal. Ezenkívül megnyugtathatja az elmét, és fiatalon tarthat.
  • Tánc – Sportolj úgy, hogy észre sem veszed, hogy sportolsz! Akár otthon, akár csoportban, egy jó zene is elég, hogy táncra pattanj, de egyre inkább hódítanak az örömtáncot hirdető csoportok is, ahol saját közösséget is építhetünk.

Hobbik, amik nemcsak neked, de másoknak is adnak

 Az évek előrehaladtával úgyis élvezhetjük a szabadidőnket, ha közben megpróbálunk a világban változást hozni:

  • Önkénteskedés – Több ezer helyi és országos szervezet közül választhatunk, ahová becsatornázhatjuk energiáinkat, így támogatva egy ügyet, miközben segíthetünk másoknak a környezetünkben.
  • Ideiglenes gazdiság – Állatszeretőknek tökéletes hobbi lehet mentett, elhagyatott kisállatok ideiglenes befogadása. Legyen az cica vagy kutya, segíthetünk nekik az álomotthon megtalálásában, miközben számunkra is társaságot nyújtanak.

Belevágni egy hobbiba sosem késő, bármikor dönthetünk úgy magunkért, hogy értelemmel töltjük meg a mindennapjainkat és ki tudja, lehet, hogy közben másokat is gazdagítunk vele!

A CIKK SZERZŐJÉRŐL

Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Szabó Jennifer
Szabó Jennifer
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.