Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Petőfi Sándor, miután 1846-ban felkereste Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc sírját, az Uti levelekben a költőtársat a legnemesebb szívek egyikének nevezte. Cseke a Himnusz szerzője által a magyar kultúrtörténet részévé vált, de a csekeiek költő iránti viszonyulásáról érdekes cikk jelent meg közvetlenül a halála után...
Szatmárcseke (Cseke) községének neve örökre bekerült a magyar irodalomtörténetbe, mikor Kölcsey Ferenc megírta a Himnuszt, és 1823. január 22-én lezárta kéziratát. A településen ekkor már évszázadok óta élnek a birtokos Kölcseyek, és maga a költő is ide költözött 1815-ben. Országszerte tisztelték a szelíd, igazságszerető és nagylelkű férfit, ezért keltett felháborodást sokakban a halála után megjelent írás, amely a csekeiek haragjáról számolt be.
Ahogy meghalt, máris megrágalmazták Kölcseyt: gyűlölték a csekeiek?
A Figyelmező 1838. decemberi számában Kovács Sándor, Szatmár megye táblabírája védelmébe veszi a pár hónapja elhunyt költőt, akit egy Szion nevű lapban megrágalmaztak. A vádak szerint Kölcseyt titokban és gyorsan kellett eltemetni a csekeiek haragjától való félelem miatt, hiszen életében sanyargatta jobbágyait. A táblabíró részletesen kifejti, hogy a haragot egy rokon szította a faluban, mert nem tetszett neki egy birtokrendezés eredménye.
A sietség oka pedig ez volt: Kölcsey testvérének a felesége (vagyis a költő ángya, a Parainesis címzettjének édesanyja), Szuhányi Josephine az alispánt megkérte, hogy segítsen a temetést intézni (és a követelőző rokonoktól megvédeni), de mivel annak a megyei gyűlésre kellett menni másnap, ezért megsürgette a procedúrát. De a Kölcseynél lakó Josephine se bánta ezt, hiszen nem bírta volna fogadni a rengeteg részvétnyilvánítót az ország minden tájáról.
A temetést egyébként már másnap délután megtartották, de egyáltalán nem titokban, hanem a legnagyobb nyilvánosság előtt. Ahogy Kovács Sándor írja:
Az elhunyt felett a’ csekei ref. pap tartott gyászbeszédet, a’ helységbeli földesurak, atyafiak és az egész falusi nép’ jelenlétében, kik feleségestül, gyermekestül siránkozva kísérték a’ temetőbe.
Kölcseyt mint költőt is bírálta a megidézett cikk, mely szerint nem illeti meg költői darabocskáiért akkora elismerés, ezért emlékoszlopát a csekeiek készek lerombolni, hogy az idelátogatók csak romokat találjanak. Erre szerencsére nem került sor, miért is került volna...
Szatmárcseke: a Himnusz szülőhelye
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei település első említése 1181-es, a Kölcseyek nevének felbukkanása Csekével kapcsolatban pedig Nagy Lajos király nevéhez köthető, amikor itt birtokot adományozott a családnak. Az ukrán határnál fekvő községet dúlta a tatár, a török, a német, pusztította tűzvész, árvíz és kolera. Jelenleg 1468-an lakják (2024-es adat), a Kölcsey-kúria helyén művelődési ház van.
A szatmárcsekei református temetőben található csónakos fejfák mentén haladva érjük el Kölcsey klasszicista stílusú, fehér márvány síremlékét. A Kölcsey Társaság Szatmárcsekén adja át a magyar kultúra napján (a Himnusz kéziratának lezárása, január 22.) a Kölcsey-emlékplakettet, amelyt többek között Törőcsik Mari, Kányádi Sándor és Bereményi Géza is átvehetett.
(Címlapkép: Fortepan / Szalay Zoltán, Szatmárcseke, református temető, csónakos fejfák)
Ha szívesen kitöltenél egy kvízt a Himnuszról, akkor ide kattints.
