Eltörölték a házi feladatot, rájuk irigykednek most a magyar gyerekek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Örülhetnek a lengyel gyerekek, hiszen a kormány döntése értelmében eltörölték a házi feladatot. Tanárok szerint a rendeletet nem előzte meg megfelelő kutatás, és a szülők is kétségeiknek adtak hangot.

Régóta húzódik Lengyelország oktatási rendszerének modernizálása. Ennek legújabb fejezeteként a Donald Tusk miniszterelnök vezette kormányzat úgy döntött, hogy a harmadik évfolyamig teljesen eltörli a kötelező házi feladatot. Negyediktől nyolcadikig kaphatnak ugyan a gyerekek otthonra feladatot, ám annak választhatónak kell lennie, és nem számíthat bele az osztályzatba. A lengyel oktatásban sokak szerint túlságosan nagy a hangsúly a memorizáláson és a házi feladatokon, és nincs elég a kreativitáson, illetve a kritikus gondolkodáson. 

Noha a gyerekek nyilván örülnek a döntésnek, a szülők körében már nem feltétlenül ennyire népszerű a rendelet. Egy Varsóban élő szülő, Magda Kozak szerint a házi feladat segít abban, hogy tényleg megragadjon az, amit órán tanulnak. A tanárok szakszervezete úgy véli – noha egyetértenek azzal, hogy a diákok terhein valamilyen módon enyhíteni kell – a döntést nem előzte meg semmilyen egyeztetés szakmai szervezetekkel.

A lengyel oktatási rendszer kritikusai szerint túl nagy a hangyúly a házi feladatokon
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

A házi feladatok eltörlésének lehetősége akkor vetődött föl, amikor a tavalyi választási kampányban egy rendezvényen élő közvetítésben egy 14 éves fiú azt mondta Donald Tusknak, hogy

Idézőjel ikon

egyáltalán nincs idejük pihenni, és a jogaikat sérti, hogy rengeteg házi feladatot kapnak hétvégére, és hétfőnként sok tesztet iratnak velük.

A lengyel oktatási rendszer egyébként a rendszerváltás óta folyamatosan problémákkal küzd. Többször átalakították az alapvető struktúráját, az utóbbi években pedig az keltett nagy felháborodást, hogy ultrakonzervatív nézetek kerültek az iskolai tankönyvekbe. Az alacsony fizetések és a politikai nyomásgyakorlás miatt a tanárok pályaelhagyása borzasztó méreteket öltött. A jelenlegi kormányzat lépéseket tett a bérek emelése érdekében, és egyéb pozitív változtatásokat is bejelentett az oktatásban. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?