Ilyen használt autóért őrülnek most meg a magyarok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Felfelé ívelőben van a használt autó piaca: egyre többen vásárolnának, a legnépszerűbb modellek között az Opel Astrát, a Suzuki Swiftet és a Volkswagen Golfot találjuk.

A nyár végével egyre többen akarnak autót vásárolni. Sokan használt autó mellett teszik le a voksukat – erről tanúskodnak a Használtautó.hu adatai is. Augusztusban ugyanis 5 százalékkal többen érdeklődtek az autókereskedésnél, mit egy évvel korábban, a júliusi adatot pedig 11 százalékkal múlta fölül az augusztusi – írja az Economx

A benzines használt autók a legnépszerűbbek

A megnövekedett érdeklődés és a hirdetések számának 3 százalékos emelkedése drágulást vont maga után: míg tavaly a vételár átlagosan 4,7 millió forint volt, addig a múlt hónapban 5,1 millió forintra nőtt. Ezzel együtt ugyanakkor némiképp csökkent az autók átlagéletkora és a futásteljesítménye is: előbbi 12,89 évre, utóbbi pedig 176 ezer kilométerre.

Már többen keresnek városi terepjárót, mint kombit a használtautó-kereskedőknél
Fotó: Jung Getty / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A legtöbben továbbra is benzines gépkocsit keresnek, amit a dízel, majd az elektromos és a hibrid meghajtás követ.

A kivitelek első helyezettje nem változott, továbbra is a ferdehátú modellek a legnépszerűbbek. A második helyre azonban feljöttek a városi terepjárók, amelyeket már többen keresnek, mint kombit.

A márkák és típusok tekintetében továbbra is az Opel Astra az éllovas, amelyet a Suzuki Swift és a Volkswagen Golf követ. A negyedik helyezett az előző hónaphoz hasonlóan augusztusban is a Ford Focus lett, az ötödik helyre pedig a Volkswagen Passat került. A legkeresettebb márkák közül a Škoda Octavia és az Opel Corsa iránt nőtt az érdeklődés, míg BMW 3-as és X sorozatot kevesebben szeretnének vásárolni.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.