Nem azt állítom, hogy ma már senki sem húzza fel a szemöldökét, ha azt mondod, nem a párod mellett alszol, de amint a gyerekkel együtt alvás szóba kerül, tízből kilenc ember nem érti, miért csinál ilyet valaki egyáltalán.
„Mi lesz a szexszel?”, „Sosem fogod tudni kitenni az ágyadból!”, „De hát ez nagyon fárasztó!” Aki kisgyerekkel együtt alszik, biztosan hallotta már a fentiek valamelyikét, bármelyikét vagy mindegyikét. Pedig az együtt alvó családokban is születnek kistestvérek, akiket nem a gólya hoz, a szülővel alvó gyerekek sem anya mellől indulnak szóbeli érettségizni, és bizony sokszor kevésbé fárasztó átölelni a kicsit magad mellett, mint felkelni, átmenni hozzá, megnyugtatni, megvárni, míg elalszik, remélni, hogy te nem alszol el… Az együtt alvás sokak számára őrült rendszenek tűnik, de nagyon is működik számos esetben.
Elvárás lenne a külön alvás?
Napjainkban elvárás, hogy a kisgyerekek, sőt, már a csecsemők képesek legyenek az önálló elalvásra és visszaalvásra is – eközben bármelyik anyukás fórumon vagy csoportban olvashatsz történeteket arról, hogyan lett elege az anyának abból, hogy átjárkáljon csecsemőjéhez azért, hogy akár óránként megszoptassa vagy megnyugtassa és visszaaltassa.
A legtöbb esetben a megoldás a kiságy áthelyezése a szülő szobába – vagy a gyermek áthelyezése a szülői ágyba.
A csecsemőkkel való biztonságos együtt alvásnak megvannak a maga szabályai: ezek közé tartozik az, hogy a szülő ne dohányozzon, éljen józan életet, az anya hosszú haját fogja össze éjszakára, ne használjanak olyan párnákat, takarókat, amelyek elzárhatják a gyerek légútjait, egyévesnél kisebb gyerek mellett ne aludjon nagyobb testvére, aki ráfekhet, és így tovább. Jelen sorok írója két gyermekével is közös ágyban aludt el éveken át minden este: sokkal egyszerűbb volt ez, mint néha félóránként felpattanni a fogzó, éhes, lázas, vagy egyszerűen csak felriadt gyerek mellett. Ma már ugyanezek az gyerekek képesek az önálló elalvásra is, de éjjel, ha felriadnak, még mindig a szülői ágyban kötnek ki – amire mi, szüleik gyakran fel sem ébredünk.
Ez sem mindig kényelmes persze
Saját tapasztalataim alapján állíthatom, amennyiben az együtt alvás a gyerek és mindkét szülő számára is komfortos, nem szükséges társadalmi elvárásból fakadó szabályok miatt véget vetni annak. A gyermekeim sokkal könnyebben visszaalszanak, amikor hozzánk átérve csak átöleljük őket – nem kell őket győzködni, hogy aludjanak végre el, nem ülünk az ágyuk szélén félórákat az éjszaka közepén, ők is és mi is sokkal kipihentebbek reggel.
Nem azt állítom, hogy az együtt alvás kezdeti hónapjai és évei is ilyenek voltak, de egy szoptató anya jó eséllyel akkor sem kipihent, ha kiságyba teszi be a gyermekét, nem pedig maga mellé. A műfaj fárasztó, ezen nincsen mit szépíteni, és az együtt alvás sem küszöböl ki minden olyan tényezőt, amitől nehéz szülőnek lenni.
Előnyei is vannak a gyerekek számára
Vannak ugyanakkor olyan előnyei, amelyek vitathatatlanok. A szüleikkel alvó gyerekek a közelség és a kötődés olyan szintjét tapasztalhatják meg, amely megerősíti bennük azt az érzetet, hogy a szülő szereti őt, számíthat rá, mert ott van mellette.
Ezek a gyerekek sem lesznek ugyanakkor önállótlanok, sokan maguk kérik, hogy most már inkább saját ágyukban aludnának – bár közel sem mindegyikük.
A szülő azonnal tud reagálni ebben a helyzetben arra, ha a gyermeket rémálom gyötri, rosszul lesz éjjel, vagy valami olyan szükséglete van, amelyet még saját maga nem tud kielégíteni.
Nem azt mondom, hogy még sosem pisilt oldalba hajnalban a gyerekem, de ha ezt a saját ágyában teszi, akkor is van mit mosnom, a vízhatlan lepedőket pedig ma már minden méretben gyártják. És persze, hányt is már gyerek az ágyamba, de sokkal egyszerűbb volt együtt letudni azt a két órát, amikor ez negyedóránként bekövetkezett, mint ha mindig visszavittem volna az úgynevezett saját helyére.
Szexelni nem csak a szülői ágyban lehet
Ami az ellenérveket illeti: a szex természetesen nem csak a szülői ágyban, hovatovább hálóban elképzelhető, és nem is csak éjszaka. Valószínűleg a nem együtt alvó szülők gyerekei is megnehezítik ennek logisztikáját, ebben nem érzek már akkora nehézséget – persze, gyermekvállalás előtt ezt még másképp gondoltam, de az ember sokat tanul, ha már nemcsak elképzelt, hanem hús-vér gyermeke van.
Mint a fentiekből kiderül, felkelni és gyerekszobába rohangálni ugyanolyan fárasztó, ha nem fárasztóbb, mint időnként arra ébredni, hogy valaki arcon csapott vagy hasba rúgott. (Mert igen, ilyen is van azért.)
Amivel valóban vigyázni kell, az az, hogy ne a szülő igénye láncolja a közös ágyba a gyereket.
Jólesik átölelni egy ovist vagy kisiskolást, de ne azért aludjunk el vele összebújva, mert tőle van szükségünk megnyugtatásra, vigasztalásra mondjuk egy zűrös válás közepette – ez nem lehet a gyermek feladata. Ugyanígy kényes helyzet, ha a már nem is olyan kis gyermek apa vagy anya helyére kerül a másik szülő mell az ágyba, esetleg nem is „engedi” őt oda vissza. Azt sem szabad szőnyeg alá seperni, ha egyik szülő akarja, míg a másik ellenzi ezt a helyzetet – csakis a teljes egyetértésben érdemes belevágni. Mindezek elkerülésével azonban – amíg egyik felet sem zavarja ez a helyzet, nincsenek például ellenérzések akár gyermekben, akár szülőben az ellentétes nemű gyerekkel együtt alvással szemben – sokáig lehet valóban természetes, hogy a szülői ágyban nem csak ketten alszanak. Legkésőbb kamaszként ez az igény általában magától megszűnik a gyerekek oldaláról – az esküvőjére biztosan nem a te ágyadból indul majd a gyermeked!
