Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A most 40 éves Gazdagrét bár évszázadokon át lakatlan térség volt, történetileg mégis valóban gazdag, s az sem elhanyagolható tény, hogy itt laktak rendszerváltáskori fogadott retró családtagjaink, a Szomszédok.
Az első tervpályázatot már 1970-ben kiírták, de csak 40 esztendeje, 1984 márciusában adták át az első lakást a gazdagréti lakótelepen. A hely korábbi lakóiról késő rézkori edények, késő római temető és Árpád-kori település nyomai tanúskodtak, majd a lakatlanság hosszabb időszaka következett, a dózerek munkába állása előtti években pedig (már? még?) bőven termő kertek és a japán cseresznyevirágzáshoz hasonló szépséget felmutató táj fogadta az erre sétálókat. Gazdag történelem, az emberek fejében azonban az első helyre mégis a néhány éves lakótelepen forgatott teleregény került Gazdagréttel kapcsolatban.
Szívünkhöz nőttek
Julcsi a hétvégét Etusnál töltötte, aki Csibéjének sok finomságot bányászott elő a kerámiák közül, amíg Virágh Doktor nem nézett oda, mert utálja, hogy a sok cukor kikezdi a gyerek fogait. Ennek a Nagy Fehér sem örült volna, de ő meg azzal volt elfoglalva, hogy Gábor Gábor már megint tartozik egy havi fizetéssel szíve egyetlen királynőjének. Vágásiné Ferije sosem rest fusizni két nyomdai műszak között, hogy a bútorcipelésből származó feketével tömködje be a családi kasszában tátongó lyukakat, amiben csak az a bosszantó, hogy a végén jó részét Janka néni issza el nagy szerényen, éppen csak aprócska kupicánként.
Közben a talpig becsületes Taki bácsi éleslátó dialógusokat folytat fuvarozás közben a nyugatról hazaszivárgó disszidensekkel, hogy Lenke néninek se kelljen a privatizált közértben töltenie nyugdíjas éveit. Alma házassága az erdésszel ugyan már gallyra ment, de talán nem marad magányos ő sem.
Bár, igazán magányos az ember sosem lehetett, mert mindig ott voltak neki: a Szomszédok.
Az első teleregény
Valószínűleg leszámítva azt a mintegy húszezer embert, aki a most 40 éves Gazdagréten lakik, mindenki más e lakótelep említésekor reflexszerűen emlékezik Mágenheimékre, Bőhm bácsira, Kutya úrra és szomszédaikra. Az első hazai teleregény az 1987 és 1999 közötti kulcsfontosságú időszakban évente előbb 18, majd 26 epizóddal ajándékozta meg rajongótáborát, akik minden második hét csütörtök estéjén a képernyőhöz szegezve hallgatták a szívükből szóló hétköznapi emberek magyar valóságának megfelelő panaszáradatát. Mégis szorongva figyeltük a végén, a felfelé guruló stáblistába ágyazott, szigorúan a kamerába nézve elmondott summázásokat és életbölcsességeket, és számoltuk, kit láthatunk még, mielőtt újabb két hetet kell majd várni.
A negyvenéves Gazdagrét
Hogy az akkori lakók, a teleregény szereplőit inspiráló hús-vér emberek mennyire érezték gazdagnak a rétet, ahová költöztek, nem lehet tudni, de azt igen, hogy az kezdetekben igencsak rögös volt az út, és nem csak átvitt értelemben.
Az első tervezési pályázatot a lakótelepre már 1970-ben kiírták a negyedik ötéves terv budapesti lakásépítkezésének részeként, de a több mint 4 milliárd forintos költségvetésű beruházási programot csak 1981-ben fogadta el a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága, a tényleges munkálatok pedig 1983-ban kezdődtek.
Nem aratott mindenkinél osztatlan sikert
A lakótelep létesítésének ötlete nem egyformán lelkesítette a környék lakótelep előtti lakóit, ismerőit. 1982 februárjában a következő felháborodott hangú olvasói levél látott napvilágot a Magyar Nemzetben: „70 éves vagyok, és 12 éve van a környéken egy telkem, amit remélek 10-20 évig nem érint ez a barbarizmus." (Mármint az ingatlan kisajátítása és a föld dózerek által történő egyengetése a lakótelep építésére – a szerk.) „Több mint 30 éve tavasztól őszig jártuk feleségemmel ezt a területet, mert szerelmesei voltunk és vagyunk ennek a vidéknek. Egy tavaszi gyümölcsfavirágzás a Sasadi úttól Budaörsig volt legalább olyan szép, mint a híres japán cseresznyevirágzás." (...) Mindezek után hozzáteszi, bizonyítandó Gazdagrét földjének elsőrangú minőségét: „Az én területem 2000 négyzetméter, és termelek rajta, évenként cca. 1500 kg őszibarackot, 400 kg ribizkét, 5-600 kg szőlőt stb. stb. Megmunkálom, leszedem, értékesítem, és ne gondolja, hogy azért, mert ez haszonnal jár, mert nem jár azzal." Végül pedig a lakóhelyi demokrácia semmibevevése kapcsán teszi föl a kérdést: „Mit gondol, megkérdeztek valakit annak idején, mi a véleménye a Gazdagréten egy lakótelepről, vagy arról, hogy beépítik szép lassan Budapest egész zöldövezetét?"
És mégis...
Vagyis, a beruházás kezdetben nem szolgált mindenki megelégedésére, mégis ehhez képest szocialista szorgalommal és linóleum-padlóburkoló gyorsasággal már 1984 tavaszán átadásra is kerültek az első lakások. Igaz, a csak buszos tömegközlekedéssel megközelíthető, hozzávetőlegesen 5000 lakásosra tervezett városrészen belül gyalogolni kényszerült, aki nem a telep "központjában" lakott, mert a buszjárat ott tette le utasait. Az autósok akkor még jobb helyzetben lehettek, mint manapság, hiszen a tervezők csak lakásonként fél autóval számoltak, ami a nyolcvanas évek végi állapotoknak jobban megfelelt, mint a mai valóságnak. Ráadásul, később az eredetileg 10 emeletes házakat is inkább 11 emelet magasra húzták, így az arányok még kedvezőtlenebbé váltak. A kellő infrastruktúra kiépítése tehát kissé váratott magára, sőt, van, amiben még ma is elkelne némi fejlesztés, de tény, hogy a gazdagréti lakótelep fogalommá vált, a hazai lakótelepek fényes állócsillagává.
Már az őskorban is lakták
A mítoszhoz Taki bácsi és Lenke mellett azokra a száraz történelmi tényekre is szükség van, mint hogy a ma Gazdagrét néven ismert terület már az őskorban is lakott volt. Erről a rét egy őskori gödrében talált késő rézkori edények tanúskodnak. A lakótelep építésének megkezdésekor pedig késő római temető nyomaira bukkantak. A földgyaluk tereprendezésének köszönhetően fellelt sírok egy olyan néhai temető létezéséről árulkodtak, amelybe a IV. század második felétől az V. századig temetkezhettek. A munkálatokat megelőző mintegy két hónapon át tartó leletmentés végül 115 sír beazonosítását tette lehetővé. A római temetőtől Északra aztán Árpád-kori település nyomaira is bukkantak, de a terület a későbbiekben mégis hosszasan lakatlanul (vagy inkább ritkán lakottan) állt, melynek részben oka lehetett a bortermelés elterjedése és a térségben ehhez szükséges szőlőtermesztés.
Ha kíváncsi vagy rá, honnan kapta nevét Gazdagrét, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.
