Súlyos problémát találtak, egész évre bezárják a népszerű fővárosi fürdőt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Dandár fürdő az 1930-as években épült, és bizony nem kímélte az idő vasfoga. A csaknem százéves épületben súlyos statikai problémákat találtak, emiatt el kellett halasztani az augusztus végére tervezett újranyitását.

A IX. kerületi Dandár utcában található fürdőt a Gellért-hegy alól feltörő források táplálják, amelyek gyógyhatású termálvizet biztosítanak. A három kültéri és több belső medencét az 1930-as években építették, és azóta is megőrizte a régi idők hangulatát, így a látogatók valóságos történelmi időutazás részesei lehettek, amíg be nem zárták. A rövid időre tervezett felújítás pedig várhatóan jóval tovább fog húzódni – adta hírül közösségi oldalán a Dandár fürdő.

A bezárt fürdő egyelőre nem nyit újra

Dandár fürdőt korszerűsíteni kívánták, ezért június közepén ideiglenesen bezárták. Akkor úgy tervezték, hogy az újranyitás várható időpontja augusztus vége vagy szeptember eleje lesz. A felújítás célja a szolgáltatások színvonalának emelése volt, hogy a látogatók magasabb minőségű élményben részesülhessenek a jövőben. Az ígéretek szerint a medencék, a szaunavilág és az egyéb létesítmények is megújulnak, így a fürdő visszanyitása után modern, kényelmes környezet várja majd a vendégeket.

Eredetileg két és fél hónapra zárt be a fürdő, de most nem lehet tudni, mikor nyithat újra
Fotó: Dandár fürdő

Csakhogy a munkálatok során a szakemberek a csaknem százéves épületben súlyos statikai problémákat találtak, melyeket előzetesen nem, csak a födémszerkezet megnyitásával lehetett alaposan megvizsgálni.

Az épülettel egykorú szerkezet teljes feltárását a szakértők megkezdték, ez jelenleg is zajlik. Ennek a munkának az eredménye szeptemberben lesz látható, és ez alapján lehet majd meghatározni, hogy pontosan milyen többletfeladatokkal kell számolni. A fürdő felújítása ezért hosszabb időt vesz igyénybe, újranyitása ebben az évben már nem várható. 

Mivel a Dandár egy kevésbé ismert, de annál hangulatosabb fürdőhely a fővárosban, csak remélni lehet, hogy nem húzza le végleg a redőnyt. Addig mindenesetre a vendégeknek azt tanácsolják, hogy más budapesti fürdőket keressenek fel, például a Gellértet, amelyet ugyanaz a gyógyvíz táplál, mint a bezárt ferencvárosi létesítményt. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.