A nő, aki el merte hagyni Picassót

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már életében legendává vált a francia festőművész, akit sokáig minden érdeme ellenére csak Picasso egykori szerelmeként ismertek.

Nyolcvan éven át alkotott, művészeti könyveket és verseket írt, illusztrált, díszleteket tervezett. Françoise Gilot élete maga volt a lüktető művészet. A Műcsarnokban munkásságának eddig valaha volt legátfogóbb kiállításán ismerkedhettünk meg vele 2023. december 7. és 2024. február 4. között.

2023 nyarán, egy manhattani kórházban hunyt el Françoise Gilot, akit a világ a mai napig úgy emleget: nő, aki elhagyta Picassót. Gilot azonban nem csak egykori párkapcsolata miatt vált híres művésszé, élete felére sikerült egykori szeretője árnyékából kitörve, saját jogon, saját nevén a 20. századi művészet nagyjai közé emelkednie. 

Francoise Gilot harmadik férjével, Jonas Salkkal
Fotó: Getty Images / Getty Images Hungary

Pablo Picasso gyermekeinek anyja

Picasso köztudottan nagy nőfaló volt, ma talán könnyen rá is sütnénk a narcisztikus bélyeget. Akik vele közelebbi kapcsolatba kerültek, mind tudták, nem a holtomiglan-holtodiglan vár rájuk a művész oldalán. Vagy istenítette, vagy porba tiporta őket, szinte azt sem várta meg, hogy rájuk unjon. 

Unokája egyenesen így ír a legendás festő nőkhöz fűződő kapcsolatáról:

Idézőjel ikon

Kitette őket állatias szexualitásának, megszelídítette, megbabonázta, bekebelezte, majd felkente őket a vásznára. Éjszakákon át kifacsarta belőlük a lényegüket, és miután kivéreztek, megsemmisítette őket.

Gilot 21 éves volt, amikor megismerte Pablót, aki negyven évvel volt nála idősebb. Tízévnyi együttlétük alatt két gyermekük született, Claude és Paloma. Kapcsolatuk 1953-ban ért véget, és Gilot maga is arra volt a legbüszkébb, hogy időben ki tudott lépni az egyáltalán nem egyenrangúságon alapuló kötelékből. Megírta az Életem Picassóval című visszaemlékezéseit, és élete végéig büszke volt rá, hogy ő volt az egyetlen, akinek sikerült elhagynia a nőkkel kapcsolatban sajátos hozzáállással rendelkező géniuszt. 

Picassónak ekkoriban már viszonya volt, maga az elhagyás ténye azonban kegyetlenül megviselte. Kettejük szerelmi drámáját James Ivory játékfilmje, a Túlélni Picassót is megörökítette.

Pablo Picasso Françoise Gilot-val, kapcsolatuk korántsem volt ennyire idilli
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Szimbólumok az életben maradásért

Gilot a Párizs melletti kis elővároskában, Neuillyben született 1921-ben. Már gyerekként elmélyedt a képzőművészetek, a filozófia, az irodalom és a mitológia szeretetében. Bár eleinte jogot tanult, de beiratkozott festeni is, szülei ellenvetése ellenére, Rozsda Endre, a magyar szürrealizmus egyedi látásmódú képviselőjének tanítványa volt. Kettejük között életre szóló barátság köttetett. 

Átélte a francia főváros német megszállását, dolgozott a francia ellenállásnak is. Ekkoriban már élénken érdekelték a szimbólumok is, melyek nemcsak a művészetében manifesztálódtak, de ellenállóként is nagy szüksége volt rájuk. Első litográfiáit abban a párizsi Atelier Mourlot-ban készítette egyedüli nőként, amelyben a 20. század nagy mesterei, köztük Picasso, Léger, Matisse, Miró, Chagall, Giacometti is dolgoztak.

Itt ismerkedett meg Picassóval.

Bár kapcsolatuk leghíresebb fényképe, Robert Capa alkotása szinte idilli képest fest a viszonyról, ahogy az öreg művész gondoskodón nyújt napernyőt fiatal kedvese fölé, korántsem ez volt rájuk a jellemző.

Végül elhagyta Picassót
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Elhagyta Picassót, és elismert művésszé vált

Szakításukat követően – talán a nyersen őszinte regény miatt – Picasso igyekezett ott keresztbe tenni gyermekei anyjának, ahol csak tudott. Megpróbálta tehetségét is kikezdeni, pedig valójában nem ő szolgált példaként a szimbólumokkal is szívesen operáló festőnő munkásságához, éppen ellenkezőleg. Gilot látásmódjából az idősödő Picasso merített ihletet. 

Françoise Gilot 1955-ben ismét férjhez ment, Luc Simon festőművész felesége lett, egy gyermekük született, Aurelia Engel. Gilot színes korszaka ekkoriban ért véget, Simonnal közös házassága idején már inkább a finom, átmeneti tónusok voltak rá jellemzők.

Második komolyabb kapcsolata, házassága sem bizonyult tartósnak, válásukat követően a görög tengerpart ejtette rabul szívét, és a mitologikus alakokkal, labirintusokkal, illetve a bennük élő Minótaurusszal kezdett foglalkozni. 1969-ben ismerkedett meg Jonas Salkkal, a gyermekbénulás elleni oltás kifejlesztőjével. A tudós 1995-ös haláláig voltak együtt. Gilot jócskán túlélte őt. 

Böngéssz Gilot képei között galériánkban a képre kattintva!

Galéria ikon

7

Galéria: Françoise Gilot, a nő, aki elhagyta Picassót, saját jogon vált művésszé

Megtalálni a boldogságot

Salk szerelme egyfajta hajókikötő lett számára, a valódi boldogság időszaka. Közös utazásaik – legyen szó valódi utakról és a képzeletbeli, egymás társaságában töltött időről, művein is visszaköszöntek. 

Idézőjel ikon

Hiszek az örök utazásban. Abban, hogy mindannyian vándorok vagyunk, akik állandóan bolyonganak és költözködnek a világban – nyilatkozta ekkoriban.

Gilot majd’ 80 évet átívelő festészeti munkássága valódi diadal, életműve az utóbbi évtizedekben fokról fokra került az őt megillető helyre a Picasso szeretője státuszt teljesen maga mögött hagyva. Alkotott figurális és absztrakt képeket egyaránt, de mindig az egyszerűségre törekedett. Művei még életében meghozták számára nemcsak az eszmei, de az anyagi elismerést is, a kétezres években egy-egy alkotása már több millió dollárért talált gazdára. A művésznő 101 évesen, hosszas tüdőbetegséget követően hunyt el 2023 nyarán. 

Picassóról és a nők kapcsolatáról ide kattintva olvashatsz. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.