A középkori francia irodalom egyik legnagyobb alakjának életéről kevés hiteles adat maradt ránk, azok többsége is leginkább csak bírósági dokumentumokból, melyek sorozatos kihágásairól és pereiről tanúskodnak. Az akasztófát is csak szerencsével úszta meg, vagy meg sem úszta? Nem tudni pontosan, mi lett vele: Villonnak élete utolsó éveiben nyoma veszett.
Már születésének és kora gyerekkorának mozzanatai is előrevetítik azokat a filmbeillő „kalandokat”, mesebeli fordulatokat és éles kontrasztokat, amelyekkel a középkor végi francia irodalom későbbi mestere aztán híressé tette életművét.
A francia irodalom egyik legnagyobb alakjának születése
François Villon ebben a formában meg sem született. Vagyis akkor született igazából, amikor egy Montcorbier nevű félárva saját magát Villon néven kezdte emlegetni, az őt felkaroló és felnevelő művelt, Guillaume de Villon atya után, a pap rokon iránt érzett tiszteletből és ragaszkodásból.
Fordulatos élete Jeanne d’Arc tragikus halálának évében, 1431-ben kezdődött, ami akár meg is határozhatta volna szomorú sorsát. Ám a franciák végül, ha sok véráldozat árán is, de megnyerték az angolokkal szemben a 100 évnél is hosszabbra nyúlt háborút, így nemzetével együtt a fiú sorsa is jóra fordulhatott volna. Talán akkor, ha édesapja, feltehetően a csatározások egyik utolsó ütközetében, nem veszti életét, és a félárva gyermek Montcorbier nem marad egyedül tanulatlan édesanyjával szegény sorban. Ez már megint mind elég lehetett volna ahhoz, hogy kilátástalan jövőt fessen egy gyermek elé, de itt megint új irányt vett a későbbi költő kalandos élete: Guillaume de Villon köztiszteletben álló apát és jó anyagi feltételek között élő jogtudós ugyanis magához vette a fiút, s nem csupán alsóiskolában taníttatta, hanem később még egyetemre is járatta.
Szélsőséges kontrasztokkal teli francia élet és irodalom
Életének fiatal felnőtt évei ugyanakkor szintén éles kontrasztoktól voltak változatosak. A lelkes és tehetséges egyetemista Villon ugyanis 21 éves korára a Sorbonne-on már doktori címet szerzett, de még mindig csak zsenge 20-as évei elején járt, amikor "bűnlajstroma" már egyre több csínytevésen túlnövő manővert számlált. Párizst akkor a hatóságoktól egyáltalán nem tartó, de annál zűrösebb életmódot folytató, mintegy 18 000 egyetemista népesítette be. Simlis kalandok közepette váltak a nagybecsű hallgatók a bordélyok állandó vendégeivé és alvilági alakokkal a zavarosban halászó kocsmatöltelékekké. Mindez Villont is beszippantotta, így történhetett, hogy életének leghűbb lenyomatai, még saját műveinél is őszintébb vallomásai a korabeli rendőrségi és bírósági jegyzőkönyvek, melyek nevét is megőrizték.
Piti francia bűnöző, elvetemült gaz, művelt polihisztor vagy kifinomult, zseni irodalmár?
Volt része tettlegességgel végződő betörésben, de megúszta a börtönt, amitől legtöbb „bajtársa” nem menekült meg. Még emberáldozatot is követelt egy nevezetes esete, melyben egy kurtizán védelmére kelt egy pappal szemben. Menekülőre fogta, de később mégis visszatért Párizsba. No, nem megtérten, végleg jobb útra térni, hiszen 1456-ban egyenesen a teológiai fakultás pénztárának kiürítését vették célba és vitték is véghez sikeresen. De az ezt követő bujdosás éveit sem a bűnbocsánat elnyeréséhez kellő önmarcangoló kínoknak szentelte, hanem egy tolvajbandához szegődve tengette. Többszöri száműzetés vagy önkétes menekülés, fosztogatás, rablás és verekedés, valamint fogság tarkították kettősségektől szétfeszülő életét, amitől maga is szenvedhetett, amikor úgy fogalmazott: „Befogad és kitaszít a világ.” Holott sajátos hangulatú műveinek nagyságát jelzik, hogy azok magyarra ültetésével olyan neves irodalmárok próbálkoztak, mint Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Kosztolányi Dezső, vagy akár József Attila és természetesen Faludy György.
Sandbox Miniapp
Nyoma veszett a francia irodalom nagyjának
A százéves háborúban megtépázott francia hon züllött és fellazult erkölcsi szabályai között túlnépesedő Párizs morális mércéje persze más volt a káosz ezen évtizedeiben. A bűnök súlya máshogy esett latba, de a mindennek ellenére mélyen vallásos Villont így is megviselték a kegyetlen, vagy erkölcstelen események, melyeknek maga is gyakran jóval több volt, mint csupán ártatlan szemlélője. Az utolsó jegyzőkönyvek tanúsága szerint Villont 1462-ben kötél általi halálra ítélték, s minden jel arra mutatott, ezúttal tényleg bitófára jut. Végül aztán, talán éppen befolyásos nevelőapja hatására, az utolsó pillanatban, amikor már valóban felkészült az akasztófára, az ellene szóló ítéletet 10 év száműzetésre módosították Párizsból. 1463-ban, 32 évesen feltehetően ennek megfelelően tényleg el is hagyta a francia fővárost, de ekkor nyoma veszett. Azóta sem újabb bűntény, sem újabb költemény nem árulkodott hol- és hogylétéről, a művelt, késő középkori és már-már kora reneszánsz költő önostorozó bűntudattól éppúgy, mint szégyenletes bűntettektől átitatott, kicsapongó élete, de legalábbis élerajza végéhez ért.
Ha a középkorból a katonaélet ravasz kis trükkjei is érdekelnek, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.
