Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha moziba mész, egy színész hangja vagy a jeleneteket aláfestő zene valószínűleg sokkal jobban megragad emlékezetedben, mint azok a zajok, zörejek, egyéb mindennapi hangok, melyek a párbeszédeket, a főhősök mozdulatait kísérik a filmben.
Vannak aztán olyan közismert hanghatások is, amelyeket már nem felejt el könnyen az ember. Darth Vader lélegzése, R2-D2 vagy Chewbacca hangja, esetleg a The Walking Dead zombijainak hörgése mindannyiunk emlékezetébe bevéste magát, de azon ritkán gondolkodunk el, kik és hogyan alkották meg ezeket az effekteket. A legendás hanghatásokért a zörejművészek felelnek: az angolul foley artist névvel illetett filmes szakembereknek rengeteget köszönhet egy jó mozi, hiszen a minket a mindennapokban is körülvevő zajok nélkül nem lenne hiteles egyetlen jelenet sem.
Van, amit csak a zörejművész tud megcsinálni
A filmek hangeffektjeiért felelős szakemberek ma már digitális könyvtárakban válogathatnak az előre rögzített zajok közül, sőt, maguk is elkészíthetik ezeket számítógép segítségével, mégsem tudnak mindent előállítani, amire szükség lenne. Ahhoz, hogy egy hang valószerű legyen, így segítsen megteremteni a tökéletes illúziót, ráadásul – nem elhanyagolható módon – teljes szinkronban legyen a vásznon látható történésekkel, szükség van a zörejművészek munkájára is.
Ők bármit, amit egy kis hangstúdióba be lehet cipelni, be is visznek: a legváltozatosabb tárgyak segítségével teremtik meg a tökéletes illúziót.
Autók ajtaja, élelmiszerek, lábbelik, műszerek és szerszámok, a legkülönfélébb textilek és más anyagtípusok mind csatarendbe állnak műhelyeikben:
a képsorokat figyelemmel követve hozzák létre és rögzítik azokat a háttérzajokat – vagy, ha Darth Vaderre gondolunk, nem is annyira a háttérbe simuló zajokat –, amelyek elengedhetetlenek egy filmhez.
Jack Foley a film hőskorában alkotott
A foley artist megnevezés egy személynévből, Jack Foley vezetéknevéből ered. A férfi Coney Islanden nőtt föl, eleinte a kikötőben végzett irodai munkát – és ismerte meg Cary Grantet, aki ekkor még gólyalábasként szórakoztatta a publikumot. Elege lett ugyanakkor az itteni időjárásból és inkább áttelepedett Kaliforniába, ahol a filmiparban helyezkedett el: dublőr és kaszkadőr lett belőle. Egy kisvárosba, Bishopba költözött, és egyre mélyebbre ásta magát a film világában. Az egykori kaszkadőr ekkorra már az újhullámos színház jó ismerője volt, több darabot is rendezett, később aztán forgatási helyszínek felkutatásában segédkezett, forgatókönyveket adott el a Universal Studio-nak, később pedig filminzerteket rendezett.
A nevét az örökkévalóság számára azonban az őrizte meg, amikor a némafilmek helyét a hangosfilmek vették át.
Foley épp azt tette hozzá ezekhez, amit a ma nevét viselő utódai is tesznek: lépések zaját, a mozgást kísérő neszeket, minden olyan apró zajt. amitől elhiszed, hogy amit látsz, akár meg is történhetne. Mindig vele volt egy bot, melynek segítségével el tudta érni, hogy két-három ember lépteinek zaját képes legyen megalkotni, és volt nála egy nagy kendő is, amelyet mozgatva a legkülönbözőbb neszeket tudta életre kelteni.
Foley tehetségéről anekdoták tömege maradt fenn. A Spartacus rabszolgáinak lábára tett láncok csörgését például kulcstartók segítségével rögzítette. Egy lépcső nyikorgását úgy oldotta meg, hogy egy hintaszékbe ülve ringatta magát a színész lépteinek ritmusát követve. Elmondása szerint a legtöbb nehézséget a színésznők keltette zajok képzése jelentette számára: igaz, azt is hozzátette, ennek hátterében talán testsúlya állhatott.
Bonyolult tervezést igényel egyes hangok megalkotása
A mai, modern zörejművészek munkája a szerződéskötést követően azzal indul, hogy a rendezővel együtt megnézik a filmet, és lejegyzik, pontosan hány és milyen jellegű zörejt kell létrehozniuk. A lista jó eséllyel több ezer elemből áll. Ezt követően indul a valódi munka:
napokat, heteket vagy akár hónapokat töltenek el stúdiójukban, ahol megtervezik, elpróbálják, majd rögzítik az összes szükséges hangeffektet.
Alapvetően filmes és sorozatokkal kapcsolatos megbízatásaik vannak, de az sem ritka, hogy videójátékokhoz kérjék fel őket.
Az ő munkájuk nagyban eltér sok filmes szakemberétől abban, hogy nincs képzés, tanfolyam vagy iskola, amelyet kijárva el tudnának helyezkedni: nincs szükség annyi zörejművészre, hogy kialakult volna ennek a rendszere. Inkább csak valaki mellé szegődve ismerik meg, sajátítják el, gyakorolják, majd tehetségüknek megfelelően már profiként végzik a feladatokat. A független filmek és a kis költségvetésű produkciók jelentik a belépési lehetőséget ebbe a világba.
Rengeteg hangot hoznak létre
A zörejművészek bizonyos értelemben véve valódi gyűjtögetők: stúdiójuk tele van tárgyakkal, amelyekkel dolgoznak.
Sok-sok cipőből álló kollekciójuk is lehet, amelyekkel nemcsak léptek zaját alkotják, hanem például az írógépek kopogását is megidézik egy magassarkú használatával.
Poharak és üvegek is fontosak a filmes koccintásokhoz, bőrkesztyűk, melyek összecsapásával egy madár szárnyainak hangját lehet utánozni, vagy épp egy kukoricaliszttel töltött párna, melyet gyömöszölve a friss havon taposó főhős lépteit tehetik életszerűbbé. De tőlük származnak a csókhangok is – Barnaby Smyth, egy elismert zörejművész a saját kézfejére ad ilyenkor csókot –, és sokféle talajtakaró anyagot is tartanak maguknál, hogy azokkal imitálni tudják a zörgő faleveleken megtett lépteket, vagy azt, ahogyan valaki szinte beleragad a sárba. A felhasznált eszközöknek csak a zörejművész kreativitása szabhat határt: bármit felhasználnak, aminek haszna lehet ilyen helyzetben.
Ha szívesen olvasnál még a filmes világról, ajánljuk az Oscar-díjas Mihalek Zsuzsával készített interjúnkat is!
