Az ókori Egyiptomnak több jeles fáraója is volt, köztük hosszabban uralkodók és nagyobbat alkotók is, mint Tutanhamon. Mégis, keveseket leng körül akkora mítosz és találgatáscunami, mint a kamaszként elhunyt uralkodót. Eddig sok kínos részlet látott napvilágot róla, most végre talán kicsit más fényben tűnhet fel aranymaszkba burkolódzott beteges alakja.
Az időszámításunk előtt 1324 táján, mindössze 19 évesen elhalálozott Tutanhamon fáraóról elég sok mindent tudunk, vagy legalábbis tudni vélünk, mióta 1922. november 4-én a Királyok völgyében Howard Carter régész feltárta a sírját.
Az egyetemes régészet máig talán legnagyobb volumenű leletére a tudós több évtizedes kutatás után bukkant, és bár jelentősége a mai napig megkérdőjelezhetetlen, mégsem volt benne sok köszönete annak a jó néhány közeli munkatársnak és családtagnak, akik kevéssel ezután, a fáraó átkának tulajdonított okokból veszítették életüket.
Persze egyes, azóta napvilágot látott, kínosnak mondható részletnek maga a fáraó sem örülhetett túlzottan.
Tutanhamon nem volt sem a legnagyobb jelentőséggel bíró, sem a legfenségesebb uralkodója dinasztiájának. Az, hogy mégis őt emlegetjük ennyit, kizárólag Howard Carter felfedezésének tudható be, hiszen
egyetlen más sírkamra sem tárult annyira érintetlenül a nagyvilág és a végletekig fokozott kíváncsiságú közvélemény elé, mint a gyermekkorában trónra került Tutanhamoné.
Az elmúlt, immár több mint egy teljes évszázad számos kutatásai, az egyre fejlettebb technológiák bevetése mindújabb és újabb részleteket engedtek megismerni a kamasz uralkodó életéről, így már eddig is elég konkrét kép alakulhatott ki bennünk róla. A „kép” annál is inkább megfelelő szó, mivel emlékezetünkbe égett fizimiskáját mintázó aranyszarkofágjának világot bejárt látványa, így valóban képszerűen merülhet fel már egy ideje lelki szemeink előtt a zsenge ifjú vékony, egészségtől nem túlterhelt ábrázata.
Betegségei
Számos betegséget tulajdonítottak már a tudósok a 9 évesen trónra kerülő Tutanhamonnak. Épen megmaradt sírkamrájában mindenesetre 130-nál is több botot, ha úgy tetszik, sétapálcát találtak, melyek megléte ugyancsak alátámasztott néhány korábbi diagnózist. Ilyen volt a csontelhalással járó, fájdalmas Köhler-kór, amely a bottal járás nehezített mozgásába taszította a tinédzser fáraót, akinek egyik lába dongaláb volt, a másikon nem nőtt ki az összes lábujj. Mindemellett gyenge immunrendszerrel bírt, és apjához, Ehnatonhoz hasonlóan farkastorokkal élt.
Talán tévedtünk: Tutanhamon harc közben sérült meg?
Nem csoda, hogy számos rendellenesség gyötörte a gyenge gyermeket, aki a kutatások által igazoltan, bizarr módon gubancolódó vérvonallal rendelkezett. Ennek értelmében édesanyja és nagynénikéje, vagyis édesapja testvére ugyanaz a nő volt.
Ez a 9 évesen, megannyi szervi bajjal küzdve trónra kerülő ifjú alig 9-10 évnyi uralkodás után, mindössze 19 évnyi földi életet maga mögött hagyva, feltehetően maláriával terhelt lábcsonttörés következtében sírkamrájába költözött. Ott ugyan örök nyugalomra nem lelt, csak mintegy 3000 évnyire, de most talán rehabilitálják alakját.
A fentiek tükrében bátornak is nevezhető feltételezések arra engednek következtetni ugyanis, hogy
szemben az eddigi elméletekkel az ifjú fáraó talán bizony még harcos is lehetett,
és ki tudja, akár halálához vezető lábcsonttörését is valamilyen harc közben szerezhette. Ez idáig ugyan nem bizonyosodott be, de a közelmúltban nyugdíjba vonult W. Raymond Johnson kutatásainak eredményei alátámasztani látszanak az elképzelést, miszerint Tutanhamonban harcost is tisztelhetünk.
A legújabb elképzelések
W. Raymond Johnson 1979-ben epigráfus művészként kezdte meg munkáját, majd az Epigraphic Survey és a Chicago House igazgatója lett Luxorban, és ezt a pozícióját negyed évszázadon keresztül be is töltötte. Közben 3 tanulmányt és több tucat tudományos cikket publikált. Munkássága során sokat tanulmányozta például Tutanhamon halotti templomának jeleneteit, és tízévnyi aprólékos munka után rájött, hogy azok blokkjai két csatajelenetet ábrázoltak.
Az egyikben Tutanhamon szekérhadosztályával megtámad egy szíriai erődöt.
A másik jelenetben pedig Tutanhamon legyőzi a núbiaiakat. További bizonyítéknak tekinthető talán, hogy akkoriban az ellenség halottainak megszámlálása úgy történt, hogy az elhunyt harcosok kezét levágták, majd felhalmozva azokat összeszámolták. Tutanhamon szíriai csatajelenetén a katonák lándzsára felnyársalt kezekkel ábrázolva láthatók. Egy másik falon egy megkötözött szíriai fogolyábrázolás fedezhető fel. A fogoly ketrecben felfüggesztve látható, mint egy háborús trófea.
A megannyi bot jelenléte is új értelmet nyerhet ebben a megközelítésben, mely a tisztelet kivívására is szolgálhatott a csatákat megjárt fiatal fáraó felé. Ha pedig ez még mindig nem lenne elég jel arra, hogy a fáraóra harcosként is nézzünk, sírkamrájában egy olyan, csatában használatos mellényt is találtak, mellyel korábban keveset foglalkoztak a kutatók, de most úgy tűnik, nagyon is elképzelhető, hogy a zsenge korú uralkodó 9-10 éves regnálásának utolsó éveiben akár aktívan is részt vehetett a csatákban, talán éppen ezt a mellényt viselve.
Ha többet szeretnél megtudni a fáraó átkának rejtélyéről, egy korábbi cikkünkben sok részletet megtalálsz róla.
