Európa legszebb tavai képekben: a Balatonnak is helye van a listán

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tenger látványa és morajlása sokakat megnyugtató és feltöltő élmény, ám kellemes vízpartért, meseszép tájért vagy örömteli lubickolásért felkereshetünk egyet-egyet Európa legszebb tavai közül is. Szerencsére bőven akad álomszép tó a közelben csábító stranddal, érintetlen természettel vagy éppen jelentős történelmi hagyatékkal.

Nemcsak Európa, de hazánk is el van kényeztetve kellemes vízparti helyekben: számos folyóparti gyöngyszemet említhetnénk, de tavak tekintetében is büszkék lehetünk a hazai felhozatalra. A legnagyobb természetes állóvizeink közül a Balaton, a Velencei-tó és a Fertő tó (különírandó!) mellett egyre népszerűbb a Tisza-tó is, ugyanakkor számtalan apróbb, de fürdőzésre és vízisportokra kiválóan alkalmas természetes (és mesterséges) tavunk is van.

Méretét, természeti szépségét és népszerűségét tekintve azonban kiemelkedő minden hazai tó közül a magyar tenger, mely egyben Közép-Európa legnagyobb területű édesvizű tava is. A Balaton Európa legszebb tavainak toplistáján mindenképp előkelő helyet foglal el.

Olaszország

A Garda-tó Olaszország legnagyobb tava, mely az utolsó jégkorszakban keletkezett. Ma viszont olyan kellemes a tó környezetének klímája, hogy az a legnépszerűbb úti cél az észak-olasz régióban. Nem is csoda, hiszen a kiemelkedő természeti közegben elhelyezkedő tavat kikötők, partját pedig több vár és számos városka ékesíti.

 A Comói-tó az olasz csizma harmadik legnagyobb tava, csak a Garda-tó és a Lago Maggiore előzik meg. Mélységét tekintve azonban az abszolút nyertes, az egész európai mezőnyt lekőrözve állhat a dobogó legfelső fokára 400 méteres mélységével. A mesés látványt nyújtó, népszerű strandokkal rendelkező Comói-tó medre a tengerszint alatt legalább 200 méter mélyen terül el. De a tó a kulturális mélységek kedvelőinek is komoly vonzerő, hiszen partjai mentén tanult évekig Leonardo da Vinci, sőt, a Mona Lisa is errefelé készülhetett, a tó körül pedig az antik római idők óta a legelőkelőbb és legmódosabb családok villái kápráztatják el az odalátogatókat.

A galéria első, balatoni képére kattintva megtekinthető válogatásunk 12 csodálatos európai tóról, amely után a cikk folytatódik!

Galéria ikon

12

Balaton, a háttérben Tihany
Galéria: Európa legszebb tavai képekben: a Balatonnak is helye van a listán
Fotó: Romeo Reidl / Getty Images Hungary

Szlovénia

A Bledi-tavat már sok magyar fedezte fel magának, nem is csoda, hiszen a páratlan szépségű tavacska látványáért nem is kell túl sokat autózni. Fürdeni is lehet benne, de a tó körül biciklizni vagy túrázni éppen olyan nagy élmény, mint enni egy jót a hagyományos szlovén močnik (kenyérleves), potica (diós tekercs) vagy Štruklji (tekercselt knédli) ínycsiklandozó fogásai közül egy hangulatos tóparti étteremben.

Ausztria

Hallstatti-tó az azonos nevű, sóbányászatáról híres mezővárosról kapta nevét. A tó Ausztria egyik legszebb tava, melyen a szomszédos országba az egyetlen hajóposta-útvonal működött, mivel télen a vastag hótakaró vagy éppen a lavinaveszély hagyományosan ellehetetlenítette a tó körüli szárazföldi áthaladást. Ma már alagút orvosolja a régi problémát és teszi lehetővé a gépjárművel történő áthaladást.

Lehet sok meseszép tó Európában, "nekünk a Balaton a Riviéra"
Fotó: Peter Zelei Images / Getty Images Hungary

A Fertő tó a Balatonra sok tekintetben nagyon emlékeztető szikes tó, melynek egyik különlegessége, hogy környezetében többféle domborzati elem is megtalálható: puszta, dombság és hegység is. A jégkorszakot követő földkéregmozgások kapcsán mintegy 20 ezer évvel ezelőtt létrejövő tavon, mely Közép-Európa harmadik legnagyobb állóvize, Ausztria hazánkkal osztozik.

Svájc

A Genfi-tó Svájc legnagyobb édesvizű tava, a mi Balatonunknál nem sokkal kisebb. A területét illetően 60%-ban Svájchoz, 40-ben viszont Franciaországhoz tartozó tó másik különlegessége, hogy az Alpok-hegységéből eredő Rhône folyó torkolatához sietve átfolyik a Genfi-tó vízén. Sajnálatos kötődésünk is van ehhez az állóvízhez: 1898-ban itt gyilkolták meg Erzsébet magyar királynét, Sisit.

Németország

A Berchtesgaden Nemzeti Park joggal féltett ékköve a Königssee, mely nem csak olyankor kínál különlegesen szép látványt, amikor az őt körülvevő Alpok havas oldalai tükröződnek a tó vízében. Ez Németország egyetlen alpesi nemzeti parkja, mely 1991 óta az UNESCO által elismert bioszféra-rezervátum. Az emberi kéz által alig érintett természet megnyugtató látványára vágyóknak csodás kikapcsolódás lehet egy kiruccanás ehhez a bajorországi természeti kincshez.

Ha érdekelnek hazánk legszebb Balaton-parti kilátói is, ezt a cikkünket se hagyd ki.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.