Rengeteg olyan város van Európában, amely az egész világot rajongásban tartja. Gyönyörű építészeti alkotások, mesés kultúra, izgalmas történelem. Mindezek mellett azonban vannak olyan érdekességek, amik az izgatott turista figyelmét könnyen elkerülhetik, pedig sokkal lényegesebbek, mint mondjuk, az Eiffel-torony.
A turisták teljesen másképp látnak egy várost, mint az, aki már több éve ott él. Számukra mások az illatok, a hangulat, más dolgokat vesznek észre és tartanak érdekesnek, mint az odavalósiak. Így aztán teljesen egyértelmű, hogy a világszerte ismert látványosságok mellet kiszúr még ezt-azt a látogató.
Megannyi kevésbé ismert, mégis igencsak látványos hely és látnivaló van a világon, ami kevesebbszer kap említést, mint érdemelné.
Alvó kisfiú Antwerpen főterén – a különleges történetű látványosság
Belgium egyik méltán híres városkájában, Antwerpenben járunk, ahol a mesésen finom belga gofri mellett, az építészetben és a kultúrában is gyönyörködhetünk. A Miasszonyunk székesegyház például egy a sok közül, de most mégsem erről lesz szó, vagyis nem teljesen.
A székesegyház előtt ugyanis, fekszik egy kisfiú, aki szorosan öleli kutyusát, és békésen alszanak. Na de, hogy kerülnek oda? Nos, ez Marie Louise de la Ramée A flandriai kutya című 80 oldalas történetéből kiderül. Főszereplője Nello, a flamand fiú, aki megárvulása után találkozott hűséges barátjával, Patrasche kutyával.
Nellóról kiderül, hogy rajong a művészeti alkotásokért, így amikor kutyájával járják Antwerpen utcáit, mindig megcsodálja az épületeket és a szobrokat. Egy Rubens-festmény különösen megbabonázza, amelyet a székesegyházban lát, és titkon reméli, felnőttként ő is alkothat majd hasonlót.
Egy karácsony este azonban, miután a katedrálisban megmelegedtek, és megcsodálták a festményt, halálra fagynak a székesegyház előtt, szorosan egymáshoz bújva.
Ezt a tragikus eseményt örökíti meg ma az alvó kisfiú szobra Antwerpen főterén. Megalkotója Batist Vermeulen, akinek célja a feltétel nélküli barátság ünneplése volt ezzel a szoborral. Különleges látvány, ahogy Nello és Patrasche békésen egymást ölelve alszanak, a tér és a macskakövek pedig takaróként fedik be őket.
A takaró védelmet nyújt a zord világtól, amely elfordult tőlük. Magába szívja őket az utca, csendben eltűnnek. Az egyetlen, ami nem tűnik el, az a barátság, amit egymás iránt éreznek. A nézők szó szerint átgázolhatnak rajtuk, de nem bánthatják őket.
A szobrász elmondta, nem akarta, hogy bármilyen módon elkerítsék alkotását, szerette volna, hogy olyan eleme legyen a térnek, ami akár támaszt nyújt az idősebbeknek séta közben, vagy játékként szolgál a gyerekek számára. Így boldogság őrizheti Nello és hű társa örök álmát.
Jelenések helyszíne vagy szélhámos kitaláció? – Európa legérdekesebb zarándokhelye
Közép-Európa délebbi részére utazunk, Bosznia-Hercegovinába. A balkáni ország egyik eldugott részén fekszik az ország kis ékszerdoboza, Medjugorje, ami még az 1980-as években lett ismert, miután fiatal hívők különböző jelenésekről számoltak be a helyszínen.
A főként horvátok lakta kisváros mindössze 4300 lakossal rendelkezik, mégis óriási port kavart mindaz, ami itt történt. A katolikus egyház nem ismeri el, hogy természetfeletti történések helyszíne lenne, mi több, egyesek kijelentik: „Igazi hithű katolikusok nem hisznek Medjugorjében.”
A jelenéseket tapasztalók elmondása szerint ugyanis minden hónap 25-én Szűz Mária üzeneteket ad át, amelyek bejárják a világot. Ezek témája főként a bűnbánattal, hittel, békével, megtéréssel kapcsolatosak.
A katolikus egyház már 1991 óta kategorikusan elhatárolódik ettől, és nem ismerik el a Mária-jelenéseket. XVI. Benedek pápa kijelentette azt is, hogy mindez csak kitaláció.
Mindennek ellenére több millió hívő és nem hívő ember is ellátogat a ma már zarándokhelyként ismert Szent Jakab-templomhoz, ahol rendszeresen tartanak imaórákat, és gyónásra is van lehetőség, méghozzá több nyelven is.
Hollandia legletaglózóbb „látványossága”
Kicsit vadabb vizekre evezünk, észak felé vesszük az irányt, Hágában járunk. A holland város (a parlament itt ülésezik, de mégsem főváros) gyakorlatilag már világvárosnak nevezhető, évente több millió turista megfordul itt, és mind remek élményekkel távoznak, a gyönyörű környezetnek és a gazdag kultúrának köszönhetően. Van azonban valami, ami kicsit sem nevezhető látványosságnak, hanem inkább egy arculcsapásnak, ami olyankor ér minek, amikor felébredünk a legszebb álmunkból.
Piroslámpás negyede egész sok nagyvárosnak van világszerte. Beszámolók alapján viszont a hágai valahogy felülmúlja az elképzeléseinket egy ilyen városrésszel kapcsolatban, és nem pozitív értelemben.
Piroslámpás negyednek egy város azon részét nevezzük, ahol a prostitúció és a szexkereskedelem egyéb típusai koncentrálódnak.
Valószínűleg még soha nem voltam ilyen lehangoló helyen. Csak kétszintes szürke épületek tömbje kék fényekkel és hölgyekkel az ablakokban, arctalan és szégyellős öltönyös idős férfiak, akik a piacot és a saját cipőjüket bámulják. Biztonsági kamerák mindenütt, nagy, ijesztő kidobóemberekkel. És mindezt belengi a magány és az emberi kétségbeesés nyomasztó szaga
– fogalmazta meg tapasztalatait igen prózaian egy turista. Hozzátette, az egyik legabszurdabb és legnehezebb élménye volt, amit Észak-Európában tett utazásai során tapaszasztalt.
Európa legpazarlóbb pisilő kisfiúja
Körutunkat Brüsszelben zárjuk, ahol a méltán népszerű pisilő kisfiú történetét vizsgáljuk meg.
A szobor az egyik legnépszerűbb látványossága Belgium fővárosának, azonban kevesen tudják, hogy a 61 centiméteres alkotás mekkora kárt okozott, ugyanis fény derült 400 éves titkára.
Nagyjából öt évvel ezelőtt derült ki, hogy a pisilő kisfiú szobra, a közhiedelemmel ellentétben, nem esővizet pisil, hanem bizony friss, emberi fogyasztásra alkalmas vizet pazarol. Óriási port kavart ez, hiszen a városvezetésnek sem volt erről tudomása. Elmondásuk szerint úgy tudták, hogy egy saját, zárt vízvezetékrendszerrel rendelkezik a szobor, ami esővizet tartalmaz.
Miután kiderült az igazság, rövid időre beszüntették a kisfiú pisilését, és csak azután indították újra, miután létrehozták ezt a bizonyos zárt rendszert a szobor számára. Benoit Hellings, a város első embere ezután így fogalmazott:
Büszkén mondhatjuk, hogy 400 év óta először a Manneken Pis nem pisil ki friss ivóvizet. Az önkormányzatnak most az a szándéka, hogy az összes központi helyen lévő szökőkutat ellenőrizze, hogy elkerülje a hasonló pazarlást.
Az azóta eltelt években a kisfiú saját vízvezetékrendszere remekül működött, és a szobor továbbra is közkedvelt látványossága Brüsszelnek.
Nem hinnéd, de a reneszánsz korban is voltak influenszerek Európa-szerte. Itt olvashatsz róluk részletesebben.
