Erős Antónia: „Az ő jelenléte elképesztő kiegyensúlyozó erővel bír"

Olvasási idő kb. 4 perc

Az elmúlt években először a Covid, majd a háború és a gazdasági válság forgatta fel igencsak az életünket és a világot is. A kihívásokkal mindenki másként birkózik meg. Hogyan élik meg mások ezt a nehézségekkel teli időszakot? Honnan merítenek erőt, hogyan őrzik meg a lelki békéjüket és a testi egészségüket? Erős Antónia televíziós műsorvezető is megosztotta a Dívánnyal, mely dolgokat teszi meg önmagáért.

Erős Antónia megküzdési technikája mindig függ attól, hogy mekkora a probléma, amivel szembe kell néznie. A televíziós műsorvezető által felállított sorrendben ugyanúgy helye van az egyszerű hangulatingadozásokon enyhítő, elcsendesülős kávézásnak, valamint a mély és hosszú válságokat kezelő baráti beszélgetéseknek, illetve a tudatos jelenlétnek is.

„Lelassulok, és rájövök, hogy mindenre van megoldás”

„Van, amikor elég egy kávé a teraszon. A kedvenc kávézó teraszán akár még télen is, ha picit süt a nap…, a lényeg, hogy nyugalom vegyen körül. Ilyenkor megpróbálom magamba szívni mindazt, ami körbevesz: a napfényt, a kávé finom illatát, és élvezem a harmóniát.”

Erős Antónia szerint sokszor elég egy kis ellazulás ahhoz, hogy tisztán lássuk a helyzetünket
Fotó: sarosi zoltan
Idézőjel ikon

„Nyilvánvaló, hogy ezzel nem egy nagyon mély, hosszú válságot szoktam megoldani, hanem igyekszem csitítani a hangulatingadozásokat, melyeket a bennünket érő, hirtelen jelentkező nehézségek miatt élünk meg.

A Covid vagy a háború okozta lelki válság nem ilyen, hiszen hosszan tartó. De ezek az apró pillanatok akkor is adhatnak felüdülést, ha csak átmeneti időre szólnak. Segítenek abban, hogy kicsit lelassuljak, lehiggadjak, helyre tegyem magamban, hogy mi is történik velem. Azokban a pillanatokban épp nem a gondok megoldására koncentrálok, hanem arra, hogy egy kicsit ellazuljak, de ez segít aztán továbblépni a megoldás felé.”

„Ott van ő, csak azért, hogy én jókedvű legyek”

„Az elmúlt néhány évben ismertem csak fel, hogy mennyire sokat tud segíteni egy kutya. Nekem sosem volt, most pedig már három éve velünk van Max, az olasz agarunk. Az ő jelenléte mindig vissza tud rántani, és a legrosszabb kedvemben is elkezdek mosolyogni, amikor ott szökdécsel előttem, és csóválja a farkát, mert menne kifelé a lakásból. Ezzel mindig helyre rakja a rosszkedvemet, és rájövök, hogy tulajdonképpen semmi okom nincs szomorkodni.”

Idézőjel ikon

„Nagy felfedezése az életemnek, hogy az ő jelenléte milyen elképesztő kiegyensúlyozó erővel bír.

Ott van egy lény, csak azért, hogy én jókedvű és elégedett legyek, hogy örüljek. Amit ő tesz, az egy igazi, önzetlen lelki szolgálat, amiért nem vár cserébe semmit, csak azt, hogy legyen jobb a hangulatom, egyszerűen azért, mert ő velem van.” 

„Csak az adott pillanatra koncentrálok”

„Az igazán nehéz időszakokban többféle megküzdési módszert szoktam alkalmazni. Ilyenek a relaxációs technikák, vagy a mindfulness. Ez utóbbi vált be igazán nekem. Ezt néhány éve tanultam meg, amikor egy valóban komoly problémával kellett szembenéznem. A mindfulness tanította meg nekem, hogyan tudok úgy az adott pillanatra összpontosítani, hogy közben kikapcsoljak nagyjából minden zavaró tényezőt. Ha valaki ezt elsajátítja, akár a légzőgyakorlatokkal együtt, a legnehezebb időszakokban is lesz mihez nyúlnia, hiszen semmi mást nem csinál, mint használja a testét, miközben figyel is rá.
Ám a probléma súlyosságától függően el kell tudni dönteni, hol van az a pillanat, amikor már szakember segítségét kell kérnünk.” 

„Soha nem maradok egyedül a problémámmal”

„Ahogy pörögnek a napjaink, és rohannak el az évek, hajlamosak vagyunk arra, hogy nem szánunk időt a kapcsolatainkra, legyen szó a nagyon közeli vagy a távolabbi barátokról. A nehezebben túlélhető időszakokban én mindig felhívom az olyan jó barátokat is, akikkel ritkán találkozunk, mert messze élünk egymástól. Ezek a hosszú telefonálások lehetnek akár nagy, segítő beszélgetések is, és kivétel nélkül mindig rádöbbentenek arra, hogy nem vagyok egyedül. A problémámat ekkor sem más oldja meg helyettem, de van valaki, aki úgy tud segíteni, hogy meghallgat, néha kérdez azért, mert régóta és nagyon jól ismer. 

Ezek a beszélgetések nagyon fontosak a különösen nehéz helyzetekben. Egyrészt kapok megerősítést, hogy nem vagyok egyedül, vannak, akikre bármikor, bármilyen életszakaszban számíthatok. Másrészt jó érzés, hogy annyira erősek lelkileg ezek a kapcsolatok, hogy bármikor felhívhatjuk egymást, mert ott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol korábban abbahagytuk.”

„Áthangolom a gondolataimat”

„Az olvasás is sokat szokott segít, de sajnos erre csak kampányszerűen, és nem mindennap van lehetőségem. Ám ha nehezebb időszakot élek meg, sokszor segítségül hívom a könyveket is. Ilyenkor nem feltétlenül önsegítő vagy olyan könyv után nyúlok, ami kifejezetten kapcsolódik az én problémámhoz, hanem olyat választok, ami elvisz egy teljesen más gondolati világba. Ez lehet olyan is, amit korábban olvastam már.”

„Például a Zabhegyező új fordítását éppen egy olyan időszakban vásároltam meg, amikor nagy kérdések megválaszolása előtt álltam, és kétségeim voltak. Arra voltam kíváncsi, hogy ez az új könyv mennyiben más a korábbi fordításnál. Ezzel azt szerettem volna kipróbálni magamon, hogy mennyire tudok elmerülni valamiben, aminek semmi köze nincs az adott problémáimhoz, és általa mennyire tudom áthangolni a gondolataimat. 

Bár a gyerekeimnek is megvannak a saját technikáik arra, hogy a görcseiket feloldják, de nekik is el szoktam mondani, hogy a könyv nem azért kell, mert mi azt mondjuk, hogy olvasni kell, hanem azért, mert a könyv képes egy teljesen más szférába repíteni minket. Ezt önmagában már akkor is jó megélni, ha nincs semmilyen problémánk. De ha van, akkor nagyon sokat tud segíteni.”

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.

Önidő

Emlékszel még, ki énekelte ezeket a 90-es évekbeli slágereket?

A 90-es évek hirtelen táguló világa a zene élvezetének újabb formáival ismertetett meg bennünket. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon eleget hallgattad-e a rádiót vagy éppen nézted a zenei televíziókat ahhoz, hogy két sorból megmondd, melyik együttes dala egy-egy sláger.

Testem

Ez a tünet évekkel előre jelezheti az Alzheimer-kórt

A vizsgálatok alapján a szaglás érzékenységének csökkenése és elvesztése jóval azelőtt jelezheti az Alzheimer-kór jelenlétét a szervezetben, mielőtt a komolyabb, memóriát is érintő problémák megjelennének.

Mindennapi

Váratlan döntés: mégsem kell befizetni ezt az adót idén nyáron

Mégsem kell július 1-jétől újra reklámadót fizetniük az érintett vállalkozásoknak, miután a leköszönő kormány az utolsó intézkedései között módosította a vonatkozó szabályokat. A döntés alapján a 2019 óta alkalmazott 0 százalékos adómérték 2026. június 30. után is fennmarad.