Ez a hely ellentmond a gravitációnak: a leállított autód fölfelé gurul

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szélrózsa minden irányából vonzott már kételkedő vagy épp kíváncsi utazókat az indiai Ladakh-Kargil autópálya, amelynek egy pontján egy igencsak furcsa jelenséggel lehet találkozni. Noha máig nem tudni pontosan, hogy az út egy bizonyos szakaszán hogyan és miért gurulnak fölfelé az autók, az biztos, hogy itt elfelejthetünk mindent, amit a gravitációról tanultunk.

Első ránézésre semmi különleges nincs az indiai Leh város közeli autópályában, hacsak azt nem számítjuk, hogy a tengerszint fölött több ezer méteres magasságban kanyarog. A lenyűgöző természettel megáldott sztráda azonban nem is emiatt számít igazán különlegesnek, hanem azért, mert  a vonalán egy olyan, gravitációnak teljesen ellentmondó helyet találni, amely nap mint nap feladja a leckét az autósoknak.

Gravitációval dacoló jelenség

„Parkolja le járművét, és tapasztalja meg a gravitációval dacoló jelenséget” – e titokzatos mondat áll az autópálya Magnetic Hillként – azaz mágneses dombként – elhíresült pontján kitett táblán. Már a felirat is csupa rejtély, hát még az a megmagyarázhatatlan jelenség, amely a világ minden tájáról csábított már oda utazókat. Itt ugyanis tényleg megtörténik a „megtörténhetetlen”: a leállított autók fölfelé kezdenek gurulni.

De vajon miért és hogyan?

A sok más érdekesség mellett a Magnetic Hill is csábító látnivaló Indiában
Fotó: RNMitra / Getty Images Hungary

Indiai érdekesség sokféle elmélettel

A különös helyről megannyi rejtélyes történet kering. A helyi legenda szerint a Magnetic Hill egykor a mennyország lépcsője volt, ám a földhözragadtabb elméletek azt mondják, hogy a hely titka a domb mágneses erejében rejlik, amely hatósugarán belül az autókat gravitációval dacoló mozgásra készteti. Ebben még akár lehet is valami, hiszen úgy hírlik, hogy a mágneses domb még az indiai légierő repülési útvonalait is megzavarta, amelyeket emiatt módosítani is kellett.

Tényleg csak a szemünk különös játéka volna?

A jelenséget vizsgálók egy harmadik csoportja viszont úgy gondolja, hogy szó sincs itt semmiféle mágnesességről, a jelenség ugyanis nem több, mint egy optikai csalódás: e szerint a járművek csak úgy tűnnek, mintha felfelé haladnak, de valójában lefelé gurulnak.

Sokak szerint szó sincs mágnesességről: a jelenség csupán optikai illúzió
Fotó: RNMitra / Getty Images Hungary

Európában is van egy ilyen hely

Bármi is az igazság, az tény, hogy az indiai sztrádát a világ egyik legkülönlegesebb autópályájává teszi e jelenség. Ám ne higgyük azt, hogy ilyen titokzatos hely nincs még egy a bolygón, sőt! Ilyenbe vagy legalábbis hasonlóba tudunk botlani az ugyancsak

Idézőjel ikon

indiai Gujaratban, de ilyen a Gansu Kínában és az Electric Brae Skóciában is.

Ekkor érdemes menni

Ha ezek után ellenállhatatlan vágyat érzel ahhoz, hogy meglátogasd e helyet, akkor nem árt a helyiekre hallgatni, akik azt tanácsolják, hogy a látogatást júliustól szeptemberig érdemes megejteni. Ebben az időszakban ugyanis viszonylag tiszták az utak, és az időjárás is alkalmas arra, hogy élvezni lehessen a vidék lenyűgöző szépségét és a Magnetic Hill különleges jelenségét.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.