elveszett kincs

Ki ne ábrándozott volna gyerekként arról, hogy a padláson, a pincében vagy éppen a kert sarkában rábukkan egy titkos ládikára, amelyben régről maradt kincsek rejtőznek? Akadnak azonban olyanok, akik felnőttként sem tettek le ezekről a vágyakról: ők azok, akik felnőttként fémkeresővel kutakodnak, vagy éppen az ócskapiacokat járják. A jelenség természetesen nem új keletű: évszázadokkal ezelőtt is sokan eredtek a Szent Grál, Montezuma aranya vagy Eldorádó nyomába, és milliók próbáltak szerencsét az aranyláz időszakában is. Az elveszett kincsekről szóló történetek ma is vonzzák az olvasókat vagy a filmek közönségét, és az amatőr kincsvadászokat is, annak ellenére, hogy a kincskeresés nem mindig legális időtöltés.

A San José hajóroncs

A San José egy 40 méter hosszú spanyol galleon volt, amely 1708-ban süllyedt el egy britek ellen vívott tengeri ütközetben. A 17 hajóból álló karaván zászlóshajója 180 tonna kincset szállított: mai értékén számítva több milliárd dollár értékű aranyat, ezüstöt, smaragdot és felbecsülhetetlen értékű ékszereket. A hajóroncsok Szent Grálját a spanyol örökösödési háború idején süllyesztették el Kolumbia partjainál, és egészen 1981-ig senki nem hitte, hogy valaha is megtalálják. Akkor azonban úgy tűnt, egy amerikai befektetőcsoportnak, a Sea Search Armadának (SSA) mégis sikerült. Ezután hosszas pereskedés kezdődött az Egyesült Államok és Kolumbia között, amely több mint 20 év után a kolumbiai állam tulajdonává nyilváníttatta a galleont.

2015 decemberében a kolumbiai államfő bejelentette: megvan a hajóroncs, 600 méterrel a tengerszint alatt, de a pontos koordinátákat államtitokká nyilvánították. Ez ismét vitákra adott okot, hiszen a hajóroncsért – no meg a benne lévő kincsekért – bejelentkezett Spanyolország is, mondván, hogy UNESCO-egyezmények alapján a hajó az ő tulajdonuk. Egy bolíviai törzs is kifejezte igényét, hiszen a spanyolok más, dél-amerikai országok kifosztásának eredményeképpen tettek szert a rengeteg kincsre.

A vitában végül ismét Kolumbia győzött, mivel a hajó kolumbiai felségvizeken nyugszik. Nemrégiben bejelentették, hogy 2024 áprilisában és májusában robotokkal fognak néhány tárgyat a felszínre hozni – a kolumbiai kulturális miniszter szerint nem elsősorban az értékük miatt, hanem azért, hogy választ kaphassanak számos tudományos kutatási kérdésre az Amerika és Európa közötti tengeri kereskedelem 18. század eleji történetével kapcsolatban.

Az Awa Maru elveszett kincsei

1945. április 1-jén egy amerikai tengeralattjáró tévedésből elsüllyesztette a Vöröskereszt lobogója alatt közlekedő Awa Maru nevű japán szállítóhajót. A fedélzeten 2000 ember tartózkodott, többségükben szövetséges hadifoglyok és az őket kísérő személyzet.

Az 1970-es évek végén Kína milliókat költött az Awa Maru megtalálására. Miután azonosították a roncs helyét, egy hatalmas daruval próbálták meg a felszínre hozni, de 5 év és 100 millió dollárnyi költség után leállították a projektet. Miután feloldották a hajóval kapcsolatos dokumentumok titkosítását, kiderült: a hivatalos verzió szerint az Awa Maru nem szállított kincseket Japánba. Mindaz azonban továbbra is rejtély, hová tűnt akkor a rengeteg arany és platina – a pekingi ember csontjaival együtt.

A nácik aranya

A legenda szerint a nácik 1945-ben egy arannyal, műkincsekkel és drágakövekkel megtömött vonatot rejtettek el Lengyelországban, a wałbrzychi Bagoly-hegység egy alagútjában. A 150 méteres szerelvény felkutatásával már sokan próbálkoztak, többek között a lengyel hadsereg is, még a hidegháború idején, de nem jártak sikerrel. A közelmúltban ismét napvilágot láttak olyan hírek, hogy két férfi megtalálhatta a híres vonatot – de két év múlva (és 116 000 euró elköltése után) kiderült: vaklárma volt, valójában egy természetes alagútrendszerre bukkantak.

Hasonló legenda kapcsolódik az osztrák Alpok hegyeiben fekvő Toplitz-tóhoz: a visszavonuló nácik állítólag számos vasdobozt süllyesztettek a tóba, amelyekbe több milliárd dollár értékű aranyat rejtettek. Az elképzelésnek van némi valóságalapja: 1959-ben búvárok valóban több millió dollárnyi hamis valutát fedeztek fel a tó alján. Aranykincs nyomaira mindeddig még senki nem bukkant, viszont hét ember már megfulladt a tóban az elveszett kincs után kutatva.

Svájci órák és Picasso-festmény a tengerben

50 kilogrammnyi készpénz, 2 kilogrammnyi svájci óra, gyémántok, ékszerek és egy eredeti Picasso-festmény veszett Kanada partjainál a tengerbe, amikor a Swissair New Yorkból Genfbe tartó járata 1998. szeptember 2-án az Atlanti-óceánba zuhant. A fedélzeten tartózkodó 229 ember közül senki nem élte túl a balesetet, a szerencsétlenség okaként később a gép belsejében lángra kapott gyúlékony anyagokat jelölték meg.

Amikor azonban több mint egy év múlva felhozták a roncsokat és a rakományból maradt törmeléket, mindössze néhány óra, a Picasso-festmény 20 négyzetcentimétere és némi valuta került meg. A gyémántoknak és drágaköveknek, valamint az ezeket tartalmazó acéltartálynak nem bukkantak a nyomára: elképzelhető, hogy az illegálisan működő kalózbúvárok szerezték meg – vagy még ma is az óceán fenekén lapulnak.

Az aranybagoly nyomában

Max Valentin francia író az 1990-es évek elején elrejtett egy bronzból készült bagolyszobrocskát valahol Franciaországban. Abban az időben (is) divatban voltak a kincskeresős történetek, ám Valentin rátett egy lapáttal: megírta Az aranybagoly nyomában című könyvet, amelyben utalásokat rejtett el a bagoly hollétére, és 1 millió frankot, valamint a szobor aranyból készült eredetijét ajánlotta fel annak, aki a baglyot megtalálja. A rejtvény olyan jól sikerült, hogy még manapság is sokan próbálkoznak a szobor megtalálásával, sőt, 1997-ben valaki egy kápolnát is felrobbantott, mert azt hitte, ott rejtőzik a bagoly. Valentin 2009-ben meghalt, a titkot pedig, hogy mégis merre van a bagoly, leszármazottai őrzik egy lezárt borítékban.

Ha szívesen olvasnál még a témában, ezt a cikket ajánljuk.