Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy breton legenda szerint Ys városának eltűnéséért a király leányának bűnös élete volt a felelős.
Atlantisz legendáját mindenki ismeri, ki úgy, mint a városét, amelyet bűnei miatt az istenek vetettek a mélybe, ki úgy, mint Platón példabeszédét az ideális politikai és társadalmi berendezkedésről. Azt már sokkal kevesebben tudják, hogy a franciáknak, illetve a bretonoknak is megvan a „saját Atlantiszuk”. A legendának többféle változata is létezik, ám a főbb motívumokban azonosak.
A jámbor király és romlott leánya
Az mindegyik történetváltozatban közös, hogy létezett egy Ys nevezetű város, amelyet a tengertől egy hatalmas gát védett. A gáton volt egy kapu, melyet apály idején ki lehetett nyitni, ám a dagály érkezte előtt vissza kellett zárni, hogy a várost ne öntse el a tenger. Így nem csoda, hogy a fontos kulcsot maga az uralkodó, Gradlon király őrizte. Az emberek boldogan éltek a városban, és a birodalom olyan gazdag és fejlett volt, hogy Gradlon palotáját például márványból, cédrusfából és aranyból építették. Egyes változatok szerint Yst a király kedves lányának, Dahutnak építtette. A király vallásos és jámbor életet élt, ellentétben gyermekével.
Dahut néhol mint lázadó és eltévelyedett gyermek, néhol mint bűnös nőszemély, sőt, gonosz varázslónő jelenik meg. Az mindenesetre bizonyos, hogy ő volt a felelős a város pusztulásáért.
Maga a sátán csábíthatta el
A legtöbb változatban azért lopta el alvó apjától a palota kulcsát, hogy egyik szeretőjét (amiből rengeteg volt neki) beengedje, ám részegségében véletlenül nem a palotát, hanem a gát kapuját nyitotta meg, beengedve az özönvizet. A legsötétebb legenda szerint a királylány
minden éjjel másik szeretőt invitált ágyába, és miután kiszórakozta magát, a férfiakat megölte, és holttestüket a várost körülvevő tengerbe hajította.
Oly sok emberrel végzett így, hogy felkeltette magának a sátánnak is a figyelmét. Egy éjszaka a bukott angyal egy vörös lovag képében elcsábította Dahutot, és rávette, hogy szerezze meg neki a város kulcsát. Ebben a változatban maga a sátán árasztja el a várost.
Nem ért jó véget a királylány
Az is közös pont mindegyik történetben, hogy csak Gradlon élte túl a tragédiát. Ahogy a víz egyre magasabbra emelkedett a városban, felébredt mély álmából a király – esetleg maga Szent Guénolé ébresztette föl –, és leányával lóra pattanva menekülni kezdett. Ahogy elhagyták Yst, az uralkodó egy hangot hallott, amely közölte vele:
ha életben akar maradni, és a városát is meg akarja menteni, fel kell áldoznia lányát.
(Egyes változatokban ez a hang is Szent Guénoléhoz tartozik – ő alapította a legrégebbi bencés apátságot, Landévennecet Bretagne-ban.) Gradlon engedelmeskedett a kérésnek, ám városa ennek ellenére a tenger fenekére süllyedt. Ő maga megmenekült, lánya pedig sellővé változott, és azóta is a környéken kísért, gyönyörű és szomorú dalokkal csalva magához az embereket.
Az idővel is változott az elsüllyedt város legendája
Arra nem találni semmilyen történelmi bizonyítékot, hogy Ys városának történetében lenne valami igazság, vagy akár létezett volna egy olyan település, amely a kiindulópontja lehetett a legendának. Nagy Gradlon király valószínűleg tényleg élt, ám hogy pontosan mikor, az nem teljesen egyértelmű. Állítólag ő volt Cornouaille (terület Bretagne nyugati részén) királya az 5. században, ugyanakkor Conan Meriadoc, Bretagne alapítója fiának is tartják, noha a kelta király korábban, a 4. században élt. Gradlonhoz egyébként több legenda is kapcsolódik, felesége például egy viking hercegnő és varázslónő, Malgven volt, aki lányuk, Dahut születésekor meghalt. Dahut és Ys városának létezése már kevésbé valószínű. Már csak azért is, mert ők csak jóval később, a 15–17. században jelennek meg a történetben.
Malgven története
Az Észak királynője volt a valkűr Malgven, aki az idős Harold király mellett élte életét. Egészen addig, míg meg nem ismerkedett a portyázó Gradlon királlyal, akibe beleszeretett. Rávette új szerelmét, hogy ölje meg férjét, majd meneküljenek együtt Gradlon királyságába, Bretagne-ba a királynő lován, Morvarkon. Nem csak a királynő, a lova is varázslatos volt: képes volt a vízen futni és az orrlyukából tüzet fújni. Az ő hátán menekült meg Ys városának pusztulásakor a király.
Egy másik történet Morvarkot egy másik uralkodóhoz, Mark királyhoz köti. A király egy vadászat során íjával rálőtt az éppen őz alakját magára öltő Dahutra, aki visszafordította nyilát, amely így a lovat terítette le. A varázslónő ezután a ló fülét a király fejére varázsolta. Ez a történetváltozat valószínűleg egy ókori görög legendában gyökerezik, amelyben Midász király fülét azért változtatja szamárfülekké Apollón, mert az uralkodó volt az egyetlen, aki vetélkedésük során Pán zenéjét szebbnek ítélte a művészetek istenének muzsikájánál.
Az idők során a legenda sokat alakult is, egyes változatok kifejezetten hasonlítani kezdtek Szodoma és Gomora bibliai történetéhez. Ezekben már nem Dahut figyelmetlensége vagy a sátán mesterkedése vezetett el Ys pusztulásához, hanem Isten elégelte meg a városlakók bűneit, amelyek között a királylány tettei csak az utolsó cseppet jelentették. Gradlon királyt Szent Guénolé azért figyelmeztette és mentette meg, mert egyedül ő élt bűntelen és megmentésre méltó életet.
Ha érdekelnek a legendák, olvasd el ezeknek az elveszett kincseknek a különleges történetét, kattints ide!
