Nem gyártják többé a magyarok kedvenc édességét itthon: bezár a budapesti üzem

Olvasási idő kb. 2 perc

Végleg bezár a budapesti Bonbonetti gyár. A Konzum szaloncukor, a Dunakavics és a Francia drazsé gyártója a gépparkot Ukrajnába telepítette, a budapesti édességgyár termelése végleg leállt.

2023 tavasza óta nem állítottak már elő a budapesti édességgyárban semmiféle terméket, most pedig a gépparkot is elköltöztették – tudósít a Népszava a Bonbonetti-gyár megszűnéséről.

Mint írják, az ukrán tulajdonos a budapesti gyárat a gazdasági veszteségek miatt kényszerült bezárni, üzem kapacitása ugyanis nem tudta fedezni a működési költségeket. A gyárat utoljára az 1930-as években modernizálták, a gépeket és berendezést most az ukrajnai Vinnicija városába szállították. Olekszandr Holovascsuk igazgató az ukrán hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy a Roshen magyarországi termelése 2023-ra a működés kezdeti időszakához képest közel tizedére zsugorodott. 

A konzum szaloncukrot is gyártó édességüzem végleg bezárta budapesti gyárát
Fotó: Kiss Marietta Panka

Kedvenc édességeinket már nem gyártják Magyarországon

Az édességgyár a budapesti 9. kerületben, a Vágóhíd utcában található. A még az 1800-as évek derekán felhúzott épületegyttes utolsó modernizálására is mintegy száz évvel ezelőtt került sor. A környez telkek beépítettsége és a terület lokációja a tulajdonos szerint alkalmatlanná tette az édességüzemet arra, hogy tovább bővítsék. 

A Bonbonettit is működtető Roshen termelésében olyan, sokak által kedvelt, évtizedes múlttal rendelkező édességek kaptak korábban helyet, mint például a Konzum szaloncukor, a Dunakavics, a különféle színű és ízvilágú Francia drazsé, vagy a klasszikus, csokiba mártott, nugátos Bonbonetti rúd. 

Ukrajnában továbbra is termelnek

A vállalat weboldala szerint a Roshen a világ legnagyobb édességgyártóinak egyike,  a listában az előkelő, 27. helyet foglalja el. A cég több tejüzem, a kijevi, a kremencsuki és két vinnyicajai cukrászüzem tulajdonosa, rendelkezik egy kekszgyártó komplexummal is az ukrajnai Boriszpilben. Az oroszországi Lipetskben található gyárban 2017. április 1-je óta szünetel a termelés.

„A Roshen portfóliójába mintegy 320 különféle cukrászati termék tartozik, éves gyártási kapacitása eléri a 300 ezer tonnát. Az Ukrajnában működő Roshen kiskereskedelmi lánc körülbelül 70 üzletet üzemeltet az ország különböző területein, az első boltját 2009-ben nyitotta meg Kijevben" – összegezte a lap. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.